Egy független forradalmár gondolatai

Molnár Tibor blogja

Molnár Tibor blogja

Hányinger!

2017. augusztus 06. - molnartibor.egyutt

Szégyenletes, megbocsáthatatlan és jóformán helyreállíthatatlan mindaz a tömény gyűlölet, amit a kormány lassan 2 éve folyamatosan tol minden magyar arcába önző hatalmi céljai érdekében. Úgy tűnt, Keszthely és környéke képes lehet túlnőni ezen, de Manninger Jenő képviselő úr és fideszes nertársai bebizonyították, itt sem kell a szomszédba menni, ha migránsozni, sorosozni és gyűlölködni kell. És ebben sajnos az itt élők egy része is partner.

mt-blog-hanyinger2_1.png

Hányinger kerülget és ez az érzés független attól, hogy az Orbán-rezsim aktuális keszthelyi párttitkárának területi képviselőjének nevére rímel. Ha Szabónak vagy Kissnek hívnák, akkor is ugyazezt érezném. Ezt tisztázzuk, mielőtt megkapom a más nevén gúnyolódás vádját.

Pár napja látott napvilágot az a hír, miszerint Keszthely KÖRNYÉKÉN egy MAGÁNEMBER saját házában ÜDÜLTETNE néhány olyan menekült CSALÁDOT a Migration Aid nevű szervezet, akik LEGÁLISAN, a MAGYAR KORMÁNY ÁLTAL JÓVÁHAGYVA tartózkodhatnak hazánkban.

A kormány szócsöve, a Magyar Idők ezt Keszthelyre fordította, a Mészáros Lőrinc kezében lévő Zalai Hírlap is városunkhoz kötötte, noha ők legalább elolvasták a migrationaid.org-on szereplő pontos tartalmakat és utánamentek a helyszínnek. A pontos település kikutatásával azonban csak még jobban felkorbácsolták az amúgy sem békés állóvizet.

Ehhez csatlakozott Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki az azóta már technikai okok miatt törölt facebookos kommentjében egyebek mellett leírta, "tisztában vannak azzal, hogy ez a Soros-terv része. Az ügy azért is kiemelt figyelmet érdemel, mivel nem zárható ki, hogy ez a szervezett táboroztatás a későbbi betelepítések előszobája lehet". Amúgy Manninger részigazságokra épülő álaggódós hergelése elég rendesen bejárta a hazai sajtót nem a legjobb értelemben (Róla írtak itt és itt és itt és itt és például itt és itt és itt is.).

A komoly ügyekben általában orbitálisan szerencsétlenül nyilatkozó Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere is megszólalt. Ő akár tüntetés szervezésére is vállalkozott volna, ha Keszthelyre vagy környékére jöttek volna a legálisan, a magyar kormány engedélyét élvező, szétbombázott országból menekülő szír családok. Adódik a kérdés, hogy ha az orosz-ukrán háború miatt érkeztek volna kárpátaljai, neadjisten ukrán családok, őket is ekkora elutasítottság várta volna? Minden bizonnyal nem. Mert a kettős mérce jól működik. Remekül be lett ez építve a kormányzati kommunikációba és az elfoglalt magyar médián keresztül mindennapjainkba.

Ugyanakkor elkeserítő a térség jövője szempontjából, hogy Manninger Jenő a közelgő 2018-as választások kapcsán, vagy a számára kedvezőtlen helyi ügyek elkendőzése okán kezdett vagdalkozásba a közösségi oldalakon. Ráadásul mindezt a valódi információk véletlen vagy szándékos eltorzításával tette. A Georgikon megvédése, a Vajda János Gimnázium tisztességes igazgatóválasztása, valamint a cserszegi körforgalom érdekében valahogy nem fejtett ki ekkora aktivitást a képviselő úr. Szégyen, hogy egy ilyen ember képviseli térségünket!

De ami még nagyobb szégyen, hogy  a 2018-as kampány előszeleként mások is hasonló gyűlöletbeszédekkel igyekeznek felülni a jelölti vonatra. Pontosabban Hévíz polgármestere, Papp Gábor is migránsozott egy jóízűt a város Facebook-oldalán. Meggyőződésem, hogy azon kommentek ellenére, amik ezeket a gyűlöletkeltő posztokat elárasztották és támogatták, nem ezek vannak többségben a keszthelyi és hévízi emberek fejében és szívében. A polgármester úrnak, akivel egyébként korrekt emberi-politikusi viszonyban vagyunk, inkább a hévízi oktatási intézmények igazgatói pályázatai, pontosabban az azok elbírálása körüli furcsaságok kapcsán lenne érdemes felemelni a szavát.

Itt tragédiák elől menekülő, otthontalanná vált családokat, férfiakat, nőket és gyerekeket gyaláztak, olyanokat, akik Manninger Jenő és Papp Gábor kormányától menekült, oltalmazott vagy befogadott státuszt kaptak, azaz nem minősülnek migránsnak (forrás: migrationaid.org). Ahogy a lesorosozott Migration Aid leírta, „valamennyi elismert menekült egy hosszú procedúrán megy végig, amely során a magyar titkosszolgálatoknak írásban kell nyilatkozniuk, hogy az adott személy nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, a BMH szakemberei pedig részletesen kivizsgálják, indokolt-e a státusz megadása az adott embernek.” De bizonyára Manninger Jenő és Papp Gábor mindezeket nem tudták vagy nem akarták tudni. Ami biztosabb, hogy pozícióik megerősítése érdekében politikai ügyet csináltak néhány hátrányos helyzetű külföldi család pár hetes balatoni pihenéséből.

A Manninger Jenő vizionált és a goebbelsi kormánypropaganda által sulykolt „Soros-tervet” - ha létezik ilyen egyáltalán - nem ismerem, az Orbán-tervet viszont sajnos igen: a cél az ország totális uralása és kirablása, minden pozícióba rezsimszolgák ültetése és hazug, gyűlöletkeltő propaganda terjesztése az elfoglalt médián keresztül.

Képviselő úr és polgármester úr! Gratulálok Önöknek, hogy egyéni érdekeik fontosabbak annál, mintsem egy nyugodt, békés, befogadó térséget teremtsenek, egy olyat, ahova évtizedek óta rengetegen járnak kikapcsolódni és feltöltődni. Adja az Isten, hogy családjaikkal soha ne kerüljenek hasonló helyzetbe. Ha mégis, akkor olyan helyre vesse Önöket a sors, ahol olyan megértő emberek várnak magukra, mint amilyeneket az Önök Orbán-kormánya TEREMTETT.

Az e témában írt posztot és kommenteket a józan ész, valamint az emberi méltóság tisztelete támogatta, nem pedig Soros György (akivel a kék plakátokon kívül sohasem találkoztam).

-----------------------------------
Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk!
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/
Vagy ha támogatnád a munkánkat:
http://egyuttpart.hu/tamogass/

A bejegyzés trackback címe:

https://molnartibor.blog.hu/api/trackback/id/tr1512723616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

seol 2017.08.07. 16:05:47

@nick papagiorgo:

Talán említettem már, hogy nyaraltam tizenötödmagammal a Balatonon haveri telken és semmi engedély nem kellett. Nem "leszarták", hanem "nem kellett". Volt némi hivatalos pampogás, amíg el nem hitték, hogy nem fizettetnek velünk a szállásért, hanem tényleg barátoknál vagyunk, de ennyi.
De rendben, a M. Aid provokálni akart azzal, hogy nem kértek engedélyt. Persze ha provokálni akartak volna, akkor elmentek volna nagyon hangosan engedélyt kérni, hogy jóval előbb kezdődjön a vérhányás, de ezzel ne törődjünk.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:06:38

@ZX:

Cikkeket, linkeket, amikben van forrás megjelölés.

Csakhát nektek fáj az igazság, és csak a tények letagadásában vagytok jártasak.

Pl: Clinton-Soros és ISIS:

orientalista.hu/honnan-szerzett-a-daesh-tobb-mint-60-000-toyotat/
Egy amerikai Apache helikopter biztonsági kíséretet adott az ISIS Toyota terepjáróinak Szíriába - Videó

seol 2017.08.07. 16:08:34

@nick papagiorgo:

Tehát ha eldöntöm, hogy vendégül látok a telkemen minden héten 2-10 hajléktalant, akkor menjek engedélyért? És ha jövő héten is akarok, akkor másik engedély kell?

