Lezajlott az európai parlamenti választás, amely a Fidesz óriási hátszélben elért győzelme mellett átrendezte a magyar ellenzék erőviszonyait. Van, aki ünnepel és van, aki sebeit nyalogatja. A siker, a vereség és a relatív siker mindenkinek üzent valamit, csak meg kell hallani a lelkiismeret és a józan ész hangjait. Ha ez nem megy, szívesen segítek néhány, az ország sorsát előrevivő gondolat megfogalmazásában. Ötleteim egy forintért eladóak, tehát kerekítve ingyen adom őket.

Ha én fideszes volnék, legkésőbb szeptemberben elgondolkodnék azon, hogy érdemes volt-e Európa-ellenes, gyakran kifejezetten fasiszta stílusú, Európa-ellenes kampányt folytatnia szeretett pártomnak. Hazai abszolút többségük ugyanis körülbelül annyit ér, mint a Fradi vagy a Vidi bajnoki címe a letutizott hazai bajnokságban - a nemzetközi színtéren az első szembejövő közepes ellenfél rommá veri őket, mert ott nincs korlátlannak tűnő anyagi háttér és megvett/megfélemlített játékvezető. Elgondolkodnék azon is, hogy a kereszténységet középpontba állító propagandájuk hány ponton sérti a Tízparancsolatot és más, számukra elvileg szent bibliai alapelveket. Továbbá elgondolkodnék a bevándorlás és kivándorlás hazánkat érintő valós kérdésein. Ukrán és mongol vendégmunkások, szevasztok! Letelepedési kötvényesek, szevasztok! Kivándorló fiatalok, szevasztok! Tranzitzónában éhezők, szevasztok! Nem hagyna nyugodni az a tudat sem, hogy amíg az ország jelentős része egyre inkább leszakadva nyomorog és nem jár nekik európai élet, addig mások közpénzből meggazdagodva, kiskirályok módján élnek. És még annyi mindenen el tudnék gondolkodni, de egyrészt nincs rá elég hely, másrészt hál' Istennek nem vagyok fideszes.

Ha én dékás lennék, a győzelem még friss mámorában is eszembe jutna, hogy ez egy egyszeri és kifutott eredmény, mely ellen a biológia és demográfia kegyetlenül dolgozik, a párt eddigi ikonja pedig sikeresen tartja távol a még ennél is szélesebb, fiatalosabb tömegbázist. A klasszikus baloldali-liberális torta újraszeletelése már lassan egy évtizede nem hoz választási győzelmet, így ideje nyitni a fiatalabbak és a potenciális szövetségesek felé, mert egyedül győzni nem lehet. Ehhez viszont nem árt a fideszes módszerekkel dolgozó pártközeli revolvermédiát egyszer és mindenkorra lekapcsolni, néhány irritáló és gyakran teljesítmény nélküli politikust háttérbe szorítani és mint ahogy Dobrev Klára példája mutatja: új és az eddigieknél pozitívabb arcokat felfuttatni.

Ha én momentumos lennék, megpróbálnám a hirtelen a nyakamba szakadt népszerűséget tartalommal és országos tömegbázissal megtölteni. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges, hogy a mozgalmat alapító fiatalok szakítsanak azzal az elitista hozzáállással, amely szerint csak fővárosi vagy külföldi egyetemen végzett, legalább egy idegen nyelvet anyanyelvi szinten beszélő és 35 alatti emberek lehetnek érdemi szereplői az általuk folytatott politikának. Mert aki messzire néz, az elesik az első lába elé kerülő kavicsban. A terepen is erősnek kell lenni, érteni kell külvárosok és a vidék problémáit. Országszerte cselekvő ellenzékiek, helyi hősök százai, ezrei - többek közt a részben a Momentum makacs elzárkózása miatt megszűnt, nagyon hasonló társadalmi bázisú Együtt árvái - várnak arra, hogy emberszámba vegyék őket és korábbi érdemeiket elismerve egyenrangú tagjai lehessenek egy néppártosodó, progresszív-liberális közösségnek.

Ha én szocialista lennék, bezárnám a boltot és a nulláról felépítenék egy tisztességes baloldali pártot, amely nem jogutóda semmilyen rosszemlékű korábbi alakulatnak, nem tart el megélhetési káderhadat és nem enged sorai közé korrupt, kollaboráns alakokat, hanem valóban a dolgozók érdekeit képviseli egy igazságosabb társadalom megteremtése, az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében.

Ha én jobbikos lennék, nem siratnám tovább elvesztett gárdista identitásomat, hanem gőzerővel - és akár új párt alapítása árán is - igyekeznék betölteni azt az űrt, ami a jobbközépen gyakorlatilag az MDF hanyatlása óta tátong. Felkészül: a Mindenki Magyarországa Mozgalom számos vezetője, Márki-Zay Péterrel az élen.

Ha én kétfarkú kutya lennék, zseniális ötleteimet a rezsim lebontására és az ellenzék erősítésére használnám,  mert még mindig jobb egy tökéletlen demokráciában viccelődni, mint egy tökéletesen kiépült diktatúrában.

Ha én elempés (vagy onnan egzisztenciális okokból dezertált, de az elvtelen alkuktól megcsömörlött párbeszédes) lennék, rájönnék, hogy nem lehet más a politika, maximum egy kicsit. Ezt a kis minőségbeli különbséget viszont a Föld megmentésére irányuló őszinte szándék jelenti, melyet más, kevésbé zöld ellenzéki pártokkal okosan együttműködve lehet valós cselekedetekké alakítani. Ha pedig más párt ezt jobban és hatékonyabban csinálja, őket támogatnám ebben.

* * *

Ezt tenném tehát az egyes pártok tagjai, volt tagjai helyében. Tanácsaimat nem kötelező megfogadni, ötleteimet nem kötelező megvalósítani, vitakozni viszont nyugodtan lehet velük. Én a latin mondás szellemében csak ennyit tehettem: "Dixi et salvavi animam meam", azaz szóltam és ezzel megmentettem a lelkemet.

Mentsük meg Magyarországét is!

Gyerekkorom az előző pártállami rendszer utolsó évtizedeire esett, így vannak halványabb és élesebb emlékeim a majálisokról. Felvonulás a Felvonulási téren (ma: 56-osok tere), integetés a ledöntött Sztálin-szobor talapzatán álló Kádár elvtársnak és társainak, birkapörkölt a rákospalotai Czabán Samu (ma: Széchenyi) téren, ringlisezés a szolnoki Tiszaligetben; névreszóló Vuk-rajzfilmfigurás kistáska, Neoton-koncert és egy méltóságteljesen magányos roma flamencogitáros a tóparti padon a Városligetben - csupa szentimentális emlék egy egykor kötelező ünnepről.

Ma már ugyan nem kötelező, mégis sok mindent lehet és kell ünnepelni május első napján. A tavasz talán ilyenkor a legszebb: minden zöldbe borul, rengeteg a virág és még a globális felmelegedés által megvadított nyári hőség sem forralja fel, szárítja ki életünket. Nem véletlen, hogy régóta tavaszünnep ez a nap, ősi pogány hagyományokat őrizve. Érdemes minél többet a szabadban lennünk, hogy tudjuk, milyen kincset kell megvédenünk több évszázados felelőtlen természetátalakító tevékenységünk következményeitől.

Május 1. a munka ünnepe a világ legtöbb országában. 1955 óta a római katolikus egyház is ünnepli mint Munkás Szent József napját. Ezen a napon a munkások jogaikért, jobb megélhetésükért és munkakörülményeikért folytatott küzdelmére emlékezünk. Jussanak eszünkbe az ipari forradalom többnyire névtelen hősei, akik éhbérért, egészségtelen munkahelyeken robotolva építették a kapitalizmus és a nyugati civilizáció sikerét. Jusson eszünkbe Robert Owen, a jószívű gyáros, aki először vezette be a 8 órás munkaidőt. És jussanak eszünkbe az anarchista bombamerénylet miatt véres zavargássá fajult haymarketi tüntetés ártatlan áldozatai, akiknek emlékét 1890 óta hivatalosan is őrzi ez a nap. Ne feledkezzünk meg azokról az 1949-1989 közötti magyar dolgozókról sem sem, akik sör és virsli, no meg esztrádműsor mellett megpihenve elhitték: egy jobb világot építenek gyerekeiknek, unokáiknak.

(Forrás: delmagyar.hu)

A hatalmas vasbeton épületekben működő szocialista nagyüzemek azóta szinte kivétel nélkül bezártak, átadva helyüket a könnyűszerkezetes csarnokoknak, ahol ma már operátornak nevezett szalagmunkások százezrei dolgoznak váltott műszakban. Egyelőre munkaerőhiány van, de rövid időn belül embertömegek válhatnak feleslegessé világszerte - így Magyarországon is! - a mesterséges intelligencia és a robotok térhódítása miatt, így megszűnhet a kétkezi munkások érdekérvényesítő képessége és annak legfőbb fegyvere, a sztrájk. Érdemes előre gondolkodnunk azon, hogy milyen értelmes, alkotó elfoglaltságot és ami még fontosabb, milyen megélhetést tudunk majd biztosítani a munka nélkül maradó embereknek.

Rengeteg honfitársunk kénytelen időszakosan vagy tartósan Nyugat-Európában munkát vállalni, hogy biztosítsa azt az emberhez méltó életszínvonalat magának és családjának, melyre az itthoni bérek és árak mellett nem lenne lehetősége. Sokszor családjuktól távol, szűkös szállásokon idegenekkel összezárva, napi tizensok órát dolgozva keresik meg az itthoniak által irigyelt bért euróban, fontban vagy más, a forintnál jóval erősebb valutában. Ne irigyeljük őket ezért!

És ne irigyeljük az orvosokat és pedagógusokat sem, mert rájuk zúdul, rajtuk csapódik le a minden szinten beteg magyar társadalom összes problémája és az őket alkalmazó állam sem könnyíti meg helyzetüket. Ne irigyeljük a mesterségesen felfuttatott építőipari kereslet miatt kapacitáshiányban szenvedő "szakikat" sem, mert a mostani rengeteg munka és viszonylag jó fizetés nem tart örökké.

Végül, de nem utolsósorban: hazánk 15 évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Unióhoz, egy olyan politikai-gazdasági közösséghez, melynek minden hibája és ellentmondása ellenére nemigen van alternatívája számunkra. Számos téren könnyítette meg életünket az elmúlt másfél évtizedben és ha fideszes uraink nem lopnák el, tékozolnák el az ide áramló fejlesztési forrásokat, sokkal jobban élhetnénk. Lehet Brüsszel ellen fasiszta módon uszítani, faék egyszerűségű goebbelsi propagandával telekürtölni és plakátolni az egész országot, de európai csatlakozásunk eredményei vitathatatlanok és a magyar társadalom többsége tisztában van vele, hogy helyünk ebben a közösségben van. A változó világ kihívásaira csak egy, a jelenleginél egységesebb és erősebb Európa tud hatékony válaszokat adni.

Hamarosan lesétálok fiammal a keszthelyi majálisra, ahol ellenzéki barátaimmal együtt nemzeti és európai zászlókkal emlékeztetjük a városi ünnepség sorosozó, brüsszelező és komcsizó dölyfös fideszes szónokait arra, hogy mi mindenről kellene hogy szóljon ez a mai ünnep. Ha én állhatnék a helyükön, nagyjából ugyanezt mondanám el, mint amit most leírtam.

Éljen május elseje, éljen a tavasz, éljenek a dolgozók és éljen Európa!

Ez így talán meredek, de ahogy a mai hírekből kiderül, sajnos reális esély van erre. Orbán Viktor vejének a cége végezte a keszthelyi közvilágítás megújítását is. Az erre vonatkozó közbeszerzés (és még sok más hasonló az országban) felkeltette az unió csalás elleni hivatalának figyelmét is. Elég komoly megállapításokra derült fény.

A szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a rendszer, amit az unió csalás elleni hivatala (OLAF) tárt fel az Elios-ügyben, írta ma a 24.hu. Az OLAF az Elios Innovatív Zrt. tarolásának hátterét vizsgálta a 2009 és 2014 között kiírt uniós finanszírozású közvilágítási pályázatokon, amiben Keszthely is érintett lehet. Ha beigazolódik a gyanú, akkor Keszthely vezetésének azonnal le kell vonnia a következtetéseket, az érintett politikusoknak pedig távozniuk kell a közéletből.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, ha bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el, 5 évtől akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Még ez a lehetőség is benne van az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) jelentésében.

Keszthely közvilágításának nagy része több mint 3 éve újult meg, összesen 428 millió forintból cserélték le a régi világítótesteket ledesekre. A helyiek szerint bár ne tették volna, mert azóta szó szerint is még sötétebb lett a városban. A közbeszerzést az a cég nyerte, amely az ország nagy részén letarolta ezeket a közbeszerzéseket. Ez a cég Orbán Viktor vejének az akkori vállalkozása volt, amelynek feltűnően gyanús pályázatait vizsgálta meg nemrég az unió csalás elleni hivatala.

Keszthelyen is egy ajánlattevő volt a kiírásra, ami nem más volt, mint a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a cége, az Elios. Ebben a cégben volt vezető az a Hamar Endre is, aki a Sistrade Kft nevében készítette elő a közbeszerzést. Ráadásul a Direkt36 cikke szerint, jelentősen túlárazott lámpákat adtak el Keszthelyen. (Például egy Budapesten 139.000 forintba kerülő lámpát Keszthelyen 217.000 forintért szerelt fel az Elios.)

Amennyiben a magyar ügyészség is hajlandó lesz érdemben foglalkozni az üggyel és az igazságot szolgálja, nem pedig az Orbán-maffiát védi, úgy a botrányos közbeszerzésben részt vevő keszthelyi városvezetők is komoly szankciókra számíthatnak.

Ezúton felszólítom Ruzsics Ferenc polgármestert, hogy 

• tárja a helyi és az országos közvélemény elé a szóban forgó keszthelyi közbeszerzés részleteit!
• Tegye közzé, kinek a tanácsára és kinek a kérésére bízták meg azt a Sistrade Kft-t, ami a közbeszerzést elnyerő céggel is kapcsolatban volt.
• Árulja el, kinek a javaslatára kellett kedvezniük a miniszterelnök ismeretségi körének!

Ha valóban beigazolódnak az OLAF-jelentésben leírtak, akkor Polgármester Úr azonnal mondjon le és távozzon a keszthelyi közéletből párttársaival és tanácsadóival együtt!

Egyébként nemcsak Keszthelyen, hanem Hévízen és Tapolcán is az Elios nyert hasonló hangulatú közbeszerzéseken.

Az OLAF 35 közbeszerzést vizsgált és mindegyiknél arra jutottak, felmerül a visszaélés gyanúja. Ugyanakkor 17 pályázatnál szervezett csalási mechanizmus nyomait találták meg. Ha a három város közül egy is érintett lesz ebben, akkor azonnal le kell vonniuk a vezetőiknek a megfelelő konzekvenciákat. És természetesen az ott élőknek is.

A labdarúgás szeretete és a focis hasonlatok használata nem csak a Vezér kiváltsága. Jómagam Moldova György, Végh Antal, Temesi Ferenc és Esterházy Péter írásain nevelkedve hajlamos vagyok arra, hogy mondanivalómat futballból vett példákkal illusztráljam. Most sem teszek másként.

Régi idők nagy focistái pályafutásuk befejezése után, immár következmények nélkül sokat meséltek arról, hogy milyen megbeszélt eredmények születtek aktív korukban. "Aki nem bundázott, az nem is igazi futballista!" Ezt Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás mondta. A bundának már évtizedekkel ezelőtt is számos formája volt. A klasszikus természetesen az, amikor a két csapat megegyezett az eredményben. Ilyennek lehettem tanúja tíz évesen, az 1984-es Volán-Honvéd meccsen, ahol a Volánnak egy pont kellett a bentmaradáshoz, Esterházy Mártonnak pedig három gól a gólkirályi címhez. Nekem mint gyereknek tetszett a fordulatos meccs, de a körülöttem álló nézők (köztük édesapám) szinte minden második szava a bunda volt. Később a Honvéd, majd a válogatott meccsein bosszankodtam érthetetlenül gyenge teljesítmények, potyagólok és szándékosan fölérúgott tizenegyesek miatt.

 

Dr. Varga László, volt NB I-es labdarúgó edző:

Ha egy-két játékos van benne, akkor nagyon nehéz észrevenni. Mert például a legjobb formában levő kapus is kaphat potyagólt. A legjobb formában levő centerhalf is rúghat luftot. Vagy a legjobb formában levő csatár is ki tud hagyni olyan helyzetet, amit be akar rúgni...

Ha az egész csapat benne van, akkor észre lehet venni. Akkor már túl sok a gyenge teljesítmény. Nem is mindig a játék minőségén látszik ez meg, hanem az érzelmi oldalon. Azon, hogy egy-egy rúgott gólnál, egy-egy kihagyott helyzetnél hogyan reagálnak a játékosok. A kritikus helyzetben a természetes reakciója jön ki. És akkor meg lehet látni, hogy most örült-e annak a gólnak, vagy pedig azt gondolja magában, hogy: úristen, mit csináltam. Egy tempóval később emeli fel a kezét, mint ahogy kellene. Berúgtam a gólt, fenn a kezem az égben. Itt kimarad ez. A gól után csönd, és utána emeli fel a kezét. És ezt a két-három másodpercet - akármilyen okos is -, ezt nem tudja eljátszani. Ez halál biztos."

