Halálának századik évfordulóján felmerül a kérdés: hol van Ferenc József helye a nemzeti emlékezetben? 

Középiskolai tanárként éveken át tanítottam a szabadságharc orosz segítséggel való leverése, az aradi vértanúk, az önkényuralom, a kiegyezés és az Osztrák-Magyar Monarchia történetét. Rögzítettem a történelmi tényeket, de nem foglalkoztam, nem is foglalkozhattam a nemzeti emlékezet kérdéseivel, így nem tudom, milyen Ferenc József-kép él egykori tanítványaim fejében - ha él egyáltalán valamilyen. A száz éve elhunyt uralkodó emléke mindenesetre erősen ellentmondásos, hiszen nehéz neki helyet szorítani a függetlenségi hagyomány jeles képviselői, mindenekelőtt Kossuth Lajos mellett.

Legtöbb közterületünk Kossuth, Széchenyi, Petőfi, Batthyány  és Deák nevét viseli és szép számmal vannak utcák, terek elnevezve a reformkor, a forradalom és szabadságharc, sőt a dualizmus korának nagyjairól. Utóbbiak többségét Ferenc József nevezte ki, az ő nevére felesküdve végezték tevékenységüket a haza javára. Ilyen volt a 48-as szerepe miatt távollétében halálra ítélt Andrássy Gyula is, aki miniszterelnökként, majd közös külügyminiszterként szolgálta az uralkodót. Ferenc József emlékét azonban sem utcanév, sem szobor nem őrzi, sőt még a róla elnevezett hidat is átkeresztelték Szabadságra. Nevét egyedül egy hashajtó hatású keserűvíz viseli, arcát pedig egy félresikerült marketingfogás keretében pár éve még kokárdával (!) is dekorált felvágott jeleníti meg. Ugyanakkor feleségének, a magyarbarát Sisinek óriási kultusza van és számos településen van Erzsébet királyné útja, többek között nálunk, Keszthelyen is.

Részben az 1945 utáni államberendezkedésnek és a Habsburgokat negatív színben feltüntető pártállami történetírásnak, részben pedig az erős függetlenségi hagyománynak köszönhetően a ténylegesen 68, törvényesen pedig közel fél évszázadon át uralkodó Ferenc Józsefet gyakorlatilag kizárták a nemzeti emlékezetből annak ellenére, hogy épített örökségünknek, oktatási rendszerünknek és közlekedési - elsősorban vasúti - infrastruktúránknak jelentős része az ő idejében jött létre. Karanténba helyezi emlékét az aradi vértanúk általam is aktívan ápolt kultusza és az első világháborús összeomlás. Személyének, hazánkat érintő életművének értékelése máig viták tárgya. Ezek közül a legszínvonalasabbat meglepő módon a Magyar Időkben találtam, ahol a Lugas kerekasztalánál Gerő András és Hermann Róbert történészek, valamint Habsburg György idézték föl az egyik legellentmondásosabb magyar uralkodó alakját.  Emellett az Index Bertényi Ivánnal készített interjúja, valamint Techet Péternek a Magyar Nemzetben megjelent írása járja körül hasonló alapossággal a témát.

Az Osztrák-Magyar Monarchia nemzeti és kulturális sokszínűsége az Európai Unió egyik előképe volt - nem véletlen, hogy Habsburg Ottó az európai gondolat egyik legaktívabb hirdetőjeként tevékenykedett! Napjaink Európát érintő kihívásaira is határozottabb válaszokat lehetne adni a közös ügyek, mindenekelőtt a külügy és hadügy következetes alkalmazásával.

Ernest Renan szerint “a nemzet közös történet a múltból, és közös terv a jövőre”. Közös történetünknek, ezen belül is közelmúltunknak nem elhanyagolható szereplője a császár és király, akinek hosszú uralkodása alatt lerakták a modern, polgári Magyarország alapjait. Vannak, akik utcát, teret, hidat, intézményt akarnak róla elnevezni, de valószínűleg többen vannak azok, akik nem a jóságos “Ferencjóskát”, hanem a forradalom orosz segítséggel való leverőjét, az aradi és újépületi vértanúk halálba küldőjét és az országot a katasztrofális kimenetelű első világháborúba vezető uralkodót látják benne - kétségtelen érdemei elismerése mellett. Őrizzük meg őt annak, ami: történelmünk fontos részeként.