Attilajukkaja 2017.08.07. 16:09:08

@nick papagiorgo:
"basszus, egész nap azt bizonygattam, hogy szervezett üdültetéshez KELL előzetes engedély.
Azt hittem, legalább ennyit sikerült felfogni "
Én felfogtam! :o)))
Már csak azt nem fogom fel, hogy a jog és a szabályok miért csak egyesekre vonatkoznak. De tudom, hogy te ezt is frappánsan megválaszolod majd.

chrisred 2017.08.07. 16:09:37

@Ballib cenzúrázók réme 25: A Jaysh al-Islam a szaúdiak által támogatott szervezet, és egyaránt harcolnak a szíriai kormányerők, az IS és a nyugatiak által támogatott ellenzék ellen is.

seol 2017.08.07. 16:11:11

@chrisred:

Ne segítsünk az offolásban a nyomorultnak. Csak ha unatkozunk, egye fene. :)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:17:15

@chrisred:

Az Al-Kaida, ISIS, és Jaysh al-Islam ugyanabból a radikális szunnita dzsihádista szervezet részei.
2014-ben válltak szét de csak látszólag.

Az úgynevezett szíriai ellenzék is ennek a csoportnak a tagja.
Az átjárás ezek között mindennapos.

A látszat kedvéért amíg a Soros-Clinton klán ad nekik fegyvert és kiképzést, meg pénzt addig ellenzéknek hívják magukat.
Amikor Clinton megbukott át is álltak azonnal az Al-Kaidához.

Az ISIS és Al-Kaida soha nem harcolt egymás ellen, hanem együtt irtanak mindenkit aki szerintük nem igazhitű mindenhol a világban.
Hatalmi harcaik vannak, de ugyanaz a céljuk.

Mindenki más kiirtása.

2017.08.07. 16:17:27

@seol: a kullancsos dolog arra volt példa, h az emberek olvasnak, és ha nincs is személyes tapasztalatuk, attól még félhetnek.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:19:03

@seol:

Mond el légyszi melyik belinkelt cikket nem hiszed el.

Én megkeresem neked az eredeti forrást és más bizonyítékokat is.

Persze ha azért fizetnek, hogy tagadd le a tényeket, akkor nem segíthetek, a magadfajta Soros csicskán.

nick papagiorgo 2017.08.07. 16:20:09

@seol:
EGYSZER kell engedély, arra tevékenységre, hogy te hajléktalanokat (vagy bárki mást, tökmindegy, ennek ehhez semmi köze) szállásolsz.
Ha rendszeresen teszed.
És utána vezetned kell a nyilvántartást, hogy kik voltak, hányan, és fizetgetned az IFÁ-t ennek alapján.

nick papagiorgo 2017.08.07. 16:20:58

@Attilajukkaja:
mert kettesekre nem volnatkoznak :)

ki mondta, hogy csak egyesekre vonatkoznak? Direkt bonyolítod, szerintem :)

seol 2017.08.07. 16:23:25

@lujo1111:

Főleg ha naponta ötvenszer elmondják nekik, hogy félniük KELL. Mert a migráns terrorista. Vagy előtte nem olvastak?
És élmény nézni, hogy milyen ügyesen "nem veszed észre" a kényelmetlen kérdéseket. :)

seol 2017.08.07. 16:24:52

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Egészen pontosan egyik propagandaanyagod se érdekel, ha nincs köze a cikk témájához. Nem igazán tudod azt sem, mit jelent "offolni", nemde?

seol 2017.08.07. 16:27:45

@nick papagiorgo:

Fenntartom, hogy számomra életszerűtlen, hogy bármi engedély kell ahhoz, ha vendégül akarok látni a telkemen embereket (amíg nem pénzért teszem).
És újfent megemlíteném, hogy nyaraltam már így (többször), és nem kért engedélyt egyik vendéglátóm sem. Vagy bárki a környéken.

2017.08.07. 16:28:18

@seol: rám ez nem hat az a duma, pl. a sorosozást hülyeségnek tartom, a migrációnak ennél prózaibb oka van -klímaváltozás, háború, v gazdasági menekült, vagy egyszerűen hülyének néznek bennünket-, és nem a közmédiából v. a jobboldaliakból nem tájékozódom. egyszerűen a migránsoknak ilyen tömegű rászabadítását az EU-ra károsnak tartom.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:28:48

@seol:

MInden esetben az előzményben felvetett gondolatra válaszoltam, és hoztam bizonyítékot az állításaimra.
Egy esetben sem offoltam.

Gondolom szerinted a Soros-Terv se létezik annak ellenére, hogy saját kezűleg írta le:

www.project-syndicate.org/commentary/surge-funding-european-refugeee-crisis-by-george-soros-2016-04?barrier=accessreg

Magyarra fordítva:
www.origo.hu/itthon/20170514-soros-gyorgy-tudja-mi-a-megoldas-europanak-a-migranskrizisre-uj-adokat-kell-bevezetni.html

Sajnos a ballib (Index, Hvg, 444, Rtl, 168 óra, ...) médiában ezt a hírt nem találod meg, mert mind az eredeti dokumentum létezését tagadja ezerrel.

seol 2017.08.07. 16:30:21

@lujo1111:

Csodás -- és még azt is megkockáztatnám, hogy védhető álláspont.

Csak ahhoz nincs sok köze, amiről épp szó volt. ;-)

2017.08.07. 16:32:44

@seol: én az emberek félelmét tartom érthetőnek, és az nem tartható, h csak az EU próbálja ennek összes terhét viselni

seol 2017.08.07. 16:32:56

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Na jó, unatkozom.

Ühüm, annyira tagadják az "eredeti dokumentum" (amely egyébként egy véleménycikk, nem bárki hivatalos személy által követett terv, plusz sok mindenről eléggé más van benne, mint amit a retardpropaganda erőltet) létezését, hogy ilyen helyeken futottam bele vagy 20-szor. :-D

Attilajukkaja 2017.08.07. 16:35:28

@nick papagiorgo:
"ki mondta, hogy csak egyesekre vonatkoznak? Direkt bonyolítod, szerintem :)"
Akkor most felfedem magam: a Migration Aids titkos ügynöke vagyok és semmi dolgom nincs, csak hogy provokációkkal publicitást szerezzek magamnak. :o))))
De most tényleg. A törvények és a szabályok nálunk miért nem vonatkoznak mindenkire?
A barátaimat miért nem jelenti fel egyetlen képviselő sem a Parlamentben, amiért aljas és illegális módon szállást mernek nekem adni ingyen a nyaralójukban? Ráadásul még saját készítésű kaját, süteményt is szoktam vinni nekik a hétvégére. Azt hiszem, ez súlyosbító körülmény lehet. Bartelezés. Vagy valami rosszabb?

seol 2017.08.07. 16:36:27

@lujo1111:

Tényleg? Érthető, hogy az emberek félnek, hogy minden migráns megöli őket mind? Úgy, hogy azelőtt, hogy a propaganda elkezdte volna ezt sulykolni napi 24 órában, nem féltek? Pedig talán rémlik 1-2 terrortámadás korábbról is. (Plusz ha megfigyeled, a rettegésre idomítottak csak egy része a megcélzott tömegnek, lassan a többség a vérprimitív rasszista vérhányást "nyomja".)

És mi az, hogy csak az EU viseli ennek a terhét?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:37:23

@seol:

Akkor biztos tudsz egy linket adni nekem a 20 közül ..

Mert én csak ilyet találtam, ahol idézőjelesen, és úgy említik a Soros tervet mintha az nem is létezne.
Megjegyzem a b1.blog féle hazug bloggerek nyíltan le is tagadják a terv létezését több helyütt.

index.hu/belfold/2017/07/27/nemeth_szilard_megmondta_hogy_lehet_kemenyebben_fellepni_soros_szervezetei_ellen/
"Csak lassan bontja ki, miben is állna a Soros-birodalom Nagy Terve"

index.hu/belfold/2017/07/25/nemeth_szilard_tusvanyos_ertekeles_soros_brusszel_media/
A "Soros-terv" lényege - fejtette ki - (idézőjellel, arra utalva nem létezik)

seol 2017.08.07. 16:37:37

@Attilajukkaja:

Le kell adni a polgármesternek a sütik 20%-át. Remélem, nem felejtettétek el!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:38:55

@seol:

Az emberek azóta félnek, amióta rájöttek hogy igencsak reális veszély fenyegeti őket részetekről, akik az országra és Európára erőltetnétek, több millió integrációra alkalmatlan muszlimot.

seol 2017.08.07. 16:40:13

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Mármint a "letagadják" azt jelenti, hogy megemlítik, hogy egy véleménycikkről van szó? :-D Bazmeg, már akkor olvastam a cikkről a 444-en, amikor megjelent.