(Részlet Borenich Péter: Csak a labdán van bőr című interjúkötetéből)

Van, amikor nem kell egy egész csapatot megvenni, hanem csak néhány kulcsjátékost, akik biztosítják a megfelelő eredményt. Ha ilyenkor egy be nem avatott fiatal vagy friss igazolás véletlenül gólt rúg, látványosan nem ünnepelnek vele, sőt igyekeznek kiszorítani a csapatból: egyszerűen nem adnak neki labdát, vagy ha igen, azt úgy teszik, hogy még véletlenül se érje el. Akkor is ezt teszik, ha valamiért nem kedvelik az illetőt, például mert valamiben különbözik tőlük, vagy a régebbi játékosok nem akarják, hogy kiderüljön: tehetségesebb és szorgalmasabb náluk. Ez történt Moldova György Tolvaj Ferdinánd című novellájában is, ahol a tehetséges fiatal jobbszélsőt igyekeztek ellehetetleníteni csapattársai:

Ferdinánd az első félidőben egyetlen labdát sem kapott. Simonyi, az összekötője néha egészen ráhozta a labdát, a fiú erőteljes gyorsasággal megindult, maga mögött hagyta a védőjét, mikor a labda pengéséből meghallotta, hogy Simonyi nem őt tette lyukra, hanem keresztlabdával a balszárnyat futtatta. Az eset többször is megismétlődött, Ferdinánd tudta, hogy nem véletlenről van szó, a társai szándékosan égetik őt. A félidő végén úgy vonult le, hogy cipője fényes orrán egyetlen rúgás nyoma sem látszott.

A szünetben Tömör, az edző felhívta a belső csatárok figyelmét, hogy gyakrabban foglalkoztassák Ferdinándot. Senki sem válaszolt neki, a játékosok a padlót nézték maguk előtt, csak mikor Tömör erélyesen megismételte a szavait, akkor tettek vontatott hangon ígéretet.

Ferdinánd nem várt tőlük irgalmat. Apja elbeszéléseiből emlékezett rá, hogy a régi nagy kőbányai csatárokat: Kardost, Dérit és a többieket, mikor az Újpestbe, az MTK-ba vagy a Ferencvárosba kerültek, hogy égették le a saját partnerei, csak azért, mert nem tudták levetkőzni magatartásuk darabosságát, és nem tudtak feloldódni a már befutott játékosok között. Letörten, kiégve tértek vissza kőbányai csapatukba, és csak kevésnek maradt ereje, hogy újból elérje régi formáját, legtöbbjük lelki betegen, tehetetlenül vergődött a pályán.

A második félidő elején bebizonyosodott, hogy nem tévedett.

Bár látszólag tömték labdákkal, a feléje küldött átadásokat öt-tíz centivel mindig rövidebbre méretezték a kelleténél, úgyhogy a salgótarjáni védőjátékosok érték el előbb, de a látszat az volt, hogy Ferdinánd csak a lassúsága miatt marad le róluk. Ezen a módszerükön akkor sem változtattak, mikor a Salgótarján megszerezte a vezetést. Amit a fiú nem hitt volna: a mérkőzés kimenetelénél fontosabb volt számukra, hogy őt leégessék.

Vannak öreg, kiégett játékosok, akik már rájöttek, hogy nem nyerhetnek, ezért inkább hasznot szeretnének húzni vereségük bebiztosításával és maguk ellen fogadnak. Ebbe zavarhatnak bele azok a lelkes fiatalok, akik még nyerni akarnak, vagy legalább emelt fővel veszíteni, megőrizve a reményt a következő mérközésen való győzelemre. Éppen ezért ők lesznek a legyőzendő ellenségek és nem azok, akik ellen már réges-rég feladták a küzdelmet. Természetesen próbálkoznak a még tiszta lelkű újoncok megrontásával is: biztos helyet ígérnek a kezdőcsapatban, esetleg válogatottságot és nagyobb fizetést, ha beszállnak a buliba. Van, aki enged a csábításnak és van, aki nem adja el a lelkét: inkább alacsonyabb osztályban, külvárosi pályákon vagy a grundon játszik tovább tisztán, a játék szépségéért.

Az is előfordul, hogy az egyik csapat leadja a másiknak a pontot vagy pontokat, hogy a harmadik kiessen. És olyan is van, hogy egy esélytelen csapatnak pénzt ígérnek azért, hogy megkettőzött erővel küzdjön az eltüntetendő rivális ellen, súlyos sérüléseket okozva, elrontva annak játékát.

A bunda sokszor nem nyilvánvaló. A közönség kórusban szidja azt a játékost, akit kihagynak az összjátékból és örök vesztesnek könyveli el azt a csapatot, aki ellen mindenki összefog, a játékvezetőket is beleértve. De a foci igazi szerelmesei, az örök meccsre járók és a kudarcok után is reménykedők tudják, hogy kik a játék igazi elrontói: a bundázók.

Mert a bunda megöli a szurkolók lelkét. Nem csak a bundázó csapattól, de magától a sportágtól is elfordulnak. Jó ez a magyar focinak, jó ez Magyarországnak?

Írásom és a magyar ellenzék jelenlegi helyzete közti bármilyen párhuzam NEM a véletlen műve.

Jelen pillanatban az MSZP és a DK csak egymással hajlandó koordinálni, szépen el is osztották egymás között az egyéni választókerületekben való indulás jogát. A szintén koordinálni kívánó Együttel nem hajlandóak tárgyalni, vagy ha igen, csak az időt húzzák. Az a közös listát kérik számon rajtunk, melyet ők sem hajlandóak létrehozni. Az MSZP ráadásul képes a rezsibiztos Németh Szilárd legyőzőjére, az egyik legaktívabb képviselőre, Szabó Szabolcsra egy püspökladányi politikust ráindítani. Az óbaloldal pártjai egymással való rivalizálásuk közepette mindent megtesznek azért, hogy az Együtt eltűnjön a politikai térképről, holott számos választókerületben a mi jelöltjeink a legismertebb, legaktívabb és leghitelesebb ellenzéki politikusok. Emellett az LMP-nek és a Momentumnak is vannak kiváló jelöltjei, akiknek a javára - akárcsak a hiteles és esélyes szocialista és DK-s jelöltek javára - örömmel lépünk vissza, ha pártjaik hasonló gesztust gyakorolnak az Együtt felé. A független Kész Zoltán (Veszprém) és Mellár Tamás (Pécs) indulását is támogatni tudjuk.

Ha tehát a régi baloldali pártok nem hajlandóak érdemi koordinációra annak érdekében, hogy a lehető legtöbb választókerületben egyetlen esélyes jelölt álljon szemben a Fidesz és a Jobbik embereivel, azzal országosan a Fidesz és helyenként - például Tapolcán - a Jobbik győzelmét segítik elő. Ebben az esetben pedig az Orbán- rezsimmel elégedetlen milliók joggal kiálthatnak majd bundát.

- - - - - - -

Olvasd el a programunkat! https://program.egyuttpart.hu/

Ha nyomtatott formában is szeretnéd megkapni a programot, írj egy emailt a hello@egyuttpart.hu címre, és mi eljuttatjuk neked!

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk!
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat:
http://egyuttpart.hu/tamogass/

A román kormányfő elfogadhatatlan és az európai politikai kultúrában értelmezhetetlen, sötét időket idéző kijelentése a lehető legrosszabbkor, az Erdély elcsatolását ünneplő román centenáriumi év és a magyar választási kampány kezdetén hangzott el. Mihai Tudose uszító szavai nem szálltak el a szélben, azokat számos sajtótermék rögzítette és tette közzé. A magyar-román viszony mindig is ellentmondásos és feszültségekkel terhelt volt és ez a szerencsétlen nyilatkozat sem segíti a két nép szükségszerű békés egymás mellett élését. Két, a NATO és az Európai Unió keretén belül szövetséges országról van szó, ami még súlyosabbá teszi az elhangzottakat.

A székely autonómia ügye gyakorlatilag az évezred eleje óta folyamatosan napirenden van. Megvalósításának legfőbb akadálya a román alkotmány, mely Romániát mint egységes nemzetállamot határozza meg, figyelmen kívül hagyva az országban élő kisebbségeket, köztük a mintegy 1,3 millió erdélyi és partiumi magyart. Ugyanez az alkotmány viszont úgy rendelkezik, hogy

az állam elismeri és biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez.

(Románia alkotmánya, 6. szakasz - Az identitáshoz való jog)

A székely zászló tehát a Székelyföld mint történelmi régió és az ott összefüggő tömböt alkotó  őshonos nemzeti kisebbség jelképe törvényesen használható.

Egy zászló jelkép. A székely zászló különösen az, annak ellenére, hogy nem hivatalos lobogója egyetlen államnak sem, bár a jelenlegi magyarországi hatalom rengeteget ártott neki azzal, hogy az Országgyűlés épületére tűzte ki az Európai Unióé helyett. Valójában most lenne ideje a kitűzésének: az EU-zászló mellé szolidaritásból és nem helyette rosszul értelmezett dacból. Ugyanígy tehetnének a Fidesz által leigázott önkormányzatok is, de ők is elrontották ennek a gesztusnak az időzítését.

Az Együtt megalakulása óta kiemelt jelentőséget tulajdonít a határon túli magyarság képviseletének. Minden magyar politikai pártnak kötelessége, hogy nemzeti ügyekben a legitim határon túli pártokkal összehangolt álláspontot képviselve segítsék elő a kisebbségi jogérvényesítés kérdéseit európai és más nemzetközi fórumokon. Ennek érdekében az Együtt támogatja a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezést. Az Együtt politikusai nyári kolozsvári látogatásukon az RMDSZ központjában tárgyalva a párt ügyvezető elnökével csatlakoztak a kezdeményezéshez, illetve vállalták az aláírásgyűjtést. Megtiszteltetés volt számomra, hogy tagja lehettem ennek a delegációnak.

Ha én székely zászló volnék, büszkén lobognék, hirdetve egy szülőföldjén minden történelmi vihar közepette megmaradt közösség erejét. Mindenféle szélnek haragosa volnék, amely saját önző céljaihoz akar felhasználni. Akkor lennék boldog, ha határon innen és túl nem az ellenséget látnák bennem, hanem a felvilágosult európai szellemiség megnyilvánulását, hiszen 

államhatároktól függetlenül mindenkinek joga van az önrendelkezéshez és a szabad identitásválasztáshoz, legyen bár magyar, román vagy bármilyen nemzetiségű.

(Szigetvári Viktor)

- - - - - - -

Olvasd el a programunkat! https://program.egyuttpart.hu/

Ha nyomtatott formában is szeretnéd megkapni a programot, írj egy emailt a hello@egyuttpart.hu címre, és mi eljuttatjuk neked!

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk!
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat:
http://egyuttpart.hu/tamogass/

Szombat hajnalban Keszthelyen két szélsőjobboldali fiatal hátulról megtámadta és megverte egy barátomat, aki az Együtt aktivistája. Cselekedetük erkölcsileg elítélendő és a törvény is bünteti azt, azonban nem csak ők a felelősek azért, hogy ez megtörténhetett, hanem mindazok, akik politikai haszonszerzés céljából évek, évtizedek óta szítják, sőt az utóbbi időben csúcsra járatják a gyűlöletet és ágyaznak meg az erőszaknak. A témával kapcsolatos elmélkedésem - mint oly sokszor - messzire vezet.

Yoda: Óvakodj az Erő sötét oldalától! A harag, félelem, erőszak – ez mind az Erő sötét oldala, könnyű a csapdájába esni. S ha egyszer megkaparint magának, uralni fogja a sorsodat örökre, míg végül elereszt!

Luke: A sötét oldal az erősebb?

Yoda:  Nem, csak simább, könnyebben járható, csábítóbb.

(Csillagok háborúja V.: A Birodalom visszavág)

1. Acélbetétes bakancs fehér (rasszista) vagy kék (rendőrgyűlölő) fűzővel, Harcos-ruházat, bomberkabát, Árpád-sáv, Nagy-Magyarország embléma, nemzeti rockzene. A cigányok és a zsidók tehetnek mindenről. Trianont és a magyar nemzet balsorsát nemzetközi összeesküvés okozta és okozza ma is. Az EU és általánosságban a nyugati világ megérett a pusztulásra, Oroszország a követendő példa, mert ott van életerő és még nem törte meg a nép gerincét az átkos liberalizmus. Trump is fasza gyerek, mert kerítést épít a mexikói határra. A palesztinokkal és úgy általában az arabokkal, az iszlámmal bajban vagyunk, mert amíg Izrael ellen voltak, ők voltak a jó gyerekek, de mióta ezt a sok migránst Soros (a.k.a. az aljas, áruló Goldstein) a nyakunkra hozta, már nem annyira menők. A biztonság kedvéért utáljunk mindenkit, aki nem pont olyan, mint mi. Természetesen a liberálisok, a baloldaliak, a melegek (buzik!), a színesbőrűek és a romkocsmában merengők is pusztuljanak! A demokráciát nem nekünk találták ki, kell egy vezér. (ismeretlen magyar nemzeti radikális gondolkodó)

2. Migránsok. Soros. Migránsok. Soros. Nemzetáruló balliberális oldal. Állítsuk meg Brüsszelt! Soros. Migránsok. Sorosmigránsok. Migránssoros. Tudta? (ismert magyar kormánypárti politikus)

Az egyszerű igazságok boltja sajnos nem csak Lovasi András dalszövegében létezik, hanem amióta világ a világ, mindig voltak olyanok, akik busás haszonra tettek szert azzal, hogy kiszolgálták az árnyaltan gondolkodni nem akarók vagy nem tudók igényeit "termékeikkel". Bűnbakot keresni, egyszerűsített világmagyarázatot adni, ellenségképpel tábort összetartani talán könnyebb, mint fáradtságos munkával érveket ütköztetni és másokra is odafigyelve közösséget építeni, ugyanakkor mindenképpen komoly mellékhatásokkal jár. Ilyen például az is, ha valakit egy szórakozóhelyen történt beszélgetés után ketten hátulról lerohannak, földre visznek és összerugdosnak pusztán azért, mert nem gyűlöl bizonyos kisebbségeket, ráadásul elmondja, hogy az Együtt aktivistája, aki aznap eredményesen kampányolt. Ráadásul ha a bátor cipőzés közben az állami és kormánypárti médiából unalomig ismert migránsozást adják elő, nem nehéz megtalálni a gyűlölet kútfőjét. De ilyen akár a derék őcsényi polgárok esete is az ott nyaralni akaró menekültekkel, vagy a hasonló zalavári hisztéria, melyet Manninger Jenő fideszes országgyűlési képviselő igyekezett meglovagolni.

Egy középiskolás évei végén járó fiatal srácnak vonzó lehet a félkatonai kinézetű ruházat, a dicső múltról és az elárult nemzetről szóló dalok hallgatása, ráadásul megélheti az összetartozás élményét a "magukfajtákkal". Idősebb versenyzők elmerülhetnek az alternatív történelemben, ahol mindenki magyar a párthus herceg Jézus Krisztussal az élen és a Szent Korona különböző mágikus hatásairól is értekezhetnek. Vannak, akik a Harmadik Birodalom csodafegyvereinek avatott ismerői. Aztán jön egy párt, mely az igaz magyarok támogatásával válik komoly politikai tényezővé, majd később a nagyobb népszerűség kedvéért (és nem függetlenül a szponzori elvárásoktól) civilizáltabb arcot mutat, de a radikálisok nem maradnak szellemi útmutatás nélkül, mert az Európa védelmezőjének, az új Hunyadi Jánosnak a szerepében tetszelgő kormányfő és propagandagépezete jobbról előzi a középre húzódó Jobbikot. Az ezzel elégedetleneknek pedig ott az Erő és Elszántság vagy más "őszinte, kőkemény" szervezetek.

Mielőtt valaki azzal jönne, hogy ez csak a szokásos, körútonbelülieszdéeszesballiberális bérrettegés, elárulom, hogy 15 éves korom óta a vidéki, ráadásul Budapesttől távoli Magyarország rögvalóságában élek, közoktatásban dolgozó pedagógusként érezve annak szinte minden rezdülését. Tanítottam gárdista srácot, aki minden radikalizmusa ellenére tiszteletreméltó módon igyekezett megismerni a történelmet. Voltak a kezem alatt mélyszegénységből jövő roma gyerekek, és bár kollégáimmal együtt nem mindegyiküket tudtuk megmenteni rossz sorsától, sokukból sikerült kihoznunk azt a teljesítményt, ami előrelépést jelentett nekik és családjaiknak. Voltak középosztálybeli és kicsit lejjebbről jövő tanítványaim, akik megfelelő ingerek híján nem tudtak mit kezdeni az életükkel és valódi élmények helyett a szerekben keresték a pillanatnyi örömöt. Sokat beszélgettem nagyon rövid hajú fiatalokkal, akikről kiderült, hogy nemhogy a hatvannégy vármegyét, de még a szomszédos országokat sem tudják felsorolni, viszont szeretnének tartozni valahová és a mozgalom megadta nekik ezt az érzést. Egyébként minden gond nélkül buliztak Kis Grófo zenéjére... És láttam tanítványaim szüleit, akik így vagy úgy, de a betegei voltak a jelenlegi állapotoknak.

