Egy független forradalmár gondolatai

Molnár Tibor blogja

Molnár Tibor blogja

Ha én székely zászló volnék

2018. január 12. - molnartibor.egyutt

A román kormányfő elfogadhatatlan és az európai politikai kultúrában értelmezhetetlen, sötét időket idéző kijelentése a lehető legrosszabbkor, az Erdély elcsatolását ünneplő román centenáriumi év és a magyar választási kampány kezdetén hangzott el. Mihai Tudose uszító szavai nem szálltak el a szélben, azokat számos sajtótermék rögzítette és tette közzé. A magyar-román viszony mindig is ellentmondásos és feszültségekkel terhelt volt és ez a szerencsétlen nyilatkozat sem segíti a két nép szükségszerű békés egymás mellett élését. Két, a NATO és az Európai Unió keretén belül szövetséges országról van szó, ami még súlyosabbá teszi az elhangzottakat.

szekelyzaszlo.jpg

A székely autonómia ügye gyakorlatilag az évezred eleje óta folyamatosan napirenden van. Megvalósításának legfőbb akadálya a román alkotmány, mely Romániát mint egységes nemzetállamot határozza meg, figyelmen kívül hagyva az országban élő kisebbségeket, köztük a mintegy 1,3 millió erdélyi és partiumi magyart. Ugyanez az alkotmány viszont úgy rendelkezik, hogy

az állam elismeri és biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez.

(Románia alkotmánya, 6. szakasz - Az identitáshoz való jog)

A székely zászló tehát a Székelyföld mint történelmi régió és az ott összefüggő tömböt alkotó  őshonos nemzeti kisebbség jelképe törvényesen használható.

Egy zászló jelkép. A székely zászló különösen az, annak ellenére, hogy nem hivatalos lobogója egyetlen államnak sem, bár a jelenlegi magyarországi hatalom rengeteget ártott neki azzal, hogy az Országgyűlés épületére tűzte ki az Európai Unióé helyett. Valójában most lenne ideje a kitűzésének: az EU-zászló mellé szolidaritásból és nem helyette rosszul értelmezett dacból. Ugyanígy tehetnének a Fidesz által leigázott önkormányzatok is, de ők is elrontották ennek a gesztusnak az időzítését.

Az Együtt megalakulása óta kiemelt jelentőséget tulajdonít a határon túli magyarság képviseletének. Minden magyar politikai pártnak kötelessége, hogy nemzeti ügyekben a legitim határon túli pártokkal összehangolt álláspontot képviselve segítsék elő a kisebbségi jogérvényesítés kérdéseit európai és más nemzetközi fórumokon. Ennek érdekében az Együtt támogatja a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezést. Az Együtt politikusai nyári kolozsvári látogatásukon az RMDSZ központjában tárgyalva a párt ügyvezető elnökével csatlakoztak a kezdeményezéshez, illetve vállalták az aláírásgyűjtést. Megtiszteltetés volt számomra, hogy tagja lehettem ennek a delegációnak.

Ha én székely zászló volnék, büszkén lobognék, hirdetve egy szülőföldjén minden történelmi vihar közepette megmaradt közösség erejét. Mindenféle szélnek haragosa volnék, amely saját önző céljaihoz akar felhasználni. Akkor lennék boldog, ha határon innen és túl nem az ellenséget látnák bennem, hanem a felvilágosult európai szellemiség megnyilvánulását, hiszen 

államhatároktól függetlenül mindenkinek joga van az önrendelkezéshez és a szabad identitásválasztáshoz, legyen bár magyar, román vagy bármilyen nemzetiségű.

(Szigetvári Viktor)

- - - - - - -

Olvasd el a programunkat! https://program.egyuttpart.hu/

Ha nyomtatott formában is szeretnéd megkapni a programot, írj egy emailt a hello@egyuttpart.hu címre, és mi eljuttatjuk neked!

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk!
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat:
http://egyuttpart.hu/tamogass/

A bejegyzés trackback címe:

https://molnartibor.blog.hu/api/trackback/id/tr2613567797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inteligencs elenzeki 2018.01.12. 18:55:02

Egyáltalán nem lep meg, amit ez a Román cigó (hát nem úgy néz ki ?) tett.
Bakker a Román alkotmányt jól megszerkesztették, még csak az hiányzik belőle, hogy Székelyföld nem is létezik, a Tiszántúl meg Románia része.

szil_ 2018.01.12. 19:17:11

OFF: a cikkbe beemelt kép nem a székely zászlót ábrázolja. A székely zászló félholdja nem egy török félhold.

Borsia 2018.01.12. 20:31:04

@szil_: De ez a székely zászló. Okosabb lett volna ha hallgatsz

kewcheg 2018.01.12. 22:01:39

Románia mindig is ellenség volt és mindig is az lesz......

kewcheg 2018.01.12. 22:03:46

Ezek után nem kéne erőltetni a román termékeket (főleg autókat) itthon.

morph on deer 2018.01.12. 22:48:08

@szil_:
Nézz körül inkább.
Itt még csak nem is arról van szó, hogy a hódoltság idején - míg orbán a végvárakon harcolt az európai keresztény kultura védelmében - mint tudjuk, a fejedelemség kiegyezett a törökökkel, sőt, időnként még együtt is működtek, (gondolom a törökök is igértek pár stadiont, meg szavazati jogot:)) a hold már jóval korábbi!