Arra, mit jelent "offolni", még mindig nem sikerült rájönnöd? Mi lenne, ha megkérdeznéd a melletted ülő "cezúrarém 24"-et?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:41:09

@seol:

Sikerül adni végre egy linket, vagy csak magadat nyugtatgatod, hogy kedvenc ballib hazudozó hírhamisító forrásaid nem basszák át a fejed ?

ZX 2017.08.07. 16:41:17

@Ballib cenzúrázók réme 25: Mert nem is létezik. És ahányszor ide meg más blogokba belinkeled, annyiszor kapod meg, hogy hazudsz és csinálsz hülyét magdból. Hányszor kell még megcáfolni valamit mire rájössz, hogy egy baromság?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:42:37

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Egyébként segítek.. 444-es link létezik. Indexes nem.

seol 2017.08.07. 16:43:37

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Fura, nekem úgy tűnik, sok muszlim SOKKAL alkalmasabb az európai integrációra, mint a legtöbb fideszes, a te szintedet meg még egy afgán kecskepásztor is megüti. Azok meg, akiknek a "libsik" szerint járna a 'menedék', mindenképpen (mert ugye senki nem akar "mindenkit befogadni", csak az ilyen elmebetegek erőltetik ezt a baromságot).

2017.08.07. 16:44:02

@seol: olvass utána, özön növények, v jövevényfajok elszaporodása.
az őshonos fajokat kiszorítják, m az újak nagyon virulensek, szaporák, nincs természetes ellenségük, a biológiai egyensúly megbomlik.
ennek a sok menekültnek biológiai trvszerűségei is vannak, amelyeknek a következményei beláthatatlanok. ezért tartom ekkora tömeg befogadását marhaságnak.
se USA, se Ausztrália, se Új-Zéland nem fogad be, Ázsiába sem mennek, m ott nem kukoricáznak velük. egyelőre mi csináljuk ezt azöngyílkossággal felérő befogadást

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:44:25

@ZX:

Na ilyen egy hithű Soros csicska.
Ott van belinkelve Soros saját kézzel írt migrációs terve, de így is letagadja.

Így kell ezt.. :DDD

seol 2017.08.07. 16:44:57

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Valamiért azt hiszed, bárkit érdekel annyira az offolásod, hogy nekiáll hosszabb időt tölteni vele? :-D

Attilajukkaja 2017.08.07. 16:44:58

@nick papagiorgo:
A Kádár korszakban, ha a barátnőm meglátogatott két hétre az NDK-ból, egy fél napot a kerületi rendőrségen töltöttünk, hogy lepapírozzuk az ittlétét. Fizetni akkor nem kellet semennyit. Az őrsön mindkettőnk gyomra picit görcsben volt, mert féltünk a rendőröktől. De persze soha nem volt semmilyen probléma. :o)
Én ma is félek a rendőröktől, mert a múlt mély nyomokat hagyott bennem. Most akkor ugyanez jött vissza? A hatóságokhoz kell fordulnom, engedélyt kérnem ahhoz, hogy valaki meglátogasson és vendégül láthassam? Csak most már fizetnem is kell érte. Előtte vagy utána, az mindegy. Hát miféle ország ez? Nem egy szabad ország, az biztos!

seol 2017.08.07. 16:45:46

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Annyi más szóé mellett a "véleménycikk" jelentését se ismered, nemde? :-D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:46:49

@seol:

Ez is érdekes elszólás.
Szóval szerinted a kormányra szavazó emberek kevésbé integrálhatóak, mint a muszlim illegális bevándorlók.

Már csak az a kérdés hova akarod integrálni a magyarokat ?

Ennek a tudtában pl:
carm.org/islamic-muslim-statistics-on-violence-rape-terror-sharia-isis-welfare

Saudi Arabia, 92% of Saudis say ISIS conforms to Islamic Law,
America, 38% of American Muslims says ISIS beliefs are correct,
Britain, about 1/2 of Muslims support ISIS,
----------------
51% of U.S. Muslims want choice of Sharia,
300,000 U.S. Muslims want to impose Sharia worldwide,
---
28% of British Muslims want Britain to be an Islamic state.

Attilajukkaja 2017.08.07. 16:49:52

@seol:
"Le kell adni a polgármesternek a sütik 20%-át. Remélem, nem felejtettétek el!"
Még a polgármesternek is? Azt hittem, a Manningernek elég lesz. Alig tudtam belegyömöszölni a Nokiás ürgebőrbe azt a sok pénzt.
Basszus, szólhattál volna előbb is!!! Nem vagy te valami áruló?

ZX 2017.08.07. 16:49:55

@Ballib cenzúrázók réme 25: Hahhhahhaha.

"About The Christian Apologetics & Research Ministry

CARM is a 501(c)3, non-profit, Christian ministry dedicated to the glory of the Lord Jesus Christ and the promotion and defense of the Christian Gospel, doctrine, and theology. To do this, CARM analyzes religious and non-religious movements and compares them to the Bible. We examine abortion, atheism, evolution, Islam, Jehovah's Witnesses, Mormonism, relativism, Roman Catholicism, Wicca, universalism, (and more), along with Christian preachers and teachers. In all our analyses we use the Bible as the final standard of truth in order to defend and promote Christianity. Please consider checking out our statement of faith - CONTACT US"

Na majd pont egy ilyen oldalnak hiszek.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:50:52

@seol:

Soros konkértan 7 pontos tervet adott, ami korántsem vélemény cikk, hanem az EU-s parlamentben ülő csicskáinak egy diktátum, amit máig végre akarnak hajtani szinte szó szerint:

magyarhirlap.hu/cikk/64066/Hazank_biraloi_Soros_szovetsegesei
Hazánk bírálói Soros szövetségesei

Titkos lista készült az Európai Parlamentben a spekulánsnak megbízható képviselőkről
A napokban nyilvánosságra került Soros-dokumentumok azt leplezik le, hogy a rossz hírű spekuláns az Európai Unió tagországaiban mely szervezeteket támogatott a 2014-es európai uniós választások befolyásolására és egyéb politikai céljaira.

www.origo.hu/itthon/20170420-soros-gyorggye-a-legnagyobb-politikai-frakcio-az-europai-parlamentben.html
Soros György 226 politikusnál bír valamilyen befolyással az összesen 751 képviselőt tömörítő EP-ből.

----

Mielött ezt is letagadod, csak szólok, hogy ezeket a dokumentumokat Soros saját belső levezéséből kerültek ki, link mindkét cikkben van az Open Society Foundation (OSF) belső adatbázisából ellopott dokumentumhoz.

seol 2017.08.07. 16:51:46

@lujo1111:

Lenyűgözőek az ismereteid (bizonyos értelemben), annak talán nézz utána, Amerikában (jó, nem csak az USA-ban) hány menekült él, meg tűnődj pár percig azon, hogyan lehet oda gyalog és csónakon eljutni. Ezután jöhetne mondjuk az, hány menekült él Ázsia közel-keleti országaiban (több, mint ahányan Európával próbálkoztak), meg rövid tűnődés arról, egy-egy szír miért nem Laoszba menekül, amikor szétlövik a házát. Ez utóbbiban nem segítek.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:51:47

@ZX:

Akkor higgy a koránnak te hitetlen:

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:52:17

@ZX:

www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201508/kafirok_gyaurok_ellensegek

Mit mond a saria a a kafírokról? Két idevonatkozó idézet: „A kafírokkal szemben hajthatatlannak kell lenni, keményen kell fellépni ellenük, utálni kell őket, amíg el nem fogadják a Legmagasztosabb Allah által kirótt sorsot, mivel ez Allah rendeltetése.”
...

seol 2017.08.07. 16:52:56

@Ballib cenzúrázók réme 25:

"Ember ennyire buta nem lehet." :-D

ZX 2017.08.07. 16:53:07

@Ballib cenzúrázók réme 25: Telibe szarom az össze vallás összes kibebaszott "szent" könyvét.

seol 2017.08.07. 16:53:41

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Fura, a Biblia hasonló passzusait mindig elfelejtik idézni.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:55:55

@seol:

Talán idélzhetnél ehez hasonlót a bibliából:

----

„Allah és követői gyűlölik azokat [a kafírokat], akik bármiféle felhatalmazás nélkül vitáznak Allah jelei felől [a Korán verseiről]. Így pecsételi le Allah az arrogáns, lenéző szíveket.” [Korán 40:35]

A kafírokat ezért ki lehet gúnyolni: „Azon a napon [ítélet napján] a hívők ki fogják gúnyolni a kafírokat, miközben nászágyukon ülnek, és nézik őket. Vajon megkapták-e a kafírok a fizetségüket azért, amit cselekedtek?” [Korán 83:34] A kafírokat le is lehet fejezni: „Ha a csatamezőn találkoztok a kafírokkal, vágjátok le a fejüket, míg fölényesen le nem győztétek őket, majd fogjátok a rabokat, és szorosan kötözzétek meg őket.” [Korán 47:4]

A kafírok ellen szabad összeesküvést szőni: „Összeesküdnek ellened és cselszövést terveznek ellened [Mohamed ellen], ám én is összeesküdök ellenük, és cselszövést tervezek ellenük. Ezért viselkedj higgadtan a kafírokkal, és hagyd őket békén egy ideig.” [Korán 86:15]

A kafírokban szabad félelmet kelteni: „Ekkor a te Urad az Ő angyalaihoz szólt és ezt mondta: Veletek leszek. Adjatok erőt a hívőknek. Én pedig rettegést fogok kelteni a kafírok szívében, le fogom vágni a fejüket, és az ujjuk hegyét is.” [Korán 8:12]

Egy muzulmán számára egy kafír nem lehet barát: „A hívők ne barátkozzanak kafírokkal más hívők helyett! Akik mégis ezt teszik, elveszítik Allah védelmét, egyedül maradnak önnönmaguk védőiként. Allah figyelmeztet benneteket, hogy féljétek őt, hisz mindenki hozzá fog majd visszatérni.” [Korán 3:28]

ZX 2017.08.07. 16:56:10

@Ballib cenzúrázók réme 25: Gondolom nem olvastad el miről szól a cikk, mivel te csak egy ostoba chatrobot vagy.

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2017.08.07. 16:57:48

@Karipapa01: "Szerinted ha most valaki agyonlőné a Sorost, megoldódna minden probléma? "

Ez egy oriasi maffia szervezet, ami nyilvan nem allna le azonnal. De ha peldaul annak idejen Hitlert megolik, akkor biztos, hogy kedvezobben alakultak volna a dolgok.
Korunk Hitlere, Soros.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 16:58:01

@seol:

Egyébként érdekesség, hogy az Open Society Foundation (OSF) belső adatbázisából ellopott dokumentumról se ejt egy szót se az Index, Hvg, 444, féle hírhamisító banda, aholis Soros az EP-ben ücsörgő csicskásait listázza.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 17:00:15

@ZX:

Dehogynem..

Az egyik pont arról szól, hogy fogadjunk be több százezer muszlimot évente, a másik meg arról hogy hitelből integráljuk és tartsuk el őket.

A többi érdektelen, mert ez már önmagában csak hazaárulók agyán megy keresztül.

ZX 2017.08.07. 17:01:48

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nem, kurvára nem erről szól. De ha ezt nem érted én sem tudom jobban elmagyarázni, mert funkcionális analfabéta vagy.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.07. 17:05:50

@ZX:

De igen.
Mindkét pontot ki is fejti Soros az eredeti cikkben.

Persze értem hogy így nehéz letagadni, és játszani tovább az agyhalott hülyét, hogy az orrod alá dugják a valóságot, dehát így jártál...

Kampfer 2017.08.07. 17:28:59

@Attilajukkaja: Látod? Ennyi vagy... Az ostoba kis kekeckedő!

"A barátaimat miért nem jelenti fel egyetlen képviselő sem a Parlamentben, amiért aljas és illegális módon szállást mernek nekem adni ingyen a nyaralójukban?"

Sanszos, hogy azért, mert a barátaid és a vendégei (t.i.: ti magatok) nem jártok fejbúbtól talpig abroszban és gyászruhában, nem akarjátok kiirtani a szomszédságot, nem szarjátok össze az udvart, mint a baromfik és a migrik, nem látnak bennetek akkora kockázatot, mint a koszlidércekben! Mellesleg, ha esetleg feldobná a barátaidat az önkormányzatnál, lehetne belőle probléája (nem biztos, de lehetne)! Adózással kapcsolatosan leginkább...

"Ráadásul még saját készítésű kaját, süteményt is szoktam vinni nekik a hétvégére. Azt hiszem, ez súlyosbító körülmény lehet. Bartelezés. Vagy valami rosszabb?"

Ha 5-6-7 ember rosszul lenne miatta, akkor biztosan. Addig senkit sem érdekel.
Kamp.

Ember Hallgatag 2017.08.07. 17:30:03

Lassan 30 éve élek külföldön, kettős állampolgárságom van. Nemrég vásároltam egy lepukkant kis házat Siófokon azzal a céllal, hogy kipofozom és nyugdíjas éveimet tavasztól őszig ott töltöm el. A múlt hét végén is ott voltam, de az egyik szomszéd rámtámadt, mert zavarta hogy nyírom a füvet. Szó szót követett, a végén már azzal vádolt hogy azért jöttem haza mert magyar nyugdíjat akarok kapni. Nem egy észlény az illető és csak olaj volt a tűzre amikor kinevettem. Az utcán üvöltözött hogy nem fog engem eltartani és menjek vissza oda ahonnan jöttem. Egy fillérrel nem fogom terhelni az államkasszát, a magyar átlagnál jóval magasabb nyugdíjamat pedig ott költöm el, tehát többet adok a közösbe mint amennyit viszek. Ha egy mód van rá elkerülöm a magyar egészségügyi ellátást, rosszak a tapasztalataim, de sürgős esetben igénybe kell vennem. Ezt az EU rendelkezések lehetővé teszik, tehát nem sértek meg semmilyen szabályt, a biztosítóm pedig rendezi az anyagiakat, ezért fizettem őket évtizedeken keresztül De a szomszédom szerint kishazánkban már én is idegen vagyok, a gyűlöletkampány az ostoba lumpenproletárból mélymagyar hazafit formált.
Nem érzem hogy rosszabb magyar lennék mint bárki más, ha tévednék, bátran jelezzétek.

Soros Bérenc

chrisred 2017.08.07. 17:49:45

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nehéz cáfolni, nagyjából ugyanannyira, mint azt, hogy a volt KGB-s Putyinnak és a volt szovjet gyarmati helytartó Aszad dinasztiának ugyanazok a céljai, mint a volt szovjet vezérkarnak.

Kampfer 2017.08.07. 17:51:11

@Attilajukkaja: "Semmi."

Ez egy közönséges hazugság a részedről! És ezt te is nagyon jól tudod. Nyilván cink leírni az előre látható reakciókat, de a 'semmi' az egy hazugság!
Kamp.

legális 2017.08.07. 17:52:41

@seol: Ha barátodat, családtagodat látod vendégül nem kell. Ha fizetővendéglátó vagy kell. Itt rosszabb a helyzet, mert 100 % kedvezményt is ad a tulaj, ami nem mindenki számára hozzáférhető, általános kedvezmény, ezért a szokásos szállásdíj után még adózni is kell, meg eu-járulékot is fizetni. Nagyságrendileg csak ez után van az IFA.
Csak analógia kedvéért - TV-t gyártasz, mind eladod, de van 20 ember akinek ingyen adod - nem publikus akció, nem hozzáférhető, adózandó bevételről mondasz le-ha a bevételről le is mondasz, az állam az adóról nem.

Attilajukkaja 2017.08.07. 18:13:30

@Kampfer:
"Ez egy közönséges hazugság a részedről! És ezt te is nagyon jól tudod."
Drága szívem! :o)
Én félúton lakom a Jordán Nagykövetség (tudod, Tiborcz haverjai) és az egyiptomi Pharaon (tudod, Orbán volt haverja) telke között. Az utcánk felső részén egy német iskola van, ahova szőke és félvér gyerekek járnak minden nap. A házak/lakások felében külföldiek élnek, szóval itt körül vagyunk véve mindenféle népekkel. Néhány menekült család fel sem tűnne.
Közönséges hazugság? Ha Habonyt kérdezed, biztosan az. :o)))))

" Látod? Ennyi vagy... Az ostoba kis kekeckedő!"
Savanyú a szőlő?