Nincsenek fekete-fehér történetek, főleg nem a mai magyar társadalomban. Nem egyszerű a világban a helyüket kereső és azt megérteni akaró fiatalok helyzete, mint ahogyan az enyém sem volt az. Családom egyik ágáról baloldali munkásmozgalmi, a másikról keresztény-nemzeti és nemzeti parasztpárti hagyományokat örököltem, életem nagy részét pedig liberális értelmiségi közegben töltöttem, így ifjúságom és fiatal felnőttkorom nagy része az ideológiai útkeresés jegyében telt. Nem tagadom: volt, mikor az átlagosnál jobban fájt Trianon és Che Guevara-pólót is hordtam egy időben, de a szélsőségek átlaga nem jelentett számomra megnyugvást. Valódi politikai ébredésemet Bajnai Gordon 2012. október 23-i beszéde hozta el, amikor rátaláltam az Együtt fémjelezte józan középútra. Rájöttem, hogy Nagy-Magyarország vagy a teljes társadalmi egyenlőség délibábjának kergetése helyett fontosabb és hasznosabb az, ha a meglévő Magyarországot próbáljuk meg élhetőbb hellyé tenni. Az Együttben végzett nemzet- és emlékezetpolitikai tevékenységem azt a célt szolgálja, hogyha csak egy morzsányit is, de hozzá tudjak tenni ahhoz a bizonyos közös ihlethez, mely József Attila szerint a nemzetet jelenti. A közelmúlt magyar történelmében számos intő példát találhatunk arra nézve, hogy hová vezet az ellenségképek alkotása, egyes csoportoknak a nemzetből való kitagadása.

Fiatal aktivista barátomat megverték politikai nézetei miatt. Köszöni, már jól van. Szerencsére testileg és lelkileg is erős. Az őt megtámadó korabeli, kicsit fiatalabb fiúk bűncselekményt követtek el, ám az igazi bűnösöket a nemzeti radikalizmust meglovagolva olcsó népszerűségre szert tett, most éppen cukisodó-néppártosodó Jobbik és a goebbelsi propagandamódszereket alkalmazva uszító Fidesz soraiban kell keresnünk.

Advent első vasárnapjának estéjén ahelyett, hogy az első gyertya fényénél elmélkedtem volna, éjszakába nyúlóan és az éjfélt jóval túllépve róttam soraimat a hidegen fénylő képernyőre. De nem feledkezem meg a koszorúról és a gyertyákról, hiszen hitre, reményre, örömre és szeretetre most nagy szükségünk van.

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/  

A pártlogika felülírhatja a jelöltek alkalmasságát? Akar-e nyerni az MSZP Veszprém megye 3. választókerületében és ha igen, hogyan? Ezekre a kérdésekre keresem a választ késő esti blogbejegyzésemben. Az MSZP elnöke lebeszélte hallgatóságát a blogok olvasásáról ajkai fórumán, én viszont csakazértis írok egyet.

Ma este az MSZP ajkai lakossági fórumának, úgynevezett "részországgyűlésének" hívatlan vendége voltam. Mint az Együtt országgyűlési képviselőjelöltje múlt héten a Momentum beszélgetésére látogattam el, most pedig az itt kifejezetten erős szocialista párt rendezvényén tettem tiszteletemet. Schwartz Béla polgármester egészségügyről és a város gazdaságáról szóló bevezetője után Molnár Gyula pártelnök beszélt különböző témákról, melyek közül természetesen a szocialista párt szövetségi politikája, helyi jelöltállítása érdekelt a legjobban. Bár az Együtt és az MSZP között még nincsen megállapodás a Karácsony Gergely által 106 igaz embernek nevezett demokratikus ellenzéki jelölt koordinált indulásáról, helyi szinten már jeleztem szándékomat, hogy ebben a választókerületben szeretném magam megmérettetni és ez az információ minden bizonnyal eljutott az országos vezetéshez is. Éppen ezért érintett kellemetlenül, hogy a pártelnök a szép számú közönség előtt bemutatta jelöltjüket, Kárpáti Lajost és ráadásul azt a nem teljesen pontos információt közölte vele kapcsolatban, hogy azért is biztos ő lesz a jelölt, mert "ezt a körzetet senki sem kérte".

Molnár Gyula beszédében kitért arra, hogy ma már nem kell, hogy Révai nagy lexikona ott legyen minden háztartásban, hiszen akár egy tenyérnyi okostelefonon is hozzáférhető szinte minden információ a világhálón. Az elnök úr útmutatásának eleget téve én is begépeltem Kárpáti Lajos nevét a 'diplomata', az 'MSZP', majd a 'Badacsonytomaj' szavak kíséretében. Nos, a Google, mindenki barátja és majdnem minden dolog tudója elég szűkszavú volt a szocialista jelölt-jelölttel kapcsolatban. Ami kiderült:

- Kárpáti Lajos és az MSZP kapcsolatára semmilyen találat nincsen, korábban nem végzett politikai aktivitást a szocialista párt színeiben

- Diplomataként két eseménnyel kapcsolatban említik, egyszer a 2014-es önkormányzati választás Veszprém megyei polgármester-jelöltjeinek bemutatásánál, egyszer pedig az Alpokat megkerülő hajóútja kapcsán, mely kétségkívül komoly sportteljesítmény, ám nem politikai

- Egy alkalommal a néhai Népszabadság online felületén jelent meg olvasói levele

- Közéleti tevékenysége nem mutat túl Badacsonytomajon, a T.E.T.T. Fórum Egyesület elnökeként Krisztin N. László polgármesterrel vívott a személyeskedés határát súroló sajtóvitát a Badacsony című helyi lap hasábjain

Kárpáti Lajos 2014-ben függetlenként indult Badacsonytomaj polgármesteri székéért. Miután a szavazatok 26,6%-át megszerezve alulmaradt, így minősítette a sajtóban a település lakóit:

Vannak olyan betegek, akiken nem lehet segíteni, úgy látszik, Badacsonytomaj választói ilyenek.

Félreértés ne essék, nem kívánom Kárpáti úr tiszteletre méltó külügyi szolgálatát és hajóskapitányi érdemeit, valamint lokálpatrióta tevékenységét lebecsülni, de egy sorsdöntőnek ígérkező választás egyik különleges, háromesélyes színterén talán nagyobb ismertséggel, beágyazottsággal és politikai tapasztalattal rendelkező jelöltre lenne szükség. Fiatalabb korom és mindössze négy éves politikusi múltam ellenére az alábbiakat tudom e téren felmutatni és internetes hivatkozásokkal alátámasztani:

- Az Együtt aktivistájaként, majd választókerületi elnökeként végigdolgoztam mindhárom 2014-es választási kampányt (országgyűlési, európai parlamenti, önkormányzati)

- A rendszerváltás óta a legnagyobb tüntetést szerveztem Keszthely főterére az internetadó ellen

- Oknyomozó újságírókkal együttműködve lelepleztem a keszthelyi kikötőmutyit, mely a "királyi vő" Tiborcz István nevéhez fűződik

- Kiálltam a Georgikon beszántására, ellehetetlenítésére irányuló kormányzati tervek ellen, melyeket a nagy sajtóvisszhangra és helyi felháborodásra való tekintettel  - egyelőre - ejtettek

- Tüntetést szerveztem a keszthelyi Vajda János Gimnázium és más környékbeli iskolák botrányos igazgatói kinevezései miatt

- A Balaton elrablásával, az Orbán-Mészáros-Tiborcz érdekkör tulajdonszerzéseivel kapcsolatos blogbejegyzéseim és nyilatkozataim bekerültek az országos sajtóba, gyakran hivatkoznak rájuk

- Részt vettem a badacsonyi újhullámos és tradicionális vendéglátósok vitáján, melyről nagy olvasottságú blogbejegyzésben tudósítottam

- Az ajkai környezetszennyezéssel kapcsolatban több sajtótájékoztatót tartottam és az Együtt környezetvédelmi szakpolitikusát, Baranyi Krisztinát is bevontam a tiltakozó akciókba

- Ez év februárjáig az Együtt országos elnökségi tagja voltam, jelenleg az Országos Politikai Tanács tagja vagyok és regionális politikai igazgatóként három megye pártszervezeteinek tevékenységét felügyelem

- Ökopolitikával, valamint nemzet- és emlékezetpolitikával foglalkozó szakpolitikusként részt vettem az Együtt választási programjának írásában és több alkalommal a határon túli magyarsághoz utazó delegációk tagja voltam

- Több mint fél éve folytatok előkampányt a Veszprém 3. (Tapolca-Ajka-Sümeg) választókerületben, melynek során a kitelepülések, helyszíni beszélgetések és aktivistatoborzás mellett több mint 20.000 példányban juttattuk el bemutatkozó újságomat Ajka és Tapolca lakóinak, valamint előre rögzített szöveggel történő (robocall) telefonhívásokra is sor került, melyre több mint ezren adtak készülékük nyomógombjának segítségével pozitív választ

- Blogom számos alkalommal szerepelt az Index címoldalán, Facebook-oldalam követőinek száma hamarosan eléri az ezret

2013 óta életemet gyakorlatilag az Orbán-rezsim elleni küzdelem tölti ki. Amikor ez év tavaszán az első felkérést kaptam ajkai, tapolcai és sümegi demokratáktól, hogy a demokratikus ellenzék által egységesen támogatott jelöltként méressem meg magam ebben a választókerületben, nem sokat gondolkodtam. Édesanyám révén magam is erről a vidékről származom, családunk számos nemzedéke élt itt. Ükapám 1909-ben az ipari forradalom oltárán áldozta életét a csingeri bányaszerencsétlenségben, dédapám a bányász munkásmozgalom harcosa volt a XX. század első felében, nagyapám, Rieger Rezső pedig Ajka város első titkáraként, majd bányász szakszervezeti vezetőként tett sokat az itteni népért. Felmenőim tettei természetesen nem biztosítanak számomra semmilyen előjogot, de példaként köteleznek, hogy hozzájuk méltóan munkálkodjak. Amikor csak tehetem, az örökölt úrkúti családi házban töltöm az időmet, útközben pedig vagy Sümegen és Ajkán, vagy Tapolcán haladok át és állok meg gyakran. Nyugodt szívvel mondhatom tehát, hogy otthon érzem magam a térségben.

A sikeres választási szerepléshez mindenképpen szükségem van a minden jelenkori nehézsége ellenére még mindig kiemelkedő helyi szervezettségű szocialista párt támogatására, mely különösen Ajkán megkerülhetetlen erő. A baloldali-liberális tömb számára nehezebb terepet jelentő Tapolcán és Sümegen, valamint a kisebb településeken és a fiatalabb korosztályok körében viszont baloldali gyökerű, de egyben nemzeti elkötelezettségű politikusi személyiségem hozhat a korábbi trendeket meghaladó szavazatmennyiséget. A cselekvő ellenzék harcosaként, a köztársaság őrzőjeként eddig is aktív voltam és hasonló mentalitással kívánom magam belevetni a választási kampányba.

Amennyiben az MSZP továbbra is ragaszkodik a korábbi vereségek megismétléséhez, a pártlogika alapján állíthat úgy egyoldalúan jelöltet, mint ahogyan azt a 2015-ös időközi választáson tette - ezzel akkor a Jobbik egyéni mandátumhoz jutásához járult hozzá. A helyi Fidesz-közeli média és megmondóembereik egy idő óta azt az összeesküvés-elméletet terjesztik, hogy az MSZP szándékosan állít gyenge jelöltet azért, hogy ez a körzet továbbra is a Jobbiké legyen, cserébe Ajka megmaradhat "vörös rezervátumnak". Őszintén remélem, hogy ez nem igaz, a szocialista párt általam nagyra becsült helyi vezetése pedig azzal tudná a leginkább hitelteleníteni ezt a rosszindulatú pletykát, ha az országos vezetést jobb belátásra bírva, szélesebb körű demokratikus ellenzéki együttműködés keretében egy dinamikusabb és ismertebb jelölt indulását tenné lehetővé.

Ajánlom magamat!

Nem vagyok magyartanár, csak egy magyar tanár, aki középiskolás fokon tanított és egyszer majd nem középiskolás fokon szeretné tanítani népét, mely úgy már nem szeret tanulni, ahogy hosszú évtizedek megkövesedett rutinjai és újra- és újrahasznosított tantervei előírják, ezért sokakkal együtt új utakat szeretnénk találni a nemzetet alkotó egyes emberekhez, hogy eljuttathassuk hozzájuk a folyamatosan változó tudást, keskeny ösvényeket vágva az értetlenség és érdektelenség dzsungelében, közben folyamatosan tanulva azoktól, akik nálunk jobban válaszoltak az átalakuló világ kihívásaira és többet hoztak ki az így adódó lehetőségekből, de ügyelnünk kell arra, hogy az útirányt mutató távoli csúcsokat figyelve a lábunk előtt lévő gyökerekben ne botoljunk el, és éljük meg páratlan lehetőségként, igazi szellemi kalandként azt, hogy a gőgicsélve kimondott első szótöredékektől, az első ákombákom betűktől kezdve a sokadik letehetetlen könyvön és a megfelelő pillanatban a szívünkbe markoló verseken  át (melyeket ma már dalszövegnek hívunk), majd az utolsó szavakig végigkíséri életünket az a semelyik másikhoz még csak nem is hasonló, deák nyelvű oklevelekbe be-befurakodó és a nép ajkán mindvégig megőrzött, majd írók, költők, államférfiak és nyelvújítók által nemesített, argó, szleng, szakzsargon és világhálós csevegés által vadított jel- és jelképrendszer: a magyar nyelv.

-  -  -  -  -  -  -

Önöknek, nektek mit jelent a magyar nyelv?

Mivel egyik kiemelt szakpolitikai területem a nemzetpolitika, idén második alkalommal vettem részt a határon túli magyarság képviselőivel való tárgyaláson az Együtt küldöttsége tagjaként. Nyári erdélyi látogatásunk után most a Délvidékre vezetett utunk, ahol megismerhettük a vajdasági magyarság aktuális problémáit és ismertethettük az Együtt álláspontját a legfontosabb nemzetpolitikai kérdésekben.

Tegnap Szabadkán jártam az Együtt delegációjának tagjaként, a Magyar Mozgalom meghívására. Vendéglátóink Kókai Péter és Garai Zsolt társelnökök, Szilágyi Dorottya és Józsa László elnökségi tagok, valamint Kajári Ferenc ügyvivő voltak, küldöttségünket pedig rajtam kívül Szigetvári Viktor, az Országos Politikai Tanács elnöke, Hajdu Nóra alelnök, Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő, Dombi Gábor szegedi választókerületi elnök alkotta.

Szerbiában a politikai helyzet sok tekintetben hasonló a hazaihoz. Itt is van egy lassan állampártként működő politikai erő, a Szerb Haladó Párt (Srpska napredna stranka), amelynek kis túlzással már akkor is érdemes a tagjává válni, ha csak egy sarki hamburgerezőt akar nyitni az ember. Mivel a szélsőséges nacionalista Šešelj vajda vezette Szerb Radikális Pártból alakult át a jelenlegi szerb kormánypárt, a civilizáltabb arcot mutatni igyekvő Jobbik nyomulását látva ez további bizarr párhuzam. Sajnos a vajdasági magyarság legnagyobb pártja, a VMSZ mind a hazai, mind a Vučić vezette Szerbiát stratégiai partnerként kezelő Orbán-kormány elvárásainak meg akar felelni, ez viszont a kisebbségi érdekérvényesítés hatékonyságát csökkenti.

Tárgyalópartnereink elmondták, hogy a 2015-ben alakult Magyar Mozgalom és szövetségese, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) más utat jár: a magyar kisebbség érdekképviseletét összekötik a demokratikus jogok általános védelmével és környezetvédelmi kérdésekkel, különös tekintettel a régióban taláható Palicsi-tó és a Krivaja folyó szennyezésének kérdésével. Ez utóbbi probléma megoldásához környezetvédelmi szakpolitikusunk, Baranyi Krisztina segítségét kértem, melyet meg is ígért.

A szülőföldjén megmaradt délvidéki magyarságon belül egyre jelentősebb csoportot képeznek azok, akik a dél-alföldi régióban, elsősorban Szeged városában kínálkozó munkalehetőségeket kihasználva ingáznak, napi vagy heti rendszerességggel átlépve a magyar határt. Állandó panasz részükről, hogy a magyar rendőrség indokolatlanul lassan, gyakran több órás késést és óriási torlódásokat okozva végzi az útlevél- és vámellenőrzést. A Magyar Mozgalom panaszával Magyarország belügyminiszteréhez, belgrádi nagykövetéhez és szabadkai konzuljához fordult, Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője pedig írásbeli kérdést fog benyújtani ebben a témában.

Szóba került a határon túli magyarság szavazati jogának kérdése is, melyben az Együtt álláspontja következetes: nem támogatjuk a jogfosztást. Személy szerint elítélem a külhoni magyarság elleni "aki nem itt él, az ne is szavazzon" típusú hergelést, mivel ők is a nemzet részei, sok szálon kapcsolódnak az anyaországhoz és a mindenkori magyar kormányzat döntései komoly hatással vannak életükre. Ehelyett inkább a szomszédos országokban és Nyugat-Európában élő magyar állampolgárok egyenlő feltételek melletti szavazási lehetőségét kellene megvalósítani.

Vendéglátóink finom ebéddel búcsúztattak minket és abban maradtunk, hogy folytatjuk a megkezdett együttműködést és hamarosan ők lesznek a vendégeink Budapesten.

