A Népszabadság mai puccsszerű megszüntetése új helyzetet teremt a kormány- és rendszerkritikus politikai erők és újságírók, szerkesztőségek számára. Mi történt és mit tehetünk a sajtószabadságért 168 évvel a polgári forradalom után?
A 12 pont követelései között nem véletlenül szerepel az első helyen: "Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését." 168 évvel a márciusi ifjak után újra küzdenünk kell a sajtószabadságért, mert az átszervezésbe csomagolt Népszabadság-puccs új, minden eddiginél magasabb szintre emeli az ellenzéki szellemű újságírás elfojtását. A sajtó megfélemlítésére és egyformásítására irányuló törekvések első lépése a 2010-es médiatörvény volt, amely fortélyos félelemmel igazgatva próbálta meg a különböző médiumokat öncenzúrára kényszeríteni. Később felvásárlással igyekeztek elhallgattatni vagy más hangvételűvé formálni korábban rendszerkritikus orgánumokat, ennek elrettentő példája az Origo. Az önkormányzati média feudalizálása már 2010 előtt megindult a fideszes irányítású településeken, a megyei lapok felvásárlásával pedig csúcsra járatják ezt a folyamatot.
Bevallom, az utóbbi időben csak akkor olvastam nyomtatott Népszabadságot, ha véletlenül a kezembe akadt, legfeljebb az engem említő kevéske cikk archiválása végett vásároltam meg a keszthelyi kikötőbotrány idején. Régebben családunk sokáig előfizetője is volt a lapnak és a baráti körben is többen járatták. Szerettem mértéktartó hangvételét, színvonalas publicisztikáit és tematikus rovatait, színes mellékleteit, melyek közül édesanyám többet le is fűzött. A gyorsan változó világnak köszönhetően azonban már lassan két évtizede inkább a világhálón csillapítom híréhségemet, így valószínűleg én is felelős vagyok a nyomtatott napilapok mélyrepüléséért. Ennek ellenére mélyen megdöbbentett a Népszabadság putyini-erdogani módon kivitelezett megszüntetése. A 38 ezres eladott példányszámú lap sokaknak még mindig az elsődleges hír- és véleményforrást jelentette. Ismerek olyan idősebb embereket, akik előfizetés helyett csak az összefoglaló jellegű pénteki lapszámot vették meg rendszeresen.
A szellemi őshüllő benyomását keltő rezsiharcos, Németh Szilárd kifejezetten örült a megszűnésnek, mondván, hogy a rákosista Szabad Népből lett Népszabadságért nem kár. Csak azt felejti el, hogy a népszabadság Táncsics Mihály által használt fogalmát 1956 októberi viharában választották a lap szerkesztői új névnek a lejáratódott régi helyett és ezt a Kádár-rendszer sem változtatta meg. A rendszerváltás után egy darabig szocialista lapként, majd független közéleti napilapként működő Népszabadság MSZP-s kötődése ellenére igyekezett korrekt, elfogulatlan hangvételben tálalni hazánk és a nagyvilág híreit. Az utóbbi évek többek által sérelmezett színvonalromlását kellő információ híján nem tudom megítélni, mivel nem voltam rendszeres olvasója a lapnak.
Hatalomtechnikai szempontból Török Gábor foglalta össze tökéletesen a Népszabadság halálához vezető utat:
"Lehet bonyolítani, de teljesen egyszerű ez a történet. A nehéz helyzetben lévő szocialisták - több menetben - eladták a Népszabadságot, a kormányoldal szépen gyarapodó emberei pedig megvették. S miután nem üzleti, hanem politikai megfontolásokból vásároltak (hiszen a politika fontosabb, az biztosítja számukra az üzleti sikert), a politikai nyereséget minden üzleti szempontnál fontosabbnak látták: gyorsan bezárták azt a boltot, amelyik minden nap politikai károkat okozott számukra. Egy ideális világban persze a média nem a politika szolgálóleánya lenne, de itt ma nem ezt a világot éljük: a média harci fegyver, s az a siker, ha az erőfölényünket kihasználva sikerül kicsavarni a veszélyes eszközt az ellenfél kezéből. Ez nem a sajtószabadság vagy a demokrácia vége, hanem a hatalomtechnika, a politikai akarat mindenhatósága. Akinek ez tetszik, az szavaz majd a Fideszre, akinek meg nem, az meg keres egy másik politikai megoldást. Aki pedig szeretné, ha lenne a politikától független újságírás Magyarországon, az tegyen érte: ha sok pénze van, tulajdonolja, ha nincs, de az eszmében hisz, támogassa és vásárolja."