"Sanszos, hogy azért, mert a barátaid és a vendégei (t.i.: ti magatok) nem jártok fejbúbtól talpig abroszban és gyászruhában, nem akarjátok kiirtani a szomszédságot, nem szarjátok össze az udvart, mint a baromfik és a migrik, nem látnak bennetek akkora kockázatot, mint a koszlidércekben!"
Te most kikről beszélsz?

"Mellesleg, ha esetleg feldobná a barátaidat az önkormányzatnál, lehetne belőle probléája (nem biztos, de lehetne)! Adózással kapcsolatosan leginkább..."
Kicsoda dobna fel? Nagyon belelovaltad magad! :o)))))

Attilajukkaja 2017.08.07. 18:18:49

@Ember Hallgatag:
"Az utcán üvöltözött hogy nem fog engem eltartani és menjek vissza oda ahonnan jöttem. "
Mert ezt látja a szerencsétlen mindenhol a plakátokon. Mert Brüsszel. Meg a Soros. Meg a migráncsok. Meg a civilek (azt sem tudja, kik azok). Meg a multik.
Nagyon, nagyon beteg itthon a hangulat. Nem tudom, milyen volt a 30-as években Magyarországon, de én komolyan kezdek félni, hogy a "történelem ismétli önmagát". Pedig abból semmi jó nem származott és nem is fog származni.

Attilajukkaja 2017.08.07. 18:21:47

@Ballib cenzúrázók réme 25:
"Mindkét pontot ki is fejti Soros az eredeti cikkben."
Be tudnád linkelni Soros cikkét?

élveteg 2017.08.07. 18:34:30

"A külföldi turisták nem estek át az orábni agymosáson, semmi bajuk a "színes népséggel".

Akkor nem értem ha kivlló külföldiek ( akik nem estek át az orbáni agymosáson ) ugyan mi vérvörös picsáért tüntek el mondjük innen ha annyira nincs bajuk a bevándorlókkal akkor miért nem élnek együtt velük ?

"Rinkeby negyedben a lakosok több mint 80 százaléka bevándorló és magas a munkanélküliségi ráta"

index.hu/kulfold/2017/02/21/zavargasok_voltak_stockholmban/

Nagyorrú Barbi 2017.08.07. 18:35:33

Hüje (sic!) vagy Tibikém. Olyan hüje helyből, mint más nekifutásból.

Kampfer 2017.08.07. 18:40:52

@Attilajukkaja: Szövegértés ennél biztosan jobban megy, ennyire nem vagy te hülye, csak ez maradt... Könnyebb eljátszani, mint végiggondolni. Ok.

"A házak/lakások felében külföldiek élnek, szóval itt körül vagyunk véve mindenféle népekkel. Néhány menekült család fel sem tűnne."

Csak dumálsz, vagy tényleg ilyen ostoba vagy? Hogyne tűnne fel! Dehogynem! Figyelj ide, hegyvidéki! Ha azok közül akár csak két család ott lett volna, akik itt pusztítottak '15-ben, a bármely ott tanyázó náció megtette volna a lépéseket, hogy qrvagyorsan eltakarítsák őket onnan! És el is lettek volna takarítva! Tudod, ahogy a lomisok is, mikor nálatok van lomtalanítás, míg Lőrincen vagy Kőbányán a cigányok hajtják el még a közterest is a szeméttől...! Ne terelj és ne dumálj! A közeletekbe sem kerülhetne (nem is került) egyetlen ilyen buckalakó família sem!

"Közönséges hazugság? Ha Habonyt kérdezed, biztosan az."

Mi van veled, kisjukka? Ennyire bejön a pali...? Állandóan felhozod, pedig én le se szarom az ürgét, ahogy a többi általad emlegetett egyiket sem! Ennyire nem tudsz leszakadni róla? Vagy irigyled tőle a kokót???

"Savanyú a szőlő?"

Miért lenne? Az, hogy te megjátszod a színhülyét (anno be is vallottad magadról), az a te problémád, meg esetleg a veled együtt élőké. Én leszarom.

"Te most kikről beszélsz?"

Liba! Arról beszélek, hogy miattatok azért nem balhézott vagy balhézna a helyi lakosság, mert nem látnak bennetek kockázatot! A migrikben azt látnak. Ha ti vagytok egy ottani szálláson (akár a barátodéknál), az jó eséllyel nem zavar senkit. De ha egy rakat abroszos téblábolna ott 'kiccsaládostól', akkor kiakadna a migrimérő! Kiderült a szándék, ki is akadt... Mit nem lehet ezen érteni?

"Kicsoda dobna fel? Nagyon belelovaltad magad!"

Ugyanazt írhatom, mint az előbb. Hiába játszod a hülye libát! Ha akár a barátod szomszédja feldobná a barátod, hogy napokig ott volt nála egy 5-6-10 fős társaság, akkor simán kaphatna kellemetlen kérdéseket. Elég egy szomszéd...
Kamp.

Kampfer 2017.08.07. 18:43:02

@Attilajukkaja: Ne játszd a hülyét! Már linkelték itt épp eleget a blogokon! Többek között neked is! ÉS akár a videót is láthattad (láttad is szerintem), amelyben maga mondta el, mit szeretne. Gugli neked is jóbarátod, keresd meg és nézd! De olvashatod is!
Kamp.

Larry Silverstein 2017.08.07. 18:51:56

A libbantak baja inkább az, hogy ők a rossz oldalára álltak a cummernek a menekültügyben /is/. Nem mintha komoly esélyük lett volna kormányt váltani, de a menekültkrízis idején gyenge esély is elpárolgott.

zokogjatok 2017.08.07. 18:59:45

"Adódik a kérdés, hogy ha az orosz-ukrán háború miatt érkeztek volna kárpátaljai, neadjisten ukrán családok, őket is ekkora elutasítottság várta volna? Minden bizonnyal nem. Mert a kettős mérce jól működik."

Adódik a kérdés, hogy ha egy távolabbi családtag akar nálunk lakni egy hétig, vagy a csöves az utcáról, akkor ugyanakkora eséllyel mondunk-e igent? Pedig lehet a csöves is tök rendes, meg a családtag is egy fasz.

Mágikus bazdmeg. Mik vannak. Az emberek nem ugyanúgy viselkednek egymással, hanem mindenféle származás meg kultúra alapján kategorizálnak.

zokogjatok 2017.08.07. 19:02:50

@Attilajukkaja: "de én komolyan kezdek félni, hogy a "történelem ismétli önmagát"."

Nagyon kell ám rettegni a náciktól, bár mintha az utóbbi időben a Béke Vallásának Teherautói mintha valamivel több embert öltek volna meg. Ja Hamburgot sem a nácik verték szét. De további jó rettegést a csúnyanáciktól.

Attilajukkaja 2017.08.07. 19:09:24

@Kampfer:
"Ne játszd a hülyét! Már linkelték itt épp eleget a blogokon! "
Először is tanulj meg tisztelettudóan kommunikálni. Uncsi már ez a sok hülyézés. Másodszor pedig úgy látom, nem ismered Soros eredeti cikkét. Különben gond nélkül belinkelted volna.

"Csak dumálsz, vagy tényleg ilyen ostoba vagy?"
Ostoba? Mi van? Na jó, a lakóknak nem a fele külföldi, csak a negyede. Picit túloztam. :o)
De ennyi az ellenérved? "Ostoba"?

"Figyelj ide, hegyvidéki! Ha azok közül akár csak két család ott lett volna, akik itt pusztítottak '15-ben, a bármely ott tanyázó náció megtette volna a lépéseket, hogy qrvagyorsan eltakarítsák őket onnan!"
Te egyszerűen csak beteg vagy!

"Tudod, ahogy a lomisok is, mikor nálatok van lomtalanítás, míg Lőrincen vagy Kőbányán a cigányok hajtják el még a közterest is a szeméttől...!"
Nagyon beteg vagy.

"Ne terelj és ne dumálj! A közeletekbe sem kerülhetne (nem is került) egyetlen ilyen buckalakó família sem!"
Nagyon, nagyon beteg vagy.

"Mi van veled, kisjukka? Ennyire bejön a pali...?"
He?