Végezetül hadd idézzek Szigetvári Viktor Facebook-bejegyzéséből, mely a tegnapi látogatásunk kapcsán született:

Az Együtt megalakulása óta kiemelt jelentőséget tulajdonít a határontúli magyarság képviseletének. Minden magyar politikai pártnak kötelessége, hogy nemzeti ügyekben a legitim határontúli pártokkal összehangolt álláspontot képviselve segítsék elő a kisebbségi jogérvényesítés kérdéseit.

Mert mi hiszünk abban, hogy nem jogfosztásra, hanem együttműködésre, partnerségre van szükség a határontúli magyarokkal és szervezeteikkel.

————————
Olvasd el a programunkat: https://program.egyuttpart.hu/

Ha nyomtatott formában is szeretnéd megkapni a programot, írj egy emailt a hello@egyuttpart.hu címre, és mi eljuttatjuk neked.

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/

Valami bűzlik Ajkán, szó szerint és képletesen is. Az alumíniumöntödéből terjengő kellemetlen szagok, valamint az erőmű kéményeiből szállingózó korom és pernye mellett legalább olyan bosszantó az ajkai polgárok számára, hogy konkrétan hülyének nézik őket.

Azt gondolhatnánk, hogy a 21. századi Magyarországon már nincsenek súlyosan környezetszennyező ipari létesítmények, hiszen a rendszerváltást követő évükben többségük megszűnt, a megmaradt üzemek pedig kénytelenek voltak az EU szigorú szabályaihoz alkalmazkodni. Ehhez képest Ajka, amely a rendszerváltás előtt a "piszkos 12", azaz a legszennyezettebb levegőjű magyar városok közé tartozott, még ma is szenved a korom- és pernyeszennyezéstől, valamint a bűztől.

A 80-as években ritka volt az a hét, amikor három ajkai unokatestvérem közül egyik sem küszködött valamilyen légúti megbetegedéssel. Az autókra írni lehetett, akkora porréteg rakódott rájuk és a téli hónapokban nyomasztó volt a városra leereszkedő szmog. Aztán bezárt a bánya és a széntüzelés káros mellékhatásait felváltotta a biomasszával való energiatermelés (és a tökéletlen égés) kellemetlen velejárója, a korom és a pernye.

Nem kívánom sem a hőerőmű, sem az alumíniumöntöde technológiai folyamatait és a hivatalos kibocsátási határértékeket részletezni, mert csak a lakosság által észlelhető környezetterhelés számít. Ajkát a bányászat és az ipar tette naggyá, enélkül minden bizonnyal csak néhány ezer ember élne itt különböző falvakban. Az ipari forradalom árát azonban már bőségesen megfizettük emberéletekkel és környezeti károkkal. Az ajkaiaknak ugyanúgy joguk van a tiszta levegőre, egészséges környezetre, mint az ország más tájain élőknek. Már nem abban a korban élünk, amikor a gazdasági érdek - társadalmi rendszertől függetlenül -  fölötte áll az emberek egészségének.

Ajkának energiára és távhőre van szüksége, az ipari üzemeknek forró vízre, az embereknek pedig munkára. Ezzel egyidejűleg viszont az erőműnek és a bűzért sokak által felelősnek tartott alumíniumöntödének teljesítenie kell azokat a környezetvédelmi elvárásokat, melyek a 21. századi Európában már alapvetőek. Ehhez képest az erőmű külső képét látva a laikus szemlélő 1970-ben érezheti magát...

Németh Frigyes, az erőmű vezérigazgatója tavalyi nyilatkozatában arra figyelmeztet, ha bezárnák az erőművet, akkor megoldhatatlan lenne hatezer otthon és a közintézmények fűtése, helyi ipari vállalkozások gőzellátása, és kiesne az ország villamosenergia igényének 1-1,5 százaléka. Megszűnne 300 munkahely, és nem folyna be évi 200-250 millió forint iparűzési adó.

Kinek állhat érdekében a távfűtés leállása és munkahelyek százainak megszűnése?

Nagyon úgy tűnik, hogy az erőmű ügyét a Fidesz trójai falóként használja, mellyel egyszerre lehetetlenítheti el a szocialista többségű önkormányzatot és a jobbikos országgyűlési képviselőt. A Veszprém megyei 3-as választókerület és különösen annak legnagyobb települése már régóta szálka a hatalom jelenlegi birtokosainak szemében. Mindent megtesznek azért, hogy narancssárgára fessék itt is a térképet. Szellemi pitbulljaik alig álcázott és láthatóan nem kevés pénzből működő propagandaoldalakon hirdetik az igét, hogy csak akkor lesz itt jó világ, ha a renitens Tapolca és Ajka is beáll a sorba, és "a Zolit" választják meg képviselőnek. A fejlesztési pénzek a nem fideszes vezetésű városokba addig csak szűken csordogálnak. A jóságos Fenyvesi NERtárs pedig árnyékképviselőként végighaknizza a településeket, mindenhol ott mosolyog, ha valamit fel kell avatni és "tájékoztat" - mintha mindaz, amiről beszél, az ő érdeme lenne. Egy Ajka lakosságát többszörösen is sújtó kényszerű erőmű-leállás tehát alkalmas lehet arra, hogy a baloldali városvezetés (és a tehetetlennek bélyegzett jobbikos képviselő) ellen fordítsa a közvéleményt, majd ezután színre léphessen a megmentő: Fenyvesi Zoltán. Ezt a forgatókönyvet már láthattuk a kórházi CT cseréje kapcsán.

Az októbertől az erőművet üzemeltető Veolia szakmai befektetőként minden bizonnyal minőségi fejlesztéseket hajt végre, mint ahogyan azt tette például Pécsett. Ez viszont nem a helyi fideszes képviselőknek lesz köszönhető, mint ahogyan azt sajtótájékoztatójukon állították, hanem annak az általuk is ismertetett ténynek, hogy egy nemzetközileg jegyzett cég nem engedheti meg, hogy környezetszennyezési ügybe keveredjen. De mit lép majd arra a Veolia, ha egy szép napon mint a kormányzat stratégiai partnerét arra kérik, hogy bizonyos baráti beszállítóktól szerezze be az eltüzelendő biomasszát, amely az előírnál gyakran jóval magasabb víztartalmú? És ha nem veszi át többé az esetenként hóval (!) kevert, nem éppen csúcsminőségű tüzelőanyagot, akkor számíthat-e a környezetvédelmi előírások szigorítására vagy azok következetesebb betartatására? Ha ebből akár csak ideiglenes leállás, esetleg kényszerű kivonulás lesz, annak levét megint csak a "bűnös város", Ajka polgárai (mert ők is ugyanolyan polgárai a hazának, mint a fogalmat kisajátítani akaró fideszesek!) fogják meginni.

Az Együtt cselekvő ellenzékként már többször bizonyította, hogy képes hatékonyan fellépni környezetszennyezési ügyekben. Környezetvédelmi szakpolitikusunk, Baranyi Krisztina, aki megoldotta az Illatos úti mérgek ügyét és fellépett a Tisza szennyezése ellen, hamarosan Ajkára látogat és együtt, szakértőkre támaszkodva tárjuk fel az események valós hátterét és keresünk valódi megoldást a korom- és pernyehullás, valamint a bűz megszüntetésére.

Valami bűzlik Ajkán és ennek nem csak az ipari üzemek a felelősei, sőt az erőmű egyre inkább eszköznek tűnik abban a piszkos játszmában, amit a helyi Fidesz játszik. Többek között azért kívánok a demokratikus ellenzék képviselőjelöltjeként az Országgyűlésbe jutni, hogy az ajkaiak egészsége, környezete és munkája ne lehessen politikai manipulációk tárgya.

- - - - - - -

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk! http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat: http://egyuttpart.hu/tamogass/

Tegnap Badacsonytomajban jártam, ahol nagy érdeklődés mellett, egy helyenként parázs hangulatú beszélgetés keretében ütköztették érveiket az "újhullámos" és tradicionális vendéglátósok. Az Északipart Magazin, a We Love Balaton és a Balatoni Kör közösen Balatoni Konzíliumot hirdetett, melynek első állomása Csopak volt, most pedig az érintettek Badacsonyban beszélgettek borokról, büfékről, bisztrókról, beachfoodról és botrányokról.

Az Egry József Emlékmúzeum kertjében került sor a rendezvényre. Az asztalnál ülő meghívott vendégek közül Laposa Bence (borász, a Kishableány étterem tulajdonosa, a Balatoni Kör elnöke), Tóth Ádám (a Pláne Badacsony Borterasz tulajdonosa), Tucsni László (a We Love Balaton főszerkesztője), Nagy-Golyán Nikolett (a fövenyesi és badacsonytomaji Kalóz tulajdonosa), valamint Kardos Gábor (filozófus, a Balatoni Kör ideológusa) egyértelműen a helyi vendéglátást és turizmust megújítani szándékozók közül kerültek ki, míg Zöld Lajosné Zsuzsa (az Alapozó-Falatozó tulajdonosa) és Rieger Zoltán (a Bázis Büfé tulajdonosa) a hagyományos badacsonyi vendéglátással foglalkozó vállalkozókat képviselték. Minden bizonnyal a súlyos várpalotai baleset miatt nem tudott jelen lenni Greznár Attila vidámpark-üzemeltető, akinek helyi "vurstlija" megosztja a közvéleményt. Krisztin N. László, Badacsonytomaj polgármestere igyekezett középen maradva egyfajta kiegyensúlyozó szerepet betölteni. A beszélgetés moderátora Erdős Gábor (az Északipart Magazin főszerkesztője) volt, aki bevezetőjében hangsúlyozta, hogy  szeretné, ha kommunikáció kezdődne, amely előreviszi a települést.

Jómagam a hátsó sorok egyikében foglaltam helyet - mint kiderült, az országos sajtóban megjelent cikkek miatt magukat sértve érző, többségében évtizedek óta itt tevékenykedő vállalkozók gyűrűjében. Szomszédaim kinyomtatott újságcikkeket hoztak magukkal, sőt a Magyar Nemzet Laposa Bencével készült nagyinterjúját tartalmazó július 23-i számát is láttam. Az interjú talán legsúlyosabb mondata, amely gyakorlatilag meghatározta a beszélgetés alaphangulatát, ez volt:

A gasztrokínálatot illetően: Magyarországon létrejött egy olyan büfékultúra, amelyben – bár nem túl magas áron – szemetet etetnek az emberekkel.

Bár Laposa cáfolta, hogy ez az állítása konkrétan a badacsonyi büfésekre vonatkozott volna, ők egyértelműen magukra vették ezt és más, az újhullámos borász-vendéglátósok, valamint a Balatoni Kör ideológusa, Kardos Gábor filozófus által megfogalmazott gondolatokat is, például ezt:

Itt hatalmas embertömegek érzik úgy, hogy nem jár nekik egy európai világ.

Mind az asztalnál helyet foglaló büfések, mind a hozzászólók kikérték maguknak ezeket a minősítéseket. Hiába próbálta meg Erdős Gábor az eredeti tematika szerint vezetni a beszélgetést, bizonyos pontokon újra előkerültek a sajtóban megjelent, a hagyományos hurka-hekk-hamburger kínálattal dolgozó büfésekre mint negatív példára és visszahúzó erőre hivatkozó mondatok, melyeket szó szerint idéztek a hozzászólók. Rieger Zoltán szóvá is tette, hogy körülbelül 2-3 éve kezdődtek el ezek a negatív megnyilvánulások és nem érti, hogy miért szólják le a régi vendéglátósokat az újak. Laposa erre úgy reagált, hogy sok esetben nem tőlük származnak az erős állítások. Tucsni László, a We Love Balaton főszerkesztője szerint viszont "Bence, Ádám és Gábor gondolatai vannak a cikkekben." A közönség soraiban eközben egy, a polgármesternek és a képviselőtestületnek címzett beadvány járt körbe, melynek aláírói etikai eljárást követelnek Laposa Bence önkormányzati képviselő ellen, amiért nyilatkozataival lejáratta a települést.

Krisztin N. László polgármester szavaiból kiderült, hogy ő elsősorban békét és kompromisszumot szeretne. Véleménye szerint nem jó, ha a vita a sajtóban zajlik és kifelé látszik. Badacsony jövőjét a turizmusban látja, ennek viszont nem tesznek jót a konfliktusok. Találóan egy szekérhez hasonlította Badacsonyt, melyet elődeink építettek, a korosabbak ülnek rajta, viszont a fiatalok húzzák. Ha azonban túl gyorsan vagy nem jó irányba haladnak, a bakon ülő idősebbek meghúzzák a gyeplőt.

Egy turista hozzászóló szerint ez a vita kikezdi a helyet, árt a Balaton reputációjának. Erre Kardos azzal riposztozott, hogy a büfék keltik a Balaton rossz hírét. A közönség soraiból indulatos bekiabálások jelezték, hogy ezzel nem feltétlenül értenek egyet. Kardos szerint az a település sikeres, amelyik arculatot vált. Pozitív példaként Balatonfüredet, Szigligetet és Balatongyörököt említette és a turisztikai desztinációk közti versenyhelyzetre is hivatkozott. A horvát tengerpartot és a közeli országokat jelölte meg vetélytársként és az európai vízparti standard itteni meghonosítását szorgalmazta.

Bagyó Sándor, az ismert vízimentő azt hangsúlyozta, hogy ezt a páratlan természeti adottságot ki kell használni. Lehet jobbat csinálni, jobb technológiával. Az a kérdés, hogy akarunk-e tanulni, fejlődni? Az ominózus cikkeknek szerinte provokátor, sőt inkább katalizátor szerepük van.

Tóth Ádám szerint fontos, hogy milyen közös kulcsszavakat tudunk találni és hogy Badacsonyt ne strandként kezeljük, ahol lehet bort kapni, hanem borvidékként, ahol van strand. Több újhullámos megszólaló is szorgalmazta a szezon meghosszabbítását és azt, hogy egész évben legyen vonzó turisztikai célpont a Balaton.

Zöld Lajosné Zsuzsa elmondta, hogy saját kínálatával igyekszik a vendégek kedvében járni. A hekket mindig frissen sütik. Tapasztalata alapján sajnos nincs elég helyi alapanyag, nincs termelő, akitől venni lehetne. Laposa szerint kéne egy mondás, hogy legyen minden friss a büfékben. Erdős jól megfogalmazott, határozott mondatokat hiányol, mert a média szlogenekből él.

A település volt polgármestere, Kálóczi Kálmán egy 60 évvel ezelőtti tervet idézett fel, mely kirándulóhelynek jelölte ki Badacsonyt. Emiatt szándékosan gyenge infrastruktúrát létesítettek, melynek következménye a tömegturizmus és a büfésor. A két világháború közötti, a helyi termékek előállítását támogató törekvéseket,a "kertész kerteket" példaértékűnek nevezte. A pozitív mítosz megteremtésének szükségességéről is beszélt.

Nagy-Golyán Nikolett, a Kalóz büfék tulajdonosa saját újításait és hekkmentes kínálatát ismertette. Az egyik hozzászólóval való elszámolási vitájának ismertetésétől mindkét fél érdekében eltekintenék... A közjátékot a moderátor Erdős Gábor méltóságon alulinak minősítette és ingerült hangon ítélte el azokat, akik megtapsolták a hozzászólót.

A helyi turisztikai egyesület vezetője,  Békássy János nem örült a jelenlegi helyzetnek, mert szerinte ez a beszélgetés sok ember sok évi munkáját teszi tönkre.  Elhibázott marketing az, ami relativizálja más munkáját.
Badacsony az egyesület szakmai tevékenységének köszönhetően már pozicionálva van, az elsődleges célcsoport a fogyasztóképes középosztálybeli család (lehetőleg gyerekkel), kialakult fogyasztói kultúrával. Mivel napjainkban nagy a turisták mobilitása, csak Badacsonyért nem jönnek el, ezért a régiót mint egységes desztinációt kell kezelni.

A hozzászólók részéről még elhangzott, hogy a másikat ne ócsároljuk és hogy ismernek olyan "retro" büfét, melynek a felszereltsége leveri az újhullámost, ráadásul a fagyasztott árut szállító teherkocsik bizony az újhullámos helyek előtt is megállnak... Az is szóba került, hogy az újhullámosok is vásárolnak a multiknál. Kardos szerint az újhullámos vendéget zavarja a büfésor (bekiabálás: Hozzanak százezer egyöntetű vendéget! Az élettel ellentétes, amiről beszél!), mire Szőke Eszter sokadik felszólalóként sérelmezte, hogy az újhullámosok cikkekben ócsárolták őket. Az olajban tocsogó lángos sajtóban jól bejáratott toposzát is megcáfolta, a saját üzeltükben naponta kétszer cserélik az olajat és ügyelnek a minőségre. Végezetül ő is azt kérte, hogy ne ócsárolják Badacsonyt.

A zárszóban gyakorlatilag minden meghívott vendég megismételte a beszélgetés során elmondott főbb gondolatait. Kardos európai irányban való arculatváltást sürgetett, Laposa vállalta a felelősséget nyilatkozataiért, Rieger a kétféle vendéglátási kultúra békés egymás mellett élését tartotta kívánatosnak, Krisztin pedig a szeptember 12-i helyi fórumot ajánlotta a Badacsony jövőjét a szívükön viselő polgároknak.

Ahogyan az egyik, Siófokról érkezett hozzászóló fogalmazott: kitört az indulatvulkán. Az időnként valóban forró hangulatú beszélgetés - köszönhetően a moderátor határozottságának, a polgármester mértéktartó megszólalásainak és a polgári közönségnek - mindvégig kulturált keretek között maradt. A párbeszéd fontosságában minden résztvevő egyetértett, azonban valószínűleg hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a különböző gasztronómiai irányzatok és vállalkozói stratégiák összecsiszolódjanak és a sérelmeket orvosolni tudják. Csak remélni lehet, hogy ennek nem Badacsony issza meg a levét - inkább a hegy levét igyák az itteniek és a turisták.