Hiszek a sajtó mint negyedik hatalmi ág függetlenségében, még ha ez viszonylagos is, hiszen a legtöbb igazán jelentős médium valamelyik politikai és/vagy gazdasági tömörülés érdekkörében van és a jelenlegi médiafogyasztási szokások miatt nehezen tud önfenntartó módon működni. Már Kossuth Lajos is ezen a véleményen volt 1848-ban a sajtórendelet megalkotásakor: „a politikai fejlettség nagyobb fokán, csak azon lapok fognak felállhatni, mellyek bizonyos politikai pártok határozott színt viselő organumai.”
Ha a sokak által negyedik hatalmi ágnak tekintett média esetében elfogadjuk Montesquieu elméletét arról, hogy a hatalom elfajulásának csakis hatalom szabhat határt, akkor mindenképpen szükséges a sokszínűség, az eltérő vélemények megjelenítésének lehetősége. Ha a kiegyensúlyozott tájékoztatás nem tud az egyes hírforrásokon belül megvalósulni, ellensúlyt kell képezni - jelen esetben a Fidesz által elfoglalt állami médiával és a baráti vállalkozók gyanús eredetű pénzén felvásárolt, elvileg magánkézben lévő újságokkal, rádiókkal, tévécsatornákkal és internetes portálokkal szemben. Érdekes módon ellenzéki korában Orbán Viktor is fontosnak tartotta az egyensúlyteremtést, vagyis jobboldali orgánumok létrehozását a "balliberális médiatúlsúly és véleménydiktatúra" ellensúlyozására. Másodszori kormányra kerülése után ez olyan jól sikerült, hogy ma már sorra esnek el az ellenzéki sajtó utolsó bástyái és az a furcsa helyzet állt elő, hogy lassan már csak a G-nap után kormányszócsőből hirtelen valódi sajtótermékként működni kezdő Simicska-médiaportfóliót (Hír TV, Magyar Nemzet) nem fenyegeti a felvásárlás és beszántás veszélye. Mert ne higgyük, hogy a Népszabadság kiiktatása egyszeri és egyedi esemény! Felkészül: Index, !!!444!!!, Direkt36...
Ebben a helyzetben különösen nagy a megmaradt ellenzéki médiumok és a megmondóemberek véleményvezérek felelőssége. Az ellenzék gyengének és tehetetlennek való bélyegzése, a már leszerepelt régi és valóban tenni akaró új szereplők összemosása nem segíti a szabadság ügyét.
Mi az Együttben úgy gondoljuk, hogy a sajtó szabadsága garancia egy köztársaság stabilitására, önkorrekciós képességére és ellenőrzésére. Egyenlőtlen, manipulált, függő nyilvánosság csak gyenge országot és szétszakadt közösségeket teremthet. Teljes átláthatóságot követelünk, mert a közpénzfelhasználás jelenleg súlyosan torzít, és az adófizetői források átlátható és politikai elfogultságtól mentes elosztása közérdek. Állam és piac fenntartható együttműködését szorgalmazzuk, mert önszabályozással, kiszámítható jogalkotással, egyoldalú intézkedések elkerülésével és aránytalan pártpolitikai befolyás elleni küzdelemmel tisztességes verseny és gazdasági haszon is keletkezhet. Médiapolitikai javaslataink itt olvashatóak.
Ma este vezetőink és tagjaink pártjelvények nélkül fejezik ki a Népszabadság szerkesztőségével való szolidaritásukat, a sajtószabadság iránti vágyukat a Kossuth téren. Én a Keszthely-Budapest távolság miatt ezekkel a sorokkal tiltakozom a szabad sajtót lábbal tipró orbáni önkény ellen.
Üzenem a hatalom öntelt és telhetetlen birtokosainak: mi szabadabbak vagyunk, mint ti valaha lesztek!