" Állandóan felhozod, pedig én le se szarom az ürgét, ahogy a többi általad emlegetett egyiket sem! Ennyire nem tudsz leszakadni róla? Vagy irigyled tőle a kokót???"
Mit hozok fel? Milyen ürgét?
Na jó, ennyi elég. Eddig igyekeztem kulturáltan válaszolgatni neked, de mindennek van egy határa. Drogosokkal és részegekkel nem társalgok.

pkovaks 2017.08.07. 19:10:24

@Kampfer: Megemelem a KALAPOT elötted, magam sem tudtam volna jobban összefoglalni a tömör lenyeget a dolognak... Igenis ki kell allni amellett hogy a NEP azt mondta hogy NEM ! Semmilyen trukkös probalkozast nem szabad engedni plane az ilyet hogy "kidobjak az ajton es be akar jönni az ablakon". Csak körul kell nezni hova jutott Europa, mibe taszitottak a zsohar liberalisok. Nos ebböl nem kerunk... Maradjon meg a V4 a beke szigetenek tovabbra is... A bevandorlokrol meg csak annyit hogy eleg sokat dolgoztak azert hogy az embereknek ez legyen a felelme, velemenye, fenntartasa roluk... Megegyszer köszönöm a tömör összefoglalot...Aki ezt nem erti meg azzal nem erdemes vitatkozni...

pkovaks 2017.08.07. 19:26:39

@Attilajukkaja: "Évek óta kb. 40 ezer muszlim él Magyarországon. Volt velük probléma? Nem! Szóval?"

Az europai peldak mit mutatnak ? ? ? Keves muszlim (semmi problema), de ahogy növekszik a szamuk egyre nagyobb hangot adnak követeleseiknek majd kesöbb mar eröszakosan követelöznek... Ne mond hogy nem latod mi folyik a franciaknal, angoloknal, svedeknel de a belgaknal levök is egyre eröszakosabbak. Na ezt nem akarjak atelni az itteni lakosok......

L von Richthoven 2017.08.07. 19:26:49

@Kampfer:
kiváncsi lennék rá, ki az aki megtilthatja a saját ingatlanomban egy olyan vendég fogadását aki az országban jogszerűen tartózkodik... nagyon ugy látom, hogy te itt ki fogsz sodródni...

pkovaks 2017.08.07. 19:33:59

@maxval a mélyelemző birca: Aki jogilag menekült, az szabadon közlekedhet az országban, sőt az egész EU-ban is.

Na, erre fognak rab@szni a simogatok, lassankent el is fognak tunni a migrik eszaki iranyban. Megneznem par ev mulva mennyi marad az orszagban ?

Attilajukkaja 2017.08.07. 19:40:15

@pkovaks:
"Keves muszlim (semmi problema), de ahogy növekszik a szamuk egyre nagyobb hangot adnak követeleseiknek majd kesöbb mar eröszakosan követelöznek."
Hány ezer muszlim számít soknak egy akkora országban, mint a miénk? Te tudod? Mármint az itt élő 40 ezer muszlimon túl.

"Ne mond hogy nem latod mi folyik a franciaknal, angoloknal, svedeknel de a belgaknal levök is egyre eröszakosabbak."
Látom, az ISIS emberei mit művelnek. És te látod azokat az ezreket, akik békésen élnek ezekben az országokban és tisztességesen tanulnak, dolgoznak?

" Na ezt nem akarjak atelni az itteni lakosok......"
Ez nem azon a pár száz menekülten múlik, akik még a szigorú Fidesz rostán is fennmaradtak, hogy oltalmazott státuszt kapjanak nálunk. Ha az ISIS minket vesz célba, akkor mindent megtesz azért, hogy meg is támadjon minket. Menekültek nélkül is. Pénzük van, Rogán meg simán beengedi őket, ha neki is leesik néhány millió az üzletből az off shore cégein keresztül.

nick papagiorgo 2017.08.07. 19:41:24

@Attilajukkaja:
"A Kádár korszakban, ha a barátnőm meglátogatott két hétre az NDK-ból, egy fél napot a kerületi rendőrségen töltöttünk, hogy lepapírozzuk az ittlétét. Fizetni akkor nem kellet semennyit. Az őrsön mindkettőnk gyomra picit görcsben volt, mert féltünk a rendőröktől. De persze soha nem volt semmilyen probléma. :o)
Én ma is félek a rendőröktől, mert a múlt mély nyomokat hagyott bennem. Most akkor ugyanez jött vissza? A hatóságokhoz kell fordulnom, engedélyt kérnem ahhoz, hogy valaki meglátogasson és vendégül láthassam? Csak most már fizetnem is kell érte. Előtte vagy utána, az mindegy. Hát miféle ország ez? Nem egy szabad ország, az biztos!"

Már korábban rájöttem, hogy te teljesen rafinált módon, teljesen hülyének tetteted magad :) Igen, itt még mindig mindenkit elvisznek, tessék kiállni a ház elé, és ráülni a bőröndre, mint Kádár János, ha szerencséd van, 10 percen belül jön is a taxi. :)

Továbbá a "rácsodálkozásaidra" is megjegyezném, hogy attól, hogy azért mert engem nem értesítettek dísztáviratban, hogy a piros lámpán nem lehet átmenni, attól az még nem jelenti azt, hogy nekem lehet. Azok a problémák, amikre te itt most rácsodálkozol, mindig is megvoltak, csak Te nem tudtál róla, vagy legalűbbis úgy teszel, mintha nem tudtál volna.

Tudod Kádár, az se volt teljesen normális (főleg a vége felé nem), de az legalább nem nyafogott, hogy "ez nem egy szabad ország" :)

pkovaks 2017.08.07. 19:42:52

@TewiII: "Jött több mint 1 millió muszlim menekült, közülük hány követt el bármit? Nem terrorcselekményt, BÁRMIT? 0,000001%? "

Hanyan csinaltak valamit, hanyan buktak meg mielött csinalhattak volna valamit es hanyan fognak meg megbukni mert nem nyugszanak addig amig nem iszlamositjak el környezetuket ? Nyugtassad meg azokat is akiknek a hozzatartozoja odaveszett eme baratsagos, bekeszeretö emberek miatt ...

Kampfer 2017.08.07. 19:54:47

@Attilajukkaja: Párszor már megbeszéltük, hogy te ki és mi vagy! Azt is, hogy ahhoz tényleg ostoba kis liba vagy, hogy érdemben lehessen vitázni veled! De ezt is nagyon sokan nem egyszer leírták már neked! És az, hogy félmondatokban a hülye picsát játszva visszakérdezel a világos dolgokra, nagyon szépen mutatja a 'kekec' lényedet (amit magad is elismertél kb. egy éve)! És az a 'he', na az egyértelműen jelzi, hogy egy kis kötekedő ostoba liba vagy!
Azt is próbálták már neked épp elegen elmagyarázni, hogy bele kéne már törődnöd, hogy NEM akarunk itt mindenféle nyomorult koszlidércet pátyolgatni! Ha te akarsz, tegyed! A te döntésed! De ne itt! Fogd meg magad, pakolj össze és indulj el a hegyről, húzzál ki a homokba és ott annyit segítesz, amennyit akarsz! De a magad bőrére és ne a máséra!
És igen! Azt is sokszor leírták már neked (én is), hogy nagyon jól látszik rajtad, hogy fingod sincs a való világról, elvagy ott a hegyvidéken és olyan dolgokról írod észosztóan a hülyeségeidet, amiről még csak halvány gőzöd sincs! Ettől persze még nem más lesz a hülye, hanem továbbra is te vagy az, de ez tényleg a te problémád és anyádé...
És hogy milyen ürgét hozol föl állandóan: csak vissza kell olvasnod a saját korábbi bejegyzésed, arra írtam a választ! De ahogy ezt a nickedet is az attilád csinálta meg neked, lehet, hogy még némi olvasási gyakorlat is problémás számodra! Sebaj...! Fent a hegyen tán még ez is megengedett! Idióta...
Kamp.

Attilajukkaja 2017.08.07. 19:59:59

@nick papagiorgo:
"Már korábban rájöttem, hogy te teljesen rafinált módon, teljesen hülyének tetteted magad :"
Valóban?

" Igen, itt még mindig mindenkit elvisznek, tessék kiállni a ház elé, és ráülni a bőröndre, mint Kádár János, ha szerencséd van, 10 percen belül jön is a taxi. :)"
Te most ironizálsz? Mert én komolyan írtam azt, amit. Nem akarok olyan rendszerben élni, amelyben újra jelentenem kell, hogy a lakásomban/nyaralómban hány embert és mikor fogadok éjszakára. Hogy erre engedélyt kérjek. És még fizessek is érte! Persze, biztosan nagyon hülyének tettetem magam, de akkor sem akarom!