* * *

Itt ér véget a tudósító szerepe és következik a politikusé, akinek valamilyen szinten állást kellene foglalnia az indulatoktól egyáltalán nem mentes vitában, vagy legalábbis segítenie a megoldás keresésében. Politikus énem azonban nem válik el a civiltől, így nagyrészt saját tapasztalataimra és élményeimre támaszkodhatom. Gyakorlatilag a kezdetek óta figyelemmel követem a magyar gasztroforradalmat az online sajtóban és különböző blogokon. Budapesti útjaim során időnként betértem egy-egy újonnan felkapott helyre és megkóstoltam az aktuális ételcsodákat.  Külföldön tartózkodva is igyekeztem mindig felfedezni az egyedi ízeket. Mint egy vendéglátóipari szakképző iskola tanárának bőségesen volt lehetőségem a szakoktató kollégákkal megvitatni a legújabb trendeket (melyeket ismernek és tanítanak!) és a sokszor túlzottnak tűnő reformlázat. A balatoni borászat és gasztronómia megújulását is érdeklődve figyeltem - és nem feltétlenül csak az ilyen helyeken törvényszerűen feltűnő fideszes újgazdag réteg (más néven NERisztokrácia) éppen esedékes tulajdonszerzései miatt. Badacsonyban viszont eddig azt a büfésort részesítettem előnyben, melyet bizonyos körökben most divat leszólni és rablósornak nevezni. Hogy miért? Vannak olyan élethelyzetek, amikor az ember gyorsan szeretne valamilyen ismert, megszokott ízű és kalóriadús ételt magához venni, erre pedig ez a legmegfelelőbb hely. Hiába kárhoztatja és tartja kádárista csökevénynek a Balatoni Kör ideológusa a hekket (és az általa szimbolizált életérzést), nekem ez jelenti a "balatoni halat", bármilyen furcsa is ezt leírni. Gyerekkorom balatoni nyarait juttatja az eszembe, így általában hekket kérek barátom büféjében, a balatongyöröki Szépkilátón is. Amíg élt drága nagymamám, neki is ezt vittem 50 kilométerre alufóliában, még éppen melegen. Neki ez maradt a Balatonból... Ugyanígy jólesik néha hurkát-kolbászt enni mustárral, uborkával. És van, amikor egy kellemes teraszon, minőségi bort kortyolgatva várok egy izgalmas ételkölteményre vagy éppen valamilyen nagyon szexi street foodot fogyasztok merő kíváncsiságból. Ha tehát mindenképpen állást kell foglalnom az újhullámos-tradicionális (sőt retro) vitában, csak ennyit mondhatok:

Virágozzék minden virág!

Legyen büfésor, legyenek csárdák, legyenek különleges beach foodot és street foodot kínáló helyek, teraszok, elegáns éttermek és találja meg mindegyik a maga közönségét! Használjanak minél több minőségi, friss helyi alapanyagot és próbáljanak meg minél környezettudatosabban működni! Legyen tisztességes megélhetése a vendéglátásban évtizedek óta dolgozó helybelieknek és találja meg számítását az ide befektető, újítani akaró vállalkozó is!

A politikából megtanultam, hogy nem feltétlenül szimpatikus, ha valaki úgy határozza meg magát a múlttal - sőt az egészen közeli múlttal! - szemben és úgy akarja magát feljebb pozicionálni, hogy közben a másikat leminősíti. Értéket anélkül is lehet teremteni, hogy másokat sárba tipornánk és megkérdőjeleznénk a létezésüket. A verseny, de csakis az etikus verseny viszi előre a piacgazdaságot. Bízom benne és a térségben tevékenykedő politikusként, országgyűlési képviselőjelöltként azért is dolgozom, hogy a hagyományos és újhullámos vendéglátás egymást kölcsönösen tiszteletben tartva, egymás útjait nem keresztezve és egymástól olykor tanulva tegye még élhetőbb, szerethetőbb hellyé Badacsonyt és a Balatont - az itt élők és idelátogatók számára egyaránt.

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: ahogyan a Trónok harcának otthont adó képzeletbeli kontinenst, Westerost fenyegetik a Mások, úgy Badacsonyra is nagyobb veszély leselkedik a jelenlegi gasztronómiai belvillongásoknál: http://24.hu/fn/gazdasag/2017/08/16/meszaros-lorinc-megvette-a-nala-is-gazdagabb-vallalkozo-demjan-sandor-boraszatat/ Erről és ennek lehetséges következményeiről a közeljövőben bővebben is írni fogok.

- - - - - - -

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk! http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat: http://egyuttpart.hu/tamogass/

A "Jó szerencsét!" bányászköszöntés a német "Glück auf!" (Szerencse fel!) magyar változata. Jó szerencsére most is nagy szüksége van az egykori bányavidékeknek, maguknak a bányászoknak és leszármazottaiknak. Anyai ágon magam is erősen kötődöm az Ajka környéki bányász társadalomhoz, erről mesélek az idei bányásznap alkalmából.

1909. január 14-én, születésem napja előtt pontosan 65 évvel családja hiába várta haza Úrkútra ükapámat, Prém Pált, ugyanis 54 társával együtt bányaszerencsétlenség áldozata lett az ajka-csingervölgyi Ármin-aknában. Terézia nevű lánya a helyi bányász munkásmozgalom egyik vezéralakjához, Rieger Ádámhoz ment feleségül, majd 11 gyerekük közül Rezső fiuk lett később anyai nagyapám. Mi sem természetesebb, mint hogy a bányászhimnuszban megénekelt módon ő is "bányász kislányt" választott élete párjául. Apósa, másik anyai dédapám, Kohlrusz József idős korában minden étkezés után hagyott egy pár falatot a tányérján. Mikor a családtagok megkérdezték, hogy miért teszi ezt, azt válaszolta, hogy a bányában megszokta: egy kis ételt és italt mindig tartalékolni kell, hogy ha omlás vagy egyéb baleset miatt nem tudnak a felszínre jutni, ne éhezzenek és szomjazzanak a bányamentők megérkezéséig. A bányászok édesanyám családjának hősei voltak, a róluk szóló történetekből fogalmat lehetett alkotni a munka becsületéről, a fegyelemről, rendszeretetről és összetartásról. Ez az összetartás a családon túl kiterjedt a tágabb rokonságra és a munkatársakra is. Kölcsönösen segítették, támogatták egymást az 1945 előtti vadkapitalizmus és a háború legnehezebb éveiben, majd a vas és acél országát építő ötvenes évek kegyetlen világában is. Nekem gyermekként már csak a bányásznapok felhőtlen boldogsága jutott, amikor a föld alatt és a külszíni fejtéseken dolgozó kemény férfiak a frissen kapott hűségjutalommal a zsebükben egy hétvégére kiléptek a mókuskerékből és büszkén hordták díszegyenruhájukat. Nagyapám egyenruháját szerettem volna megörökölni, de abban temették el... A bányász temetések legmegindítóbb része mindig a himnusz elhangzása, utoljára idén tavasszal Bábics Gabi bácsi, nagyapám kollégája és jó barátja temetésén szöktek könnyek a szemembe hallatán.

Az ipari forradalom árát bőségesen megfizettük emberi életekkel és környezeti károkkal. Bányáink nagy része bezárt, mivel jelenleg nem gazdaságos a meglévő - egyébként több helyen kifejezetten jelentős - készletek kitermelése. Az ajkai és tapolcai bányavidék is már csak földrajzi fogalom, de a bányász hagyomány megmaradt és a térség egyik fontos kulturális értéke, melyet tiszteletreméltó módon ápolnak. Mindez az Együtt értékrendjével is teljesen összhangban van. Fontos, hogy a bányászokra jellemző összetartást, munkakultúrát és a közerkölcsnek messze fölötte álló becsületességet megőrizzük, hiszen az egykori bányásztelepülések lakói továbbra is elsősorban az iparban dolgoznak, így ez hatalmas érték munkaadóik számára. Amennyiben megválasztanak a térség országgyűlési képviselőjének, igyekszem ebben a megtisztelő pozícióban is méltó utóda lenni bányász felmenőimnek.

Talán nem sértődik meg az Padragi Bányász Férfikórus, ha bányásznap alkalmából az ő előadásukban osztom meg a bányászhimnuszt:

 Jó szerencsét!

- - - - - - -

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk! http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat: http://egyuttpart.hu/tamogass/

A nemzet felemelkedésének záloga a megfelelő oktatás, amely képes csökkenteni a társadalmi egyenlőtlenségeket. A Fidesz által elfoglalt oktatási rendszer irányítói mindent megtesznek azért, hogy ez ne így legyen, de ez a pedagógusok tömeges pályaelhagyásához és ezáltal a rendszer összeomlásához vezethet. A pedagógusnap kapcsán már leírtam gondolataimat, de a nyár folyamán a helyzet tovább romlott, elsősorban a botrányos igazgatói pályázatokkal. Írásom elsősorban a pályán még kitartó kollégáknak szól, de természetesen azokhoz is, akik velem együtt kedvező fordulatban reménykednek az oktatás terén.

Immár a második tanév kezdődik meg aktív közreműködésem nélkül. Két évvel ezelőtt ilyenkor utolsó végzős osztályom élén álltam az ünnepségen és próbáltam őket a sikeres érettségi felé vezetni. Idén másodikos fiamat kísértem az iskolába: ennyi maradt nekem a tanévnyitók izgalmából. A tudomány és a politika mellett a közoktatásban való tanításra nincs időm és energiám - más kérdés, hogy a jelenlegi feltételek mellett lenne-e hozzá kedvem...

Minden tiszteletem azoké a pedagógus kollégáké, akik az elhibázott "reformok" (és azok kapkodó kiigazításai) csapdájában vergődő oktatási rendszerben maradtak és élettapasztalatukra, szakmai tudásukra, emberségükre támaszkodva próbálják meg tanítani, nevelni a rájuk bízott fiatalokat. Mert legyünk őszinték: a mai magyar társadalom minden problémája házhoz jön minden iskolába, legyen az elitképző gimnázium vagy vidéki szakképző iskola, a leszakadó térségek falusi általános iskoláiról nem is beszélve. Ezzel nem is lenne gond, ha nem túlterhelt, az államnak többszörösen kiszolgáltatott* és alulfizetett tanerők próbálnák meg csökkenteni a társadalmi egyenlőtlenségeket, ami egyébként egy civilizált országban az oktatási rendszer legfőbb feladata kell hogy legyen.

Az aktív pedagógusok száma pedig egyre csökken. Tömegesen vonulnak nyugdíjba a Ratkó-gyerekek, a "nagy generáció" utolsó hullámának képviselői, magukkal vive óriási szakmai tapasztalatukat és sok az aktív korú pályaelhagyó is. Utánpótlás pedig nincs vagy alig van: utolsó tanévemben például nem volt 30 év alatti kolléga a tantestületben. A Közigállás legfrissebb álláshirdetései között szinte kizárólag pedagógus munkakörökbe keresnek dolgozókat, jellemzően az ország északi és keleti felébe, ahol a már említett társadalmi problémák hatványozottan vannak jelen. Az iskolák életébe az igazgatói pályázatok kézivezérelt elbírálásával való beavatkozások sem könnyítettek a helyzeten: a Fidesz által már két éve leigázott Budai Nagy Antal Gimnáziumban például több tanár felmondott és osztályokat vontak össze, ezért viszont több szülő kiíratta gyermekét az intézményből. Vajon a pályázat nélkül kinevezett régi-új igazgató által irányított keszthelyi Vajda János Gimnáziumban milyen folyamatok fognak zajlani a közeljövőben?

Ejtsünk néhány szót a pedagógus érdekképviseletről is! A Nemzeti Pedagógus Kar néven futó, államilag létrehozott gittegyletre sok szót nem vesztegetnék, mivel tekintélye és legitimitása nullához közeli. A két nagy szakszervezet vezetői ugyan szakmailag helytálló megállapításokkal és követelésekkel állnak elő időről időre, azonban képtelenek felfogni, hogy ezek érvényesítése csak politikai eszközökkel történhet meg, csak így lehet sikeresen szembeszállni a rezsimmel. Éppen ezért a szakszervezeteknek és az időnként látványos, ám eredménytelen tömegtüntetéseket szervező pedagógus mozgalmaknak az eltartott kisujjas civil álszemérem helyett talán érdemes lenne azzal a párttal együttműködni, amelyik jelenleg a legkidolgozottabb oktatási programmal rendelkezik és amelyik gyakorlatilag ugyanazt mondja, amit a Tanítanék: az Együttel. Mindjárt kiderülne, hogy a Fehér Könyv és a Kockás Könyv között nincs is akkora különbség.

Hogy írásom vége felé valami pozitívummal is szolgálhassak, a pedagógusoknak több tiszteletet követelő korábbi blogbejegyzésemből szeretnék ismét megosztani egy idézetet, egyben aktualitása miatt ajánlom (újra)elolvasásra az egész cikket:

"A pedagógus nem lehet elkeseredett, megtorpant ember, mert a pedagógusnak egyetlen karizmája van: a jövőbe vetett hit optimizmusa”. (Karácsony Sándor)

A borúsan kezdődő 2017-18-as tanév elején bizakodásra adhat okot, hogy ez lehet az utolsó olyan tanév, melyet a Hoffmann-Czunyiné-Palkovics féle minizsarnokok által megbetegített oktatási rendszerben kell eltöltenünk. Ezután pedig együtt létrehozhatjuk azt az oktatási rendszert, amely valóban a nemzet felemelkedését, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését szolgálja majd. Ehhez semmi mást nem kell tenniük tisztelt kollégáimnak, mint figyelemmel követni a közéletet, felelős értelmiségiként meggyőzni minél többeket ismeretségi körükben a változás szükségességéről és nem utolsósorban arra a politikai erőre szavazni, amelyik oktatási programjában hasonló elveket vall, mint az elégedetlen pedagógusok.

Ahogyan a tanévnyitón mondani szoktuk egymásnak: boldog új évet!

Ajánlom magunkat!

Az Együtt oktatással kapcsolatos javaslatai itt találhatóak: http://egyuttpart.hu/egyutt-oktatasi-javaslatok/

- - - - - - -

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk! http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat: http://egyuttpart.hu/tamogass/

Államalapítás, Szent István-i örökség, korábban az új kenyér és az alkotmány ünnepe - és minden, amit ezekbe a címszavakba bele lehet magyarázni az aktuális hangulatnak és politikai érdekeknek megfelelően. Tűzijáték, tisztavatás, embertömeg, vásári látványosságok, nyárutó... Kötelező kör, mielőtt ősszel újraindul a mókuskerék. Ünnepeljünk? Ha igen, mit és hogyan? És mi még a teendőnk?

A hatalom jelenlegi birtokosai nem tudnak mit kezdeni augusztus huszadikával, ahogyan más ünnepeinkkel sem. A közmunkát új jobbágyságként bevezető, szinte egyetlen versenyelőnyként alulfizetett és jogfosztott betanított munkaerőt kínáló "munkaalapú társadalom" se kiköpni, se lenyelni nem tudja május elsejét, ami nemzetközi ünnep, tehát még inkább gyanús. Március 15. és október 23. a szabadságról szól, melynek hiánya egyre fojtogatóbb; augusztus 20. a keresztény és európai magyar állam megteremtéséről - mostani urainkra egyik értékrend sem jellemző, ráadásul Nyugat helyett egyre inkább Kelet felé fordulnak és a hazánkat a történelem során előbb a bizánci, majd az orosz birodalom terjeszkedése révén létében fenyegető ortodoxiát dicsőítik (természetesen nem a keleti kereszténységgel, hanem annak a mindenkori államhatalommal való összefonódásából létrejött sajátos civilizációval vannak összeütközések). Bármit is mondanak a nyugati civilizáció hanyatlásáról, számunkra egyelőre ez a legélhetőbb és a legtöbb pozitívummal szolgáló nemzetek feletti keret, melynek lerombolása és elárulása helyett inkább megjavításán kellene munkálkodnunk. És itt nem elsősorban az Európai Unióra, hanem a nyugati civilizációra jellemző sokszor önző viselkedésformákra, túlzott fogyasztásra és mérsékelt szolidaritásra gondolok.

Szent István királyunk apja, Géza nagyfejedelem művét folytatva jó döntést hozott, még akkor is, ha 1017 évvel ezelőtt a mai értelemben vett magyar nemzet még nem létezett. A történelem sohasem egyszemélyes történet, így a középkori Magyar Királyság sorsát sem csak egy-egy kiemelkedő uralkodó alakította, hanem számos neves és névtelen főpap, szerzetes, ispán és katonai vezető is részt vett az állam- és egyházszervezet alapjainak lerakásában, a fő fejlődési irányok kijelölésében. Közülük sokan messze földről jöttek, erősítve ezzel az évszázadokon át formálódó magyar nemzetet, ahogyan azt államalapító királyunk intelmeiben meghagyta. Van tehát mit ünnepelnünk, ugyanakkor különösebb ünneplésre mégsincs okunk, hiszen pusztán a Szent István-i örökség nem tesz minket sikeressé.