Ahogy látod, nem is félhold, hanem inkább kétharmad, (!) meg nem is arra néz!
Szóval semmi köze a törökökhöz!

Az egyébként érdekes, hogy a székely címer jó ideig kék-piros-sárga alapon szerepelt, a Nap-Hold-Turul meg a hét bástya (a szász székek) szépen benne vannak a román címerben is.

Ettől függetlenül a román kijelentés határtalanul bunkó és gusztustalan, ahogy van!

Remélem Semjén majd megint dicsőségesen belovagol és jól alájuk vág, - amilyen macsó, - és lesz itt rend!

Egyébként ez a duma - szerintem - teljes egészében megalapozottá tenne egy EU-s eljárást a kissebbségi jogokat illetően, szóval ordibálás helyett én ezt javasolnám! Ugyanis azon a szinten hangzott el, ami már nem a kocsmai hőbörgés kategóriája, ez nagyságrendileg más!

Ez még akkor is így van, ha náluk sem normális az első számú vezrtő..!

2018.01.13. 00:09:43

@Comte de Gippaud: "Egyáltalán nem lep meg, amit ez a Román cigó (hát nem úgy néz ki ?) tett."

Annyira jól ismered? Kétlem, csak a szádat járatod feleslegesen. Aztán az sem ártana, ha rápillantanál a vezéredre, ha már ilyen nagy szakértő vagy cigó téren.

@kewcheg: A hozzád hasonlók miatt mindig is tudtam, hogy a magyarok szellemileg Ázsiában maradtak a mai napig.

Ez a zászló elsőre muszlimnak néz ki. Orbánék előtt soha nem hallottam, hogy a román fideszeseknek lett volna zászlójuk... de mindegy. Szóval, mi közünk a székelyekhez, akiknek a neve sem magyar meg a zászlójuk sem (a beszédükről ne is beszéljünk)? Akkor az erdélyi magyarokkal mi legyen (akik magyarul is tudnak meg a magyar zászló is jó nekik)?

2018.01.13. 00:14:02

Ja, és a cigány zászló miért nincs kitűzve a parlamentre? Nincsenek elegen? Ráadásul itt laknak az országban. Dik, Flóri! Szólj már a főnöködnek, moré.

haXXor 2018.01.13. 05:13:32

@kopasz barmok mindenhol: No mi van? Rasszisták vagyunk? Imádom amikor a nagy PC ellenzéki cigányozza Orbánt és nem veszi észre, hogy mekkora butaságot mond :D

De, hogy ne offoljam a témát: előbb fogja szél lengetni ezt a rántott hús zabáló szardarabot, mint bármely székely embert.

Kelly és a szexi dög 2018.01.13. 07:51:45

Tápos-pesti, ne csak dumálj

2018.01.13. 09:08:31

@haXXor: Nem én vagyok rasszista, hanem a troll kollégád, aki fentebb lecigózta a román miniszterelnököt. Aki nyilván szerencsétlenül nyilatkozott, viszont ilyen jellegű agymenésekben a fideszesek kormánya is bővelkedett a románok felé. Miután román tévét nem nézel, nem tudhatod, hogy ők mit éreznek sértőnek (és jogosan). Nem csak a magyarok vannak és más senki, csak hogy tudd. A román fideszesek, akiknek már saját zászlójuk is van, azért erőltetik az autonomiát, hogy a magyar nyelv használatára kötelezhessék az ott élő románokat (ami ugyebár nem is székely nyelv). Eddig is volt rá példa, hogy székelyek lakta városban nem szolgálták ki a román vásárlót, mert románul kért. Na ilyen európai szemléletű népek ezek...
Románia ebben az évben ünnepli a 100 éves egységállamot, amikor Erdélyt 1918-ban elcsatolták. Nekik ez sikersztori, a magyaroknak trauma (már ha lehet ilyet mondani egy vesztes háború után). Ők fejlődnek, mi meg ugyanabban a mocsárban dagonyázunk már száz éve, de mindig akad valaki, aki ezzel sikeres kampányt tud csinálni a prosztók között. Hogy mindig átültesse a traumát, hogy bekódolja az újszülöttekbe is... Pedig a magyarok nem Mohács óta vannak lejtmenetben, hanem 1514 óta, amikor a főúri nemzethy oldal rárontott a saját népére és lemészárolta a fellázadt parasztokat.

Az igazi látnok 2018.01.27. 20:58:33

"A határon innen és túl nem az ellenséget látnák bennem, hanem a felvilágosult európai szellemiség megnyílvánulását" azt gondolom minden autonómiára irányuló törekvés ezen gondolatok mentén kellene, hogy elinduljon...
süti beállítások módosítása