"attól, hogy azért mert engem nem értesítettek dísztáviratban, hogy a piros lámpán nem lehet átmenni, attól az még nem jelenti azt, hogy nekem lehet."
A piros lámpa egy életszerű szabály, mindenki tud róla és be is tartja (kevés kivétellel). Vizsgát is kell tenni róla. Szóval a példád nem igazán releváns.

"Azok a problémák, amikre te itt most rácsodálkozol, mindig is megvoltak, csak Te nem tudtál róla, vagy legalűbbis úgy teszel, mintha nem tudtál volna. "
És rajtam kívül még pár millió magyar is biztosan megjátssza az agyát, és úgy tesz, mintha nem tudna arról, hogy nem láthatja vendégül a barátait anélkül, hogy fizessen utánuk. Na ja!

"Tudod Kádár, az se volt teljesen normális (főleg a vége felé nem), de az legalább nem nyafogott, hogy "ez nem egy szabad ország" "
Mert SZÁMÁRA nem voltak korlátok. Miért is nyafogott volna??????????????

Kampfer 2017.08.07. 20:00:05

@L von Richthoven: Szövegértés nem erősség, igaz???

"kiváncsi lennék rá, ki az aki megtilthatja a saját ingatlanomban egy olyan vendég fogadását aki az országban jogszerűen tartózkodik... nagyon ugy látom, hogy te itt ki fogsz sodródni..."

Ki a fene írta azt neked, hogy megtilthatja??? Azt írtuk itt többen is, hogy a kereskedelmi célú ingatlan szervezett üdültetésre való használatának (üdülőövezetben) törvényi és jogszabályi keretei vannak! Vagyis, ha te az ingatlanodban ilyen tevékenységet folytatsz, akkor viszonylag sokan megtilthatják! Működési engedélyről hallottál már?
Ellenőrizhet:
- NAV
- NÉBIH
- Tisztiorvos
- Önkormányzat illetékes hatósága
- Tűzoltóság
- Korábban munkaügyi hatóságok, jelenleg a járási kormányhivatal

Nos ezek BÁRMELYIKE felfüggesztheti a működési engedélyt! Ettől még az ingatlan a tiéd. És magánúton a saját ingatlanodban azt fogadsz, akit akarsz. Természetesen a vonatkozó adóterhek megfizetése esetén. Kereskedelmi célra használt ingatlanban nem!
Ennyit a kisodródásról...
Kamp.

Kampfer 2017.08.07. 20:04:29

@nick papagiorgo: Hosszú hónapok óta ezt csinálja! Szörnyűlködik, milyen egy világ ez, majd utána ontja az ostobaságait...! Kekeckedik, emulálja a hülyét. Persze az is, de nem annyira, mint amennyire megjátssza! Ez ilyen... Ostoba. Szerintem egyébként felfogja, amit írnak neki, csak ugye vérciki, ha már csak a kekeckedés az egyetlen menekülési út... Fent él a hegyen, életében nem látott még olyan dolgokat, amikről osztja az észt! Arrafelé elég gyakori típus...
Kamp.

nick papagiorgo 2017.08.07. 20:05:33

Hogy abbahagyjuk a szellemi fenékberúgó versenyt, itt egy cikk. Indexes, 2013-as jelzem:

index.hu/gazdasag/2013/06/27/idegenforgalmi_ado/

@Attilajukkaja: -nak meg a többi "tanyasinak" (aki erről még sose hallott, ergo szerintünk nincs is) jegyezném meg, hogy a cikkben be van linkelve a törvény, egy 1990-es törvényről beszélünk. (Igen, a "Kádárkorszak" meg az "elnyomás" meg a "rettegés" azóta van itt köztünk :)

Megfelelő hivatkozást amúgy bárki találhat, aki kicsit is veszi a fáradságot és utánanéz.

Kampfer 2017.08.07. 20:11:34

@pkovaks: Üdvözlet! Nagyon szívesen.
Kamp.

Attilajukkaja 2017.08.07. 20:14:27

@pkovaks:
" hanyan buktak meg mielött csinalhattak volna valamit es hanyan fognak meg megbukni mert nem nyugszanak addig amig nem iszlamositjak el környezetuket ?"
Szerintem nagyon kevesen. Miért tennének ilyet, hacsak nem valami elvakult őrültek, mint pl. a magyar robbantó? Az elmebetegeket nehéz kiszűrni, bárhonnan is jönnek.

" Nyugtassad meg azokat is akiknek a hozzatartozoja odaveszett eme baratsagos, bekeszeretö emberek miatt"
A békeszerető emberek miatt senki nem veszett oda. Viszont tényleg jobban oda kell figyelni azokra a menekültekre, akiket befogadtunk. Ők komoly pszichikai traumán estek át az elmúlt évek alatt, amit nehéz lenne bárkinek is feldolgozni. Ezért lenne jó, ha legalább néhány kisgyermekes család pihenhetne a Balaton partján 1-2 hétig. Sokat segítene nekik. És egyben nekünk is.

Attilajukkaja 2017.08.07. 20:18:43

@nick papagiorgo:
"@Attilajukkaja: -nak meg a többi "tanyasinak" (aki erről még sose hallott, ergo szerintünk nincs is) jegyezném meg, hogy a cikkben be van linkelve a törvény, egy 1990-es törvényről beszélünk. (Igen, a "Kádárkorszak" meg az "elnyomás" meg a "rettegés" azóta van itt köztünk ."

A többi tanyasinak??? Mi van?
Szóval már lementél ebbe a degradáló stílusba? Vagyis nem tudsz tovább érvelni.
Megesik. Sajnálom. Viszlát!

Kampfer 2017.08.07. 20:24:15

@Attilajukkaja: Talán olvasd el, amit linkelt és ne add a síkhülyét...! Akkor esetleg értelmes gondolataid is lesznek! Talán megeshet...
Kamp.

L von Richthoven 2017.08.07. 20:32:25

@Kampfer:
végigolvasva a fröcsögéseidet először arra gondoltam, hogy azért vagy ekkora barom, mert vasvillával vettek el anyád alól...
de rá kellett jöjjek, hogy nem, tévedtem..
téged anyád a vaddisznók dagonyázó pocsolyája mellé szart és azok neveltek fel... nem, nem a kocák! inkább a varacskos kanok, azok hajlamosabbak a veszettségre...

nick papagiorgo 2017.08.07. 20:32:56

@Attilajukkaja:
ez az, fussál csak.
A fél délutánomat azzal töltöttem, hogy megpróbáltam értelmesen válaszolni a hülyébbnél hülyébb kérdéseidre, ahol te kb mindent felfogtál (állításod szerint) csak a lényeget nem.
Megtaláltam a törvényt, amivel még te se tudsz vitatkozni, erre gyorsan megsértődsz és elszaladsz. Csak rajta, de akkor is VESZTETTÉL!!!!!
Hahaha.

Ha visszaolvasol, te se túl kedveseket vágtál az én fejemhez. Az, hogy te az első TÉNY hatására megsértődsz és elszaladsz, csupán gyengeségedet bizonyítja. Hol vannak az eddig oly frappáns "érvek"? Hol vannak, hogy az, aki ellen van, az a társadalom legalja, és te szégyelled magad helyettük? Hol van, hogy ez még a kádárkorban se volt? Meg a többi, érzelmi húrokat pengető féligazság? :)

Kampfer 2017.08.07. 20:39:27

@L von Richthoven: Addig jó, míg a te gondolatvilágodat tényleg csak a magadfajta véglények képviselik! Nos, a qrvaanyád egyetlen igazi bűne az volt, hogy elvágta a köldökzsinórod és nem hurkolta a nyakad köré, te kis bélféreg! Együtt kellett volna meghalnotok, csak jobban járt volna a világ! ;-) Te vagy a legjobb igazolása, miért káros a testvérek közti szex...! Na, ugorj vissza az orrodba és túrj tovább! Tudod, ahogy a sz*rvári barátodtól láttad! Te kis gennytarisznya...
K.