Államalapítás helyett most álomalapítás, újratervezés szükséges. Az elmúlt száz év és különösen annak utolsó három évtizedének tapasztalataiból okulva, a történelmi tanulópénzt keservesen megfizetve itt az ideje, hogy élhető és a közeljövő nagy kihívásaira alaposan felkészített országot teremtsünk magunknak és utódainknak. Mert ahogy a Trónok harcában sem az egymással rivalizáló trónkövetelők háborúi, sőt még csak nem is a Falon átjönni akaró Szabad Nép (a "vadak", ahogy a westerosiak nevezik őket) jelentik az igazi veszélyt, hanem az Éjkirály minden élőt elpusztítani akaró serege, úgy napjaink Magyarországára, Európájára is sokkal nagyobb fenyegetés leselkedik a helyi konfliktusokat globális méretűvé növelő klímaváltozás formájában. Okos, átgondolt közlekedésfejlesztéssel, fogyasztási szokásaink megváltoztatásával, a természettel összhangban lévő ökológiai gazdálkodással és a helyi közösségek megerősítésével sokat tehetünk azért, hogy a Kárpát-medencét, egyedülálló természeti és kulturális örökségünket a jelenleginél jobb állapotban adhassuk át az utánunk jövő nemzedékeknek. Fontos az is, hogy átgondoljuk egymáshoz való viszonyunkat is, hiszen a jelenkori magyar társadalmat rengeteg, kellő odafigyeléssel és megértéssel oldható feszültség terheli. Kollektív lelki állapotunk javítása rengeteg alkotó energiát szabadít fel. És ha ha rendet, békét teremtünk magunkban és magunk körül, az tágabb hazánknak, Európának is jó.

Nekünk, az Együttnek megvannak a javaslataink közös hazánk élhetőbbé és szerethetőbbé tételére. Számunkra az Orbán-rezsim lebontása nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy egy jobb Magyarországot teremtsünk. Ehhez keressük a 2010 előtti és utáni világot egyaránt meghaladni akaró szövetségeseket egészen az utolsó utáni pillanatig, mert ahogy alapítónk, Bajnai Gordon mondta: egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk!

-----------------------------------
Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk!
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/
Vagy ha támogatnád a munkánkat:
http://egyuttpart.hu/tamogass/

Szégyenletes, megbocsáthatatlan és jóformán helyreállíthatatlan mindaz a tömény gyűlölet, amit a kormány lassan 2 éve folyamatosan tol minden magyar arcába önző hatalmi céljai érdekében. Úgy tűnt, Keszthely és környéke képes lehet túlnőni ezen, de Manninger Jenő képviselő úr és fideszes nertársai bebizonyították, itt sem kell a szomszédba menni, ha migránsozni, sorosozni és gyűlölködni kell. És ebben sajnos az itt élők egy része is partner.

Hányinger kerülget és ez az érzés független attól, hogy az Orbán-rezsim aktuális keszthelyi párttitkárának területi képviselőjének nevére rímel. Ha Szabónak vagy Kissnek hívnák, akkor is ugyazezt érezném. Ezt tisztázzuk, mielőtt megkapom a más nevén gúnyolódás vádját.

Pár napja látott napvilágot az a hír, miszerint Keszthely KÖRNYÉKÉN egy MAGÁNEMBER saját házában ÜDÜLTETNE néhány olyan menekült CSALÁDOT a Migration Aid nevű szervezet, akik LEGÁLISAN, a MAGYAR KORMÁNY ÁLTAL JÓVÁHAGYVA tartózkodhatnak hazánkban.

A kormány szócsöve, a Magyar Idők ezt Keszthelyre fordította, a Mészáros Lőrinc kezében lévő Zalai Hírlap is városunkhoz kötötte, noha ők legalább elolvasták a migrationaid.org-on szereplő pontos tartalmakat és utánamentek a helyszínnek. A pontos település kikutatásával azonban csak még jobban felkorbácsolták az amúgy sem békés állóvizet.

Ehhez csatlakozott Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki az azóta már technikai okok miatt törölt facebookos kommentjében egyebek mellett leírta, "tisztában vannak azzal, hogy ez a Soros-terv része. Az ügy azért is kiemelt figyelmet érdemel, mivel nem zárható ki, hogy ez a szervezett táboroztatás a későbbi betelepítések előszobája lehet". Amúgy Manninger részigazságokra épülő álaggódós hergelése elég rendesen bejárta a hazai sajtót nem a legjobb értelemben (Róla írtak itt és itt és itt és itt és például itt és itt és itt is.).

A komoly ügyekben általában orbitálisan szerencsétlenül nyilatkozó Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere is megszólalt. Ő akár tüntetés szervezésére is vállalkozott volna, ha Keszthelyre vagy környékére jöttek volna a legálisan, a magyar kormány engedélyét élvező, szétbombázott országból menekülő szír családok. Adódik a kérdés, hogy ha az orosz-ukrán háború miatt érkeztek volna kárpátaljai, neadjisten ukrán családok, őket is ekkora elutasítottság várta volna? Minden bizonnyal nem. Mert a kettős mérce jól működik. Remekül be lett ez építve a kormányzati kommunikációba és az elfoglalt magyar médián keresztül mindennapjainkba.

Ugyanakkor elkeserítő a térség jövője szempontjából, hogy Manninger Jenő a közelgő 2018-as választások kapcsán, vagy a számára kedvezőtlen helyi ügyek elkendőzése okán kezdett vagdalkozásba a közösségi oldalakon. Ráadásul mindezt a valódi információk véletlen vagy szándékos eltorzításával tette. A Georgikon megvédése, a Vajda János Gimnázium tisztességes igazgatóválasztása, valamint a cserszegi körforgalom érdekében valahogy nem fejtett ki ekkora aktivitást a képviselő úr. Szégyen, hogy egy ilyen ember képviseli térségünket!

De ami még nagyobb szégyen, hogy  a 2018-as kampány előszeleként mások is hasonló gyűlöletbeszédekkel igyekeznek felülni a jelölti vonatra. Pontosabban Hévíz polgármestere, Papp Gábor is migránsozott egy jóízűt a város Facebook-oldalán. Meggyőződésem, hogy azon kommentek ellenére, amik ezeket a gyűlöletkeltő posztokat elárasztották és támogatták, nem ezek vannak többségben a keszthelyi és hévízi emberek fejében és szívében. A polgármester úrnak, akivel egyébként korrekt emberi-politikusi viszonyban vagyunk, inkább a hévízi oktatási intézmények igazgatói pályázatai, pontosabban az azok elbírálása körüli furcsaságok kapcsán lenne érdemes felemelni a szavát.

Itt tragédiák elől menekülő, otthontalanná vált családokat, férfiakat, nőket és gyerekeket gyaláztak, olyanokat, akik Manninger Jenő és Papp Gábor kormányától menekült, oltalmazott vagy befogadott státuszt kaptak, azaz nem minősülnek migránsnak (forrás: migrationaid.org). Ahogy a lesorosozott Migration Aid leírta, „valamennyi elismert menekült egy hosszú procedúrán megy végig, amely során a magyar titkosszolgálatoknak írásban kell nyilatkozniuk, hogy az adott személy nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, a BMH szakemberei pedig részletesen kivizsgálják, indokolt-e a státusz megadása az adott embernek.” De bizonyára Manninger Jenő és Papp Gábor mindezeket nem tudták vagy nem akarták tudni. Ami biztosabb, hogy pozícióik megerősítése érdekében politikai ügyet csináltak néhány hátrányos helyzetű külföldi család pár hetes balatoni pihenéséből.

A Manninger Jenő vizionált és a goebbelsi kormánypropaganda által sulykolt „Soros-tervet” - ha létezik ilyen egyáltalán - nem ismerem, az Orbán-tervet viszont sajnos igen: a cél az ország totális uralása és kirablása, minden pozícióba rezsimszolgák ültetése és hazug, gyűlöletkeltő propaganda terjesztése az elfoglalt médián keresztül.

Képviselő úr és polgármester úr! Gratulálok Önöknek, hogy egyéni érdekeik fontosabbak annál, mintsem egy nyugodt, békés, befogadó térséget teremtsenek, egy olyat, ahova évtizedek óta rengetegen járnak kikapcsolódni és feltöltődni. Adja az Isten, hogy családjaikkal soha ne kerüljenek hasonló helyzetbe. Ha mégis, akkor olyan helyre vesse Önöket a sors, ahol olyan megértő emberek várnak magukra, mint amilyeneket az Önök Orbán-kormánya TEREMTETT.

Az e témában írt posztot és kommenteket a józan ész, valamint az emberi méltóság tisztelete támogatta, nem pedig Soros György (akivel a kék plakátokon kívül sohasem találkoztam).

-----------------------------------
Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk!
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/
Vagy ha támogatnád a munkánkat:
http://egyuttpart.hu/tamogass/

A hétfői tüntetésre a Zalai Hírlap keddi számában reagált Manninger Jenő országgyűlési képviselő. Gyermeteg vádaskodására ez a válaszom:

Sajnálatos, hogy Manninger Jenő képviselő úr csak a postás szerepét kaphatta az igazgatói pályázatokkal kapcsolatban és csak ezzel törte meg többhetes hallgatását az ügyben. Miközben sem ő, sem az általa is létrehozott KLIK sem tudta megőrizni a demokrácia látszatát a pályázatok körül kialakult helyzetben.

Mert

• azzal, hogy indoklás nélkül utasították el a messze a legjobb és legszakmaibb pályázatot csak azért, mert a pályázó részt vett a korábbi „kockás inges mozgalomban”, nyíltan politikai döntést hoztak.
• azzal, hogy a korábban általa is kinevezett Szörényi Zoltánt pályázat nélkül még egy rövid ideig a Vajda igazgatói székében tartják, nyíltan politikai döntést hoztak.
• azzal, hogy távol akarnak tartani a Vajdától mindent, ami szerintük baloldali és/vagy liberális, azzal nyíltan politikai ügyet gerjesztenek a gimnázium körül.

Pedagógusként és politikusként is elítélem a fideszes maffiaállam ezen aljas módszereit, amikkel pont a legfontosabbaknak, a gyerekeknek és az ő jövőjüknek ártanak a legtöbbet.

A Fidesz sajnos nem más, mint egy rákos daganat a nemzet testén. Az áttétei pedig a KLIK és a hozzá hasonló intézmények, valamint a bennük dolgozó rezsimszolgák.

Ezúton üzenem Manninger úrnak és elvtársainak helyben és a fővárosban is, hogy örüljenek még egy kicsit, élvezzék ki újabb kicsinyes rombolásukat, de aztán húzzák meg magukat, mert hamarosan vége lesz a jó világuknak.

A várható hőségre való tekintettel július 31-én reggel 8-kor tartottuk tüntetésünket a keszthelyi Vajda János Gimnázium előtt. Utcai demonstrációnk oka az igazgatói pályázat botrányos elbírálása volt, melyről az országos sajtó nagy terjedelemben írt az elmúlt hetekben.

Szörényi Zoltán korábbi igazgató megbízatása augusztus 1-jével lejárt, így a hétfői volt az utolsó "legális" munkanapja. Bár arról suttognak, hogy a KLIK és az igazgatói pályázatokról szinte egyszemélyben döntő Palkovics államtitkár kétéves ideiglenes kinevezést kíván neki adni.

Beszédemben elmondtam, hogy pedagógusként tudom, milyen fontos a megfelelő vezető által megteremtett munkahelyi légkör és az egymásban való bizalom egy tantestületben.

A demonstrációnkon beszédet mondott még a DK (az Együttel közös listáról bejutott) önkormányzati képviselője, Kovács Viktória is, valamint pár szó erejéig egy helyi momentumos aktivista is. A közönség soraiban az MSZP és az LMP tagjai és szimpatizánsai is jelen voltak.

Nem voltunk sokan, ami nyár közepén, viszonylag korai időpontban egyáltalán nem csoda, ráadásul a leginkább érintettek - a Vajda tanárai és diákjai - ebben a helyzetben nem kockáztathatták meg a demonstráción való részvételt. De azért sok főtéri ablak nyitva volt és nem csak a reggeli hőség miatt.

Az országos média komoly érdeklődése ellenére a Keszthelyi TV nem tartotta hírértékű eseménynek a tegnapi tüntetést. Míg az RTL, a Hír TV és az ATV, sőt még a Zalai Hírlap is küldött tudósítót, addig a helyi csatorna távollétével tüntetett, pedig csak a Festetics-szoborig kellett volna lejönniük a szemközti szerkesztőségükből. Minden tiszteletem a Keszthelyi TV munkatársaié, akik magas színvonalon végzik munkájukat, de a nyakukba ültetett fideszes komisszár határozza meg, hogy miről tudósíthatnak.

Egyébként nem ez az első eset, hogy az Együtt sajtónyilvános eseményét figyelmen kívül hagyja a helyi tévé, vagy nem kerül adásba a leforgatott anyag. Mint ahogy élő videómban utaltam rá, az orbáni rablóállam felszámolásának fontos lépése lesz a rezsimszolgák eltávolítása a helyi médiából és a független, sokszínű helyi nyilvánosság helyreállítása.

Ahogyan kiemelt figyelmet szánunk az oktatás rendbetételére is a 2018-as kormányváltás után. Fel fogjuk számolni az extrém módon centralizált KLIK-et! A korábbi intézményfenntartóknak pedig lehetőséget adunk, hogy igény szerint visszakaphassák az intézményük fenntartását és működtetését, szakmai ellenőrzés mellett.

Amennyiben beigazolódnak a pletykák, hogy Szörényi Zoltánt, vagy épp egy másik, a Fideszhez lojális igazgatót neveznek ki erőből és nem szakmai alapon a Vajda János Gimnázium élére, úgy továbbra is aktív médiafigyelemre számíthatnak a keszthelyi igazgatómutyi helyi és országos fideszes résztvevői. Akár beszámol erről a helyi sajtó, akár nem. 

FRISSÍTÉS: A hétfői tüntetésre a Zalai Hírlap keddi számában reagált Manninger Jenő országgyűlési képviselő. Gyermeteg vádaskodására itt olvasható a válaszom. És közben meglett a Vajda új igazgatója is, aki a régi maradt, azaz Szörényi Zoltán a nyugdíjazásáig vezetheti a keszthelyi gimnáziumot.

-----------------------------------
Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk!
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/
Vagy ha támogatnád a munkánkat:
http://egyuttpart.hu/tamogass/

A keszthelyi Vajda János Gimnázium általam nyilvánosságra hozott igazgatóválasztási botránya nyomán Balatonszentgyörgyről is megkerestek, ahol a helyi általános iskolában szintén érdekes körülmények között zajlik az intézményvezető kiválasztása.

Amíg a nyári szünet zajlik, országszerte számos iskolában ilyenkor hirdetik ki az igazgató pályázatok eredményét. Mivel az iskolafenntartást az állam gyakorlatilag kivette a helyi közösségek kezéből, nem elég, ha valaki színvonalas pályázatával elnyeri a nevelőtestület, a települési önkormányzat, a szülői szervezet és a diákönkormányzat bizalmát: iskolatípustól függően a területileg illetékes KLIK-tankerület vagy a szakképzési centrum hozza meg a végső döntést. Természetesen a központosított oktatásirányításon keresztül a fideszes hatalomnak számos lehetősége van arra, hogy a számukra megfelelő jelöltet segítsék pozícióba, akár a szavazáson kisebbségbe került nertárs favorizálásával, akár a renitens kockásinges kolléga pályázatának érvénytelenítésével. Nemrég vert fel nagy port a makói gimnáziumot 22 éve közmegelégedésre vezető Rója István ügye, akit Lázár János figyelmeztetése sem tudott eltántorítani a pedagógus tiltakozó mozgalmakban való részvételtől, így pályázatát indoklás nélkül érvénytelenítették.

Keszthelyen meghátrálni látszik a hatalom, köszönhetően a tantestület, a szülők és az ügybe aktívan beleálló helyi ellenzéki politikusok erőteljes fellépésének. Mint ismeretes, elsőként szólaltam meg a Vajda János Gimnázium igazgatóválasztásával kapcsolatban. Manninger Jenő szokásos arrogánsan lekezelő cáfolata mögött minden bizonnyal az a fideszes felsőbb körökből érkező elvárás állhat, miszerint semmiképpen ne legyen balhé Keszthelyen, mivel a nyugat-balatoni várost meg kell őrizni a nyugalom szigetének, hogy az apátiába fullasztott helyi közéletben a jól szervezett, bár idősödő szavazóbázis biztosan szállítsa a következő képviselői mandátumot. Azért ebbe nekünk is lesz némi beleszólásunk...

Balatonszentgyörgyön némileg más a helyzet. Bár az igazgatóválasztással kapcsolatos dokumentumok nem tekinthetőek meg az iskola honlapján (pedig elvileg közzé kéne őket tenni), a hozzám eljuttatott információk alapján az ötéves mandátumának végére érő Navrasics Endre intézményvezető nem kapott többséget a nevelőtestületi szavazáson, sőt a kollégák óriási többsége a másik pályázót, Bencze Beátát támogatta. Ennek ellenére a helyi hírek szerint korántsem biztos, hogy a KLIK siófoki tankerülete a szavazáson győztes pályázót nevezi ki. A pályázatok elbírálása során az egyik munkaközösség kifogásolta azt is, hogy az igazgató korábbi, 2012-es pályázatával szinte teljesen megegyező dokumentumot adott be, melynek tartalma egyébként az Átlátszó szerint több helyen megegyezett más, 2012 előtti sikeres igazgatói pályázatokkal. Kifogásolták felesége, Navrasicsné Kiszling Judit Amanda korábbi alsós munkaközösségvezetői kinevezését és e minőségében végzett tevékenységét is.