Zsoltbacsi 2017.08.07. 22:12:14

@nick papagiorgo: @Attilajukkaja: Mindig ezt csinalja. En az afaval kapcsolatban alaztam le csunyan. Jott a szokasos "vilagbajnok afa" mantraval, es hiaba hivtam fel a figyelmet, hogy mar joval alacsonyabb, mint 2010ben,amikor a patas atvette a "demokrataktol". Nem hitt nekem, es jott a terelessel, hogy a disznohus... Hiaba mondtam neki, hogy rengeteg dolognak csokkent az afaja, meg en lettem lehazugozva. Aztan belinkeltem neki a felsorolást a nav oldalarol (vagy 4 oldalon keresztul sorolja) rogton jott a hiszti es "elkoszont" :)

morph on deer 2017.08.08. 00:20:29

@Zsoltbacsi:
"vilagbajnok afa"

Az sajna tény, hogy egész Európában nem tudsz mutatni 27%-os áfát egy országban sem. És ezen az sem változtat, hogy van jópár cikk aminek alacsonyabb az áfája.
A csúcs a mienk.

Ha már itt tartunk, a hülyeségben is: ugyanannak az ételnek magasabb az áfája ha hazaviszed az étteremből, mintha ott fogyasztod el! Arra már gondolni sem merek, hogy miképpen számolják ki, ha a maradékot becsomagoltatod (doggy bag) !
Na ez is egy "világbajnok" megoldás, szó ami szó..!

morph on deer 2017.08.08. 00:40:53

@Kampfer:
Ez nekem nem egészen világos:

"És magánúton a saját ingatlanodban azt fogadsz, akit akarsz. Természetesen a vonatkozó adóterhek megfizetése esetén. Kereskedelmi célra használt ingatlanban nem!"

Tehát akereskedelmi célokból használt ingatlanomban előírhatja bárki, hogy ki az akit beengedhetek?
Ezmost komoly?

És ha például holnap velem, mint magánemberrel alszik három latin táncosnő magáncélból, - a saját ingatlanom, saját ágyam, stb. Kerül haználatra, saját egyebek mellett - akkor reggel szaladnom kell az önkormányzathoz adót fizetni?

Sőt, várjál, lehet, hogy már az adataikat is be kell szolgáltatnom, meg az útlevelük másolatát is? Ujjlenyomat, vérvétel biztos nem kell?

Hát alakulgatunk, meg kell hagyni!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.08. 05:53:28

@pkovaks:

Jelenleg BG-ban lakom.

Gyakorlatilag az összes menedékjogot kapott elmegy, sőt a menedékkérelmet beadók is, meg nem várva az ügyintézést.

Ki akarna BG-ban lenni munkásszálóban, havi 100 eurós segéllyel, mikor Németországban ingyen szállodákat kapnak, ezer eurós havi segélyekkel, plusz minden egyébbel.

Ezek az emberek nem menekültek, hanem segélyvadászok.

Roan 2017.08.08. 10:01:28

@Proud Mary: Inkább neked kellene kicsit többet olvasnod a témáról:

www.newworldencyclopedia.org/entry/Bosnian_War

Itt is azok hangzottak el érvként, hogy a muszlimok teret akarnak nyerni, és meg kell védeni Európát az iszlámtól... Az áldozatok aránya között 65% volt boszniai muszlim, ha a polgári áldozatokat nézzük, ez az arány 85%. És Srebrenica mellett volt még Doboj, Foca, Visegrad, Bratunac, Ahmici, ismert eredménnyel.

Szóval szerinted hogyan is történtek a népirtások?

Attilajukkaja 2017.08.08. 11:03:55

@L von Richthoven:
"de rá kellett jöjjek, hogy nem, tévedtem.."
:o))))

@nick papagiorgo:
"ez az, fussál csak."
Te bepiáltál? Eddig teljesen normálisan kommunikáltuk, hirtelen pedig elkezdtél mocskolódni. Mire fel?

"Megtaláltam a törvényt, amivel még te se tudsz vitatkozni, erre gyorsan megsértődsz és elszaladsz. Csak rajta, de akkor is VESZTETTÉL!!!!!
Hahaha. "
Vesztettem? Te ezt az egészet egy játéknak vagy meccsnek fogtad fel? Elmentem, mert el kellett mennem, és mert elkezdtél pocskondiázni. Én ilyesmikre nem válaszolok. Most is csak azért teszem, hogy ezt tudtodra hozzam.

"Ha visszaolvasol, te se túl kedveseket vágtál az én fejemhez."
Talán lehülyéztelek? Vagy letanyasiaztalak? Vagy miket vágtam a fejedhez?

"az első TÉNY hatására megsértődsz és elszaladsz, csupán gyengeségedet bizonyítja."
Ja, elszaladtam. Annyira megijedtem a "tényektől"! :o))))
Azt a "tényt" mégis honnan vetted, hogy én tanyasi vagyok?
Viszont elfelejted, hogy nem tagadtam, hogy a Migration Aid valószínűleg mulasztott azzal, hogy nem kért előre engedélyt. Bár az erre vonatkozó szabályozást nem láttam, nem ismerem. Kíváncsi lennék rá, hányan ismerik Magyarországon. Átküldtél egy táblázatot, ami valóban bizonyítja, hogy Magyarországon néhány település tényleg szed (elég pofátlanul!) tartózkodási idegenforgalmi adót. A Migration Aid szerencsétlenségére Keszthely is ezek közé tartozik. Még jó, hogy azt nyilatkozták, ezek után nem is akarják odavinni az oltalmazott családokat (persze nem a pénz miatt).
Arra pedig egyszer sem adtál választ, hogy miért éppen itt és most akarnak betartatni olyan szabályozásokat, amiket a magyar családoknál soha nem szoktak. Mert ez a fő probléma.

"Hol vannak az eddig oly frappáns "érvek"? Hol vannak, hogy az, aki ellen van, az a társadalom legalja, és te szégyelled magad helyettük?"
A legalját most te mondod. Én soha senkit nem neveztem így! Szégyellem magam azon honfitársaimért, akik ezt a gyűlöletkampányt beindították az országomban, akik oda süllyedtek, hogy politikusként, képviselőként megtagadják embertársaiktól az Alaptörvényben biztosított jogaikat, akik elvakultan szítják az emberekben a rettegést, és azokért, akik zsigeri alapon, gondolkodás nélkül felülnek ennek az őrületnek. Már leírtam, hogy ha a Migration Aids bármiben is mulasztott, az még pótolható lett volna. De itt nyilván nem erről van szó!

"Hol van, hogy ez még a kádárkorban se volt? Meg a többi, érzelmi húrokat pengető féligazság? "
Féligazság? Te, aki ezeket a szabályokat olyan jól ismered, nem tudsz arról, hogy amit leírtam az NDK-s vendégemről, az nem fél, hanem teljes igazság volt a Kádár korszakban? És most ezen élcelődsz? Pont te?
Felesleges!
Na pá!

Attilajukkaja 2017.08.08. 11:11:19

@nick papagiorgo:
Még annyit, hogy rosszul írtam: nem csak a táblázatot küldted át, hanem egy, a törvényre vonatkozó cikket is. Ebben leírják, hogy már kétszer is rendeztek ilyen idegenforgalmi razziát magyar (?) családoknál, akik szintén nem tudtak az ifa-ról. Meg azt is, hogyan lehet ezt a szabályozást kijátszani, he-he! Ezt csak most olvastam el. Bocsi!

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2017.08.08. 12:29:00

Nem szabad megengedni, hogy a Migration Aid terrorista kikepzo taborokat hozzon letre magyarorszagon.
Ezeket a terrorista bazisokat fel kell kutatni, es megsemmisiteni.

Zsoltbacsi 2017.08.08. 12:41:43

@Attilajukkaja: Tudom, hogy nem gyogyit ki az orbanfobiadbol, de itt Tirolban is van ifa (ugy hivjak, hogy Kurtaxe) Nalunk epp 3 Eur/nap (szezonon kivul 2,50),ugyanez a nemet oldalon 1,80. Mocskos nacik....

Attilajukkaja 2017.08.08. 12:51:04

@Zsoltbacsi:
Köszönöm az infót. De Orbán nem azért egy seggfej, mert nem törölte el az ifa-t Magyarországon. Amúgy megtehetné, mert egy mocskos sarc, amit a semmiért szednek be. De nem hinném, hogy őt érdeklik az ilyesmik.

Zsoltbacsi 2017.08.08. 14:02:54

@Attilajukkaja: Mar le lett irva, hogy azert jarnak "szolgaltatasok" is ezert a penzert,olvass vissza
süti beállítások módosítása