A balatonszentgyörgyiek által hozzám eljuttatott panaszokban visszatérő elem volt egy nagyon súlyos állítás, melynek részletes ismertetésétől a várható jogi következmények miatt el kell tekintenem. Legyen elég annyi, hogy egy pedagógus portfólió aláírásáról van szó, amely érdekes körülmények között született meg. Az erről szóló információkat eljuttattam az országos sajtónak.

Legfrissebb értesüléseim szerint a KLIK Balatonszentgyörgyön sem kívánja hatalmi szóval megváltoztatni az igazgatóválasztás legitim és a helyi közösség által elfogadott eredményét. Ha mégis így lesz, számíthatnak az Együtt és a sajtó kiemelt érdeklődésére, akárcsak a keszthelyi gimnázium igazgatói pályázatánál. Az országot ellopó fideszes vezetők és pártkatonák pedig igenis meghátrálásra kényszeríthetőek a polgárok öntudatos fellépésével és a nyilvánosság erejével.

Berkecz Balázs barátommal, az Együtt alelnökével politikamentes napot szerettünk volna tartani boldog ifjúkorunk imádott zenekara, a Guns N’ Roses bécsi koncertje alkalmából. A politika mégis utánunk nyúlt és hol direktben, hol a sorok között, hol asszociációk formájában gondoskodott arról, hogy ne felejtsük el még pár órára sem - erről (is) szól írásom.

25 évvel ezelőtt, 1992 májusában életem meghatározó és azóta is felülmúlhatatlan rockzenei élményét éltem át a Népstadionban. Nem sokkal a rendszerváltás után a hirtelen kinyíló világban jó volt rácsodálkozni a dögös amerikai rockzenére és az általa közvetített életérzésre. Ahogy azt a Bécs felé tartó buszon az előttünk ülő sráccal nagy egyetértésben megállapítottuk: generációnkhoz kegyes volt a sors, hiszen 18-20 évesen jobbnál jobb előadókért rajonghattunk, akik akkor voltak pályájuk csúcsán. Csak egy kis ízelítő az akkor aktuális pop-rock produkciókból: Metallica, Aerosmith, Lenny Kravitz, Bon Jovi, a seattle-i színtér szentháromsága (Nirvana, Pearl Jam, Soundgarden), Faith No More, Prince, a talán akkor a legjobb formában lévő Michael Jackson… Freddie Mercury halála után újra felfedeztük a Queen zseniális zenéjét. Rolling Stonesunk a GNR volt, Beatlesünk a U2. Az MTV a nappalinkba hozta a legjobb videoklipeket, a fájlcsere akkor divatos formája, a kazettamásolgatás révén pedig gyorsan terjedtek a menő zenék. Idehaza sorra nyíltak a klubok, indultak a fesztiválok... Nem utolsósorban ekkor szakadt ránk a szabadság és a nyugati életforma. A 90-es évek elejének felhőtlen, bizakodó hangulatát szerettük volna visszaidézni ezzel a pár órás zenei utazással, hiszen hazánk egynegyed évszázaddal későbbi állapota egyébként nemigen ad erre okot.

Míg 18 éves srácként ájult tisztelettel hallgattam a mellettem álló negyvenes arcok beszélgetését a 80-as évek Deep Purple-koncertjeiről (Bécsben vagy Pesten volt jobb Ritchie Blackmore?), most afelett nem tudtam napirendre térni, hogy 43 évemmel immár én számítok öreg rockernek. Valahogy nem érzem magamat annak és azzal sem értek egyet, hogy a még kellő energiával, de már megfelelő élettapasztalattal rendelkező késő harmincas-kora negyvenes korosztályunkat ki kéne kukázni a közéletből. Bécs felé haladva jó párszor csörgött a telefonunk, tudatosítva bennünk, hogy még egy fél napra sem mehetünk szabadságra a normális Magyarországért folytatott folytatott küzdelem frontvonalából. A goebbelsi módon uszító sorosozó plakátok eltakarítása, az ellopott országot bemutató vándorkiállításunk és a balatonszentgyörgyi általános iskola érdekes körülmények között zajló igazgatóválasztása bőségesen ad nekünk munkát a nyári szezonban is.

Az Ernst Happel-stadionhoz érve feltűnt az a kulturált szervezettség, amivel több mint 50 ezer embert sikerült viszonylag gördülékenyen a nézőtérre beléptetni. Mi természetesen a küzdőtérre vettünk jegyet, éppen olyan látótávolságból figyelhettük a zenészeket, ahonnan még felismerhetőek voltak. Körülöttünk mindehol magyar szót hallottunk, így szinte hazai pályán éreztük magunkat. Egyébként ha az évek óta tartó és az ész nélküli pénzszórásról elhíresült stadionprogram keretében már megépült volna egy hasonló befogadóképességű aréna, talán nem kellett volna a magyar Guns-rajongóknak Bécsbe és Prágába (ott egy reptéren volt a buli) utazniuk. Az előzenekar, a barátaink szerint kitűnő Wolfmother produkciójáról lemaradtunk és épp hogy beértünk a küzdőtérre, ahol kis társaságunk még kisebb csoportokra szakadt. A koncert elején még nem igazán ragadott magával a hangulat, mivel a hangzás hagyott maga után némi kivánnivalót, ami még az olyan klasszikusok élvezhetőségén is rontott, mint az Appetite for Destruction albumon szereplő It's So Easy, Mr. Brownstone, Welcome To The Jungle és Rocket Queen. Meglepő módon a Paul McCartney-feldolgozás Live and Let Die alatt szippantott be a buli és innentől két órán keresztül extázisban csápoltam-énekeltem végig személyes kedvenceimet. Ilyen volt például a Chinese Democracy egyetlen általam befogadható dala, a This I Love, mely annak ellenére, hogy nem a klasszikus felállás terméke, November Rain-szintű ballada fantasztikus énekesi teljesítménnyel. Természetesen óriási zúzás volt a You Could Be Mine-ra (tudjátok, az a terminátoros nóta :D), a Duff által énekelt Attitude-ra és a ritkán játszott Coma is óriási sikert aratott, nem utolsósorban Slash és Richard Fortus ihletett gitárjátéka miatt.

Ha már a zenészeknél tartunk: a klasszikus tagok közül számomra Duff McKagan emelkedett ki a bécsi koncerten. Masszív basszusjátékával, energikus mozgásával és énekével a hátán vitte a bulit. Axl és Slash akkora ikonok, hogy ők már kizárólag a jelenlétükkel is képesek sikert aratni, hát még ha formában vannak. Az idő nem múlt felettük sem nyomtalanul és érződött, hogy ez már a turné utolsó fellépéseinek egyike, de körülbelül a koncert felénél őket is magával ragadta a hangulat (melyet nagyrészt a fanatikus magyar rajongók teremtettek meg) és onnantól érezhetően jobban élvezték ők is a fellépést. Sokunknak fáj a szíve Izzy Stadlin (és keveseknek Gilby Clarke) után, de Richard Fortus személyében világklasszis gitáros tépi a húrokat Slash árnyékában és időnként az árnyékból kilépve egyenlő partnerként képes volt megmutatni egyedi játékstílusát is(például a Pink Floyd-dal Wish You Were Here instrumentális feldolgozásában). Kicsit olyan ő, mint Ronnie Wood a Stonesban: később került a bandába, jókat penget, de Keith Richards az igazi legenda. Slash pedig Slash, ezt nem kell tovább ragozni. Kötelező elemként ismét hatalmas Keresztapa-szólót tolt, néha pedig Chuck Berryre és Angus Youngra emlékeztető kacsázó mozgással rohant végig a színpadon. Axl Rose még a magas hangokat, sikításokat is szinte hibátlanul énekelte ki, ha pedig nem, akkor ott volt mögötte Melissa Reese, akinek billentyűs játékából szinte semmit nem lehetett hallani. A jó öreg Dizzy Reed Hammond-felszerelése is csak elvétve volt hallható. Frank Ferrer precízen végigdobolta a bulit, de Matt Sorumnak jobban örültem volna, az ortodox gunnerek pedig Steven Adlert sírták vissza. A három őstaggal és a 90-es évek eleje óta velük játszó Dizzyvel, valamint az új arcokkal kiegészült felállás mindenesetre abszolút vállalható stadionrock-produkciót mutatott be.

Körülbelül a koncert felétől egyre több lett a ballada és a feldolgozás. A Civil War durván áthallásos volt számomra az utóbbi hónapok egyre erősödő uszító kormánypropagandája, a polgárháborút vizionáló fideszes politikusok és a gyakorlatban már kipróbált erdogani török recept miatt. Természetesen volt Knockin' On Heaven's Door, Axl által elzongorázott November Rain (az elején Eric Clapton Layla-jának végével) és Chris Cornellről is megemlékeztek a Black Hole Sun eljátszásával. A ráadás előtti utolsó szám a Nigthrain volt, amely nagyon dögösen szólt, köszönhetően annak, hogy a banda mellett a hangmérnökök is magukra találtak. A visszatapsolás után jött a "fütyülős dal" (Patience). A Who-feldolgozás The Seeker helyett szívesebben hallottam volna a Don't Cry-t, de a legvégén a Paradise City tűzijáték- és konfettiorgiával körített eszement zúzása mindenért kárpótolt minket. Repültek a pengetők, dobverők a közönségbe, sőt Axl még a mikrofonját bedobta a rajongók közé - ilyet ritkán látni.

Hogy megyek-e még Guns-koncertre, lesz-e még hallgatható lemezük, nem tudom. 25 év után látni és hallani őket mindenképpen életre szóló élmény volt. Már az is hihetetlen volt, hogy újra összeálltak. Korábban olyan ellentétek voltak a tagok - főleg Axl és Slash - között, amik gyakorlatilag kizárták az újraegyesülés esélyét. Nem véletlenül lett "Not in This Lifetime"  a turné neve... Ezen a szinten már nem a pénz motiválta őket abban, hogy ismét együtt zenéljenek, hanem az az élmény, amit nekünk, rajongóknak tudtak adni a hosszú várakozás és beletörődés évei után. Érdemes lenne ezen a hazánk élhetőbbé tételén, politikai kultúrájának megújításán munkálkodó, de az Új Pólus keretében megvalósítandó együttműködésről jelenleg hallani sem akaró, bár az elemzők által EGYÜTT kifejezetten esélyesnek tartott politikai erőknek ezen elgondolkodniuk.

A legsötétebb pártállami időkbe nyúlna vissza a Fidesz és a térség országgyűlési képviselője, Manninger Jenő. A keszthelyi Vajda János Gimnázium élére úgy neveznének ki egy Fideszhez lojális vezetőt, hogy a jelentkezők pályázatát - a szakmailag kiválót és a gyenge színvonalút is - egyszerűen eredménytelenítenék.

Úgy tűnik, nem képes beletörődni a Fidesz és Manninger Jenő abba, hogy ne az ő kegyeltjük legyen a Vajda János Gimnázium vezetője. Már ez év februárjában elbukott az a fideszes kezdeményezés is, hogy kerüljön át az intézmény a premontrei rendhez. Akkor a tantestület több mint 2/3-os, a szülőknek pedig szintén elsöprő többsége ellenezte a fenntartóváltást. Még a döntési határidő lejárta előtt kihátrált az ügy mögül a csornai apát. Most azonban újra bepróbálkozik a lejárt mandátumú igazgató pozícióban tartásával a Fidesz.

Az igazgatói pályázaton ezúttal két vajdás tanár, Markovics György és Rónaky Attila indult. A tanári kar 70%-a Rónaky pályázatát szakmailag megalapozottnak és jól felkészültnek, míg Markovics anyagát nagyon gyenge minőségűnek találta. (A két pályázatot itt lehet megtekinteni.) A helyi Fidesz azonban látszólag nem képes beletörődni abba, hogy ne a saját emberét tartsa meg egy fontos pozícióban. Szörényi Zoltán 2008 óta vezeti a Vajda János Gimnáziumot, kinevezését a Manninger Jenő vezette Zala megyei közgyűlés támogatta.

Ezúttal azonban a már-már elfeledett pártállami időket és a mai fideszes tempót idézve úgy tartanák meg a lejáró mandátumú fideszes igazgatót, hogy az igazgatói pályázatot eredménytelennek minősítik annak ellenére, hogy Rónaky Attila pályázata a tanárok több mint 70%-ának támogatását bírja!

Szülőktől és az intézményben tanító pedagógusoktól származó információk szerint ha újra a régi igazgató, Szörényi Zoltán lenne a megbízott vezető, annak politikai szempontból is kényes és veszélyes következményei lehetnek:

• folytatódna az igazgató által szított megosztottság és a tűrhetetlen munkahelyi légkör
• több olyan tanár is elhagyná a gimnáziumot, akik jelenleg rengeteget tesznek az iskola szakmai nívójának fenntartásáért
• szülői tiltakozó akciók várhatók az átpolitizált működés és a szakmaiatlanság miatt
• újra megnyílhatna az esély a Vajda egyházi átadására

Manninger Jenő országgyűlési képviselő egy dolgot tehet, ha valóban fontos számára a térség (és annak jövője), amit képvisel: visszavesz a fideszes párttitkári tempóból és megtesz mindent azért, hogy szakmai alapon döntsenek a pályázatok sorsáról, az igazgató személyéről. Különben még súlyosabb következményekkel és még keményebb kampányidőszakkal számolhat, mint eddig bármikor. Már amennyiben ilyen emberre szüksége lesz bárkinek is 2018-tól az országgyűlésben.

-----------------------------------
Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk!
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/
Vagy ha támogatnád a munkánkat:
http://egyuttpart.hu/tamogass/

Az idén a pedagógusnap egybeesik a Nemzeti Összetartozás Napjával, sőt Pünkösd vasárnapjával is. Talán a sors (vagy Soros?) akarta így... Nemzet- és emlékezetpolitikával kapcsolatos gondolataimat ma már kifejtettem, de adósa vagyok még pedagógus kollégáimnak ezzel az írással.

Bár tanári képesítést adó egyetemi szakot végeztem, egészen a kötelező tanítási gyakorlatig eszembe sem jutott, hogy ilyesmire adjam a fejemet. Életemet rockzenészként, esetleg a tudományos és üzleti szféra határmezsgyéjén tevékenykedő, irodalommal is kacérkodó vállalkozó-értelmiségiként képzeltem el és az első diplomám megszerzése utáni évtizedet nagyjából ezzel is töltöttem. Közben l'art pour l'art alapon és minden eshetőségre felkészülve elvégeztem levelezőn még egy tanári szakot, hogy aztán ennek köszönhetően egy régi egyetemi barátom ajánlásával 36 évesen mindennemű szakmai tapasztalat nélkül állást vállaljak egy éppen akut tanárhiánnyal küszködő szakközépiskolában és a kényelmes irodai munkát felcseréljem a kihívásokkal teli közalkalmazotti léttel. Hét élményekben gazdag és intenzitását tekintve évtizedekkel felérő tanévet töltöttem a közoktatásban, mielőtt megkezdtem doktori tanulmányaimat a híres-neves Georgikonon, így talán joggal szólhatok a pedagógus társadalom tagjaként.

- Mi az a három dolog, ami miatt érdemes pedagógusnak lenni?

- Június, július, augusztus...

A kommersz vicceknek természetesen van némi igazságtartalma, de csak annyira igazak, amennyire a kommersz "szeszes italok" hasonlítanak az imitálni kívánt nemesebb párlatokra. A pedagógusok szabadsága jellemzően július elején kezdődik és augusztus utolsó hetében már munkára jelentkeznek, tanév közben pedig csak kivételes esetekben vehetnek ki szabadnapot, egyébként rákényszerülnek a kollégákkal való óracserére. Szemünkre vetik még a napi nyolc óránál rövidebb munkaidőt, mely a gyakorlatban jóval több és óriási szellemi-idegi-érzelmi megterhelésnek teszi ki a szakma művelőjét, egy bizonyos, a pályán eltöltött idő után pedig szinte törvényszerűen kiégést okoz. Ahogy egy tapasztaltabb kollégám megfogalmazta: a tanár heti 20 óra fölött már csak túlél. A társadalom problémái, általános boldogtalansága és az ebből eredő családi problémák "termékei" azok a fiatalok, akiket az amúgy is túlterhelt pedagógusoknak kell a szocializáció éppen aktuális szakaszában segítenie és az előírt, de nem mindig korszerű ismeretanyaggal ellátni. Az európai összevetésben kirívóan alacsony fizetésekre és az oktatási rendszer alulfinanszírozottságára nem térnék ki részletesebben, a témának sajnos komoly irodalma van. Mindezen nehézségek mellett még ott van az oktatás 2010-től kezdődő, reformdühtől hajtott, de nem kellően átgondolt átszervezése, központosítása, az évente változó jogszabályi környezet és tantervek, iskolatípusok, intézménynevek...

Ki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít.

(Kölcsey Ferenc)

Nagymamám mindig azt kérte tőlem: - Fiam, ígérd meg, hogy egyszer tanítani fogsz, mert a tanító a legelső ember!  A pedagógusok munkája azonban nemcsak anyagilag, hanem a társadalom részéről sem élvezi azt a megbecsülést, amit a korábbi évtizedekben. Megfáradt, elkeseredett, beletörődött, leigázott és sajnos az ismert körülmények miatt gyakran kontraszelektált pedagógusoknak kellene megbirkózniuk azzal a problémahalmazzal, amit a társadalom rájuk zúdít. Tökéletes teljesítményt várnak el tőlük és azt, hogy tüntessék el, de legalább ne hagyják tovább nőni az otthonról hozott hátrányokat és csiszoljanak gyémántot a kiemelkedő tehetségekből. Nem egyszerű feladat...

"A pedagógus nem lehet elkeseredett, megtorpant ember, mert a pedagógusnak egyetlen karizmája van: a jövőbe vetett hit optimizmusa”.

(Karácsony Sándor)

Minden tisztelet megilleti tehát azokat, akik - és magamat most nem számítom közéjük, mert éppen fizetés nélküli szabadságomat töltöm - az egyre romló feltételek között is lelkiismeretesen, sőt lelkükből, szívükből egy jókora darabot adva végzik pedagógusi munkájukat. Tanárként néha kicsit én is belehaltam a figyelemért és fegyelemért folytatott olykor kilátástalannak tűnő küzdelembe, de mindig voltak olyan erdemények, pozitívumok, emberi gesztusok, amik visszaadták a hivatásomba vetett hitemet. Igazán azonban szülőként tudom csak átérezni, hogy mi mindent köszönhetünk a gyermekeinket nevelő, tanító pedagógusok áldozatos munkájának, melyet egyre romló feltételek között végeznek. A hosszú hétvége után első dolgom lesz fiam tanítónénijeinek egy-egy nagy virágcsokorral megköszönni a munkakörükön jóval túlmutató törődésüket. Tudom, hogy nem várják el ezt, de annak idején tanítónő édesanyám virágait húgommal együtt hárman alig bírtuk hazacipelni, és szeretném, ha ez a szép gesztus továbbélne, mert a tankerület által küldött, aláírás ellenében átveendő egyenvirágok nagyon lehangolóak tudnak lenni.

„Ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezd, hogy a munkásokkal fát gyűjtetsz és szó nélkül kiosztod közöttük a szerszámokat, és rámutatsz a tervrajzra. Ehelyett először keltsd fel bennük az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt.

(Antoine de Saint-Exupéry)

Oktatási rendszerünk a finanszírozási problémák megoldása (értsd: minden mozdítható pénzt az oktatásba!) mellett gyökeres átalakításra szorul. Az oktatandó ismeretanyag, a tanítási és tanulási technikák, a hagyományostól eltérő tanulásszervezés terén számos jó gyakorlat van Európa-szerte, melyeket sosem késő átvenni. Ehhez azonban társadalmi és az ezt tükröző politikai akarat is kell, természetesen megfelelő szakmai egyeztetés után. Tömegtüntetéseink nem hoztak érdemi eredményt, a szokásos civil álszemérem pedig meggátolta, hogy a legkidolgozottabb oktatási programmal rendelkező és a Tanítanék követeléseivel szinte 100%-ig megegyező dolgokat mondó Együtt politikai eszközökkel támogassa a pedagógusok mozgalmát. De a küzdelem egy normálisabb, sikeresebb, boldogabb és szerethetőbb Magyarországért tovább folyik és előbb-utóbb a rezsim bukásához vezet. A központosított, a hatalom részéről nyomásgyakorlásra lehetőséget adó és sokakat fortélyos félelemmel igazgatva öncenzúrára, erőltetett apolitikusságra kényszerítő központosított rendszert azonnal fel kell számolni, visszaadva az iskolák fenntartását a helyi közösségeknek, természetesen a szükséges állami források hozzárendelésével.

Politikusként az ország rendbetételére, a jövő felé vezető út kevésbé göröngyössé tételére szerződtem, így ha sikerült megvalósítanunk a várva-várt oktatási reformot, örömmel térek vissza a tanításhoz középiskolás vagy esetleg magasabb fokon. A pedagógus pályán addig is kitartó kollégáimnak pedig ezúton üzenem: lesz még világszínvonalú magyar oktatás!

Az Együtt oktatással kapcsolatos javaslatai itt találhatóak: http://egyuttpart.hu/egyutt-oktatasi-javaslatok/

- - - - - - -

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk! http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat: http://egyuttpart.hu/tamogass/

Ezen a napon még az átlagosnál is többet beszélünk a magyar nemzetről: van, aki kötelességszerűen; van, aki ettől politikai hasznot remélve; van, aki Trianon igazságtalanságát emlegetve; és van, aki az elmúlt évszázad magyar történelmének talán legnagyobb ellentmondásának feloldásán fáradozva szólal meg június 4. kapcsán.

Jómagam igyekszem az utóbbiak közé tartozni mind történelemtanárként, mind politikusként. A trianoni békediktátummal kapcsolatos tényeket, annak igazságtalanságát, az odáig vezető utat, majd a belőle következő és hazánk későbbi sorsát alapvetően meghatározó történelmi kényszerpályát éveken át tanítottam középiskolásoknak, igyekezve eloszlatni a témához kapcsolódó tévhiteket és legendákat. Számos kirándulást szerveztem a határon túli magyarlakta területekre, hogy a történelmi emlékek mellett a jelenkori helyzetet is ismerjék meg tanítványaim. Politikai otthonomat pedig többek között azért találtam meg az Együttben, mert a rendszerváltás utáni politikai szekértáborokéhoz képest jóval árnyaltabb nemzetpolitikai szemléletet képviselt. Alapképzettségem és a határon túli magyarsághoz, valamint a hazai nemzetiségekhez való családi-érzelmi kötődésem a kezdetektől kijelölték számomra azt a szakpolitikai területet, melyen azóta is tevékenykedem.

Nehéz olyan, egyébként nem egyszerű és egyáltalán nem könnyen befogadható igazságot hirdetni, melynek én sem vagyok teljesen a birtokában. Az írott történelmi tények mellett a jelen ismerete segíthet valamelyest helyükre tenni a dolgokat bennünk, hiszen egy nemzet létezése nem választható el attól, hogy mit gondol saját magáról.

Mi a nemzet? A talán legtöbbet idézett nemzetfogalom Ernest Renantól, a 19. századi francia vallástörténésztől származik:

A nemzet közös emlék a múltból és közös terv a jövőre.

Ha ennek alapján a magyar nemzetet akarjuk meghatározni, komoly munka vár ránk. Közös emlékeink ugyanis meglehetősen vegyesek és ellentmondásosak. Különösen igaz ez a most élő generációk történelmi emlékeire, melyek nagy részét az általuk személyesen ismert felmenőik (száj)hagyományozták rájuk. Ha visszafelé haladunk az elmúlt évszázad történetében, számos olyan törésvonalat találunk az egyéni, családi sorsok között (vagy akár egy családon belül is!), melyek alapvetően befolyásolják a múlthoz és a jelenkori politikai irányzatokhoz való viszonyulást.

Ebből a szempontból a Fidesz által 2010-ben kreált Nemzeti Összetartozás Napja nem a legszerencsésebb, még ha a veszteségekre való emlékezést némileg meghaladva a magyar nemzet határokon átívelő összetartozását állítja is a középpontba - természetesen finom áthallásokkal operálva, hogy a nemzeti radikálisok is magukénak érezhessék az általuk addig is kőkeményen számon tartott emléknapot. Nem szerencsés, mert az először minden rossz okozójának tartott és a Horthy-rendszert legitimáló, majd a pártállami rendszerben sokáig tabuként kezelt, kibeszéletlen, ám kétségkívül valós Trianon-traumát próbálja meg felhasználni úgy, hogy közben nemigen kínál a szponzorált osztálykirándulásoknál (melyekből én is szerveztem jó párat) és a múltidézésnél (jó pár iskolai emlékműsort is szerkesztettem-rendeztem) többet. Pedig a sérelmek felemlegetésén és a határon túli magyarság egzotikumként való kezelésén túl bőségesen lenne lehetőség a modern nemzet építésére. Közös történetünk a múltról és közös tervünk a jövőre nem feltétlenül a barackfa gyümölcse lesz.... Ahhoz ugyanis a propagandaszólamok és romantikus tévhitek helyett valóban élő kapcsolatokat kell ápolnunk a határon túli nemzetrészekkel, alkossák bár azokat erdélyi értelmiségiek, felvidéki vállalkozók, délvidéki mezőgazdasági termelők vagy londoni gazdasági menekültek. Utóbbiakról mintha kevesebbet harsogna a Tájékoztató Iroda, főleg a lábbal szavazással felérő tömeges kivándorlás és a "Gyere haza, fiatal!" program csúfos kudarca miatt. Pedig az, hogy évente egy kisvárosnyival többen halnak meg hazánkban, mint amennyien születnek és hogy minden hatodik magyar gyerek külföldön születik, felér egy újabb Trianonnal.

Eközben délkeleti szomszédunk Nagy-Románia 1918-as létrejöttének centenáriumát készül ünnepelni egy éven keresztül, amely értelemszerűen érzékenyen érinti az erdélyi magyarságot. A hazai és külhoni magyar politikai elit felelőssége óriási abban, hogy okosan, méltósággal, ugyanakkor határozottan kezelje ezt a minden bizonnyal megosztó eseménysorozatot.

Napjaink magyar nemzettudatának egyaránt része a múlttal való tudományos igényű szembenézés és a jövő esélyeinek hasonló színvonalon való latolgatása, a rosszkedvű beletörődés, valamint a minden sérelmet és kudarcot összefoglaló Nagy-Magyarország matrica a hitelből vett 10+ éves használt autón. A nemzeti összetartozás napján a múltba és a határokon túlra tekintünk, miközben itt és most több millió honfitársunk nélkülöz, nem jut megfelelő oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz, exportálva a jövőbe a jelen problémáit. Saját kisebbségeinkről sem feledkezhetünk meg, és most ne csak etnikai alapon gondolkodjunk: van adósságunk az életmódbeli, elsősorban szexuális kisebbségekkel szemben is.

Szeretnék egy, legalább a lényeges kérdésekben és a főbb irányok meghatározásában összetartó, sokszínű, jó kedvvel és bőséggel megáldott magyar nemzet tagja lenni, ehhez azonban még sok munkára van szükség. Ismét csak Renan gondolataihoz kanyarodom vissza, aki szerint "a nemzet: lélek, szellemi alapelv.” "A nemzet múltbeli emlékek gazdag örökségének közös birtoklása, a közös tettek emléke a múltból és közös akarat a jelenben, hogy a jövőben is nagy cselekedeteket hajtsunk végre."

„A nemzet tehát egyetlen roppant szolidaritás…”, "a múlt és a jelen foglalata, szándékunk közös kifejezése, hogy folytatni kívánjuk a közös életet."

„Egy nemzet léte (elnézést a metaforáért) mindennapos népszavazás, mint ahogy az egész élet az élet folytonos igenlése.”

Minden bizonnyal Renan gondolatmenetét ismerve és továbbgondolva foglalta össze mindezt zseniálisan József Attila:

A nemzet: közös ihlet.

Ehhez a közös ihlethez az Együtt közössége józan, a múltból származó adottságokat, a jelen valóságát és a jövő lehetőségeit egyaránt figyelembe vevő nemzetpolitikával kíván hozzájárulni. A Kárpát-medencei magyarság szervezeteit partnerként, nem pedig fideszes módra vazallusként kezeljük, velük folyamatos és egyre bővülő kapcsolatokat ápolunk.  Az Együtt támogatja a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezést, amely az őshonos kisebbségek védelmére és a nyelvi-kulturális sokszínűség megőrzésére irányul. Nem feledkezünk meg a nyugati magyarságról sem, akiknek értékes tapasztalataira és munkakultúrájára számítunk az Orbán-rezsim bukása utáni újjáépítésben.

Az Együtt - részben általam fogalmazott - üzenete a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából itt olvasható: http://egyuttpart.hu/az-egyutt-uzenete-nemzeti-osszetartozas-napja-alkalmabol/

- - - - - - -

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk! http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat! http://egyuttpart.hu/tamogass/

A győzelmet nem kell megmagyarázni, a vereséget pedig nem lehet. Az ősi sportközhely jelen esetben is igaz, de kedvenc labdarúgó csapatom, a Honvéd hollywoodi mesébe illő bajnoki címe jó pár gondolatot elindított bennem. Eltelt három nap az aranymeccs óta és csak most érzem képesnek magamat arra, hogy karakterekbe öntsem érzéseimet és saját Honvéd-sztorimat.

A bajnoki döntővé vált utolsó fordulóbeli Honvéd-Videoton mérkőzést nem tudtam a helyszínen végigizgulni, mivel az Együtt továbbképzési és csapatépítő hétvégéjén vettem részt. A szombat este folyamán az Együtt Jam elnevezésű házi zenekar tagjaként fellépés és ezután némi DJ-zés várt rám, de már a rendezvény elején leszögeztem, hogy 19 és 21 óra között ne nagyon számítsanak rám... A nap folyamán számos, egyébként a labdarúgás iránt kevéssé érdeklődő vagy más csapatért szorító kolléga is szimpátiájáról biztosított mint a párt legfanatikusabb Honvéd-drukkerét, lévén a "Fideoton" néven is emlegetett, a Vezér szimpátiáját élvező, így bőségesen odaáramló támogatásokban dúskáló székesfehérvári csapat nem tartozik az ellenzéki világ kedvencei közé. A kivetítő előtt illusztris társaság foglalt helyet: a kispesti származású Szigetvári Viktor, a gyulai - tehát alapértelmezetten Békéscsaba-drukker - Bod Tamás, a fradista Pritisanac Tamás és az újpesti Légrádi Péter. Még Juhász Péter is csatlakozott hozzánk rövid időre, ami különösen nagy szó, mivel Juhi nem a futballrajongásáról ismert.

Mert nem jó, ha a politika beleszól a sportba. Mi sem ezt tettük és később sem áll szándékunkban, mégis jól esett a kivételezett, állami vagy államközeli milliárdokkal kitömött, a sportfinanszírozás egészségtelen modelljét képviselő Videoton (lásd még: Felcsút, FTC, Mezőkövesd és társaik) ellen és a fenntartható piaci-szakmai alapokon működtetett, többségében saját nevelésű tehetségeket a pályára küldő Honvéd sikeréért szorítani.

De hogyan lettem én Honvéd-drukker? Három éves lehettem, amikor a szomszéd Imre bácsi (nyugalmazott katonatiszt és a Honvéd vezetőségének tagja) így szólt édesapámhoz: - Elég nagy már a gyerek, hogy kivigyük egy meccsre a kispesti pályára! Ezentúl rendszeresen jártam Honvéd- és válogatott meccsekre, népstadionbeli kettős rangadókra és még a legendás Kalaptól is kaptam Fruttit, amiből húgom kis állatokat gyúrt, melyeket én minden higiéniai előírásnak fittyet hányva jóízűen elfogyasztottam. Szókincsem a lelátón elég sok, az óvodában és iskolában idézhetetlen, ám spontán mégis előadott kifejezéssel bővült, tanítónő édesanyám legnagyobb bánatára. Aztán jött a nyolcvanas évek közepének aranykora, a majdnem világverő Mezey-féle válogatott és a Honvéd általam látott legjobb csapata:

Andrusch - Sallai, Nagy, Garaba, Varga - Sikesdi, Gyimesi, Détári - Bodonyi, Dajka (Kovács K.), Esterházy. Vezetőedző: Komora Imre

Természetesen az UEFA Kupa döntőjéig menetelő 1985-ös Vidinek is szorítottam. Rajongásomat még a válogatott katasztrofális mexikói szereplése sem tudta megtörni. Rongyosra olvastam a Puskásról és Tichyről szóló könyveket és az Aranycsapat történetét, úgy rajongtam játékukért, hogy maximum megkopott fekete-fehér felvételeken láttam őket. Bár a nyolcvanas évek végén elkerültem a fővárostól, a rendszerváltás után Kispest-Honvédnak nevezett csapattól nem szakadtam el, sőt minden lehetséges információs csatornán nyomon követtem szereplésüket. A 90-es évek elején még élcsapat volt a piros-fehér, majd a tradicionális színösszeállításhoz visszatérve vörös-fekete alakulat, a sokáig utolsó bajnoki cím megszerzésekor (1993) éppen érettségiztem. Aztán jött a fokozatos és egyre gyorsuló hanyatlás, melyben érdekes módon megtaláltam aktuális kedvenceimet, az 1995-96-os idény megfiatalított csapatát, akik Magyar Kupát nyertek. Íme második kedvenc Honvédom, amely ebben az összeállításban talán egyszer sem lépett pályára, mégis így vésődött be emlékezetembe:

Vezér - Bánfi (Hahn) - Plókai, Mátyus (Gabala) - Árgyelán (Dubecz), Kovács B. (Forrai), Warzycha (Urbányi), Bárányos, Piroska - Tóth M., Jovanović (Kabát). Vezetőedző: Török Péter

Jól esett a velem nagyjából egyidős srácoknak szurkolni, különösen a rendkívül technikás, de tehetségét sajnos igazán kiteljesíteni nem tudó Bárányos Zsolt játékáért lelkesedtem, benne sokakkal együtt az új Détárit láttam. Képes voltam egyetemistaként Pécsről Budapestre utazni egy-egy mérkőzés kedvéért, melyet természetesen az Északi Kanyarból tekintettem meg. Aztán szétszéledt az ígéretes csapat, gazdaságosnál is gazdaságosabb légiósok, érdekes hozzáállású klubvezetők és gyorsan cserélődő edzők szállították az egyre rosszabb eredményeket. Még a vidékre költöztetés, sőt a megszűnés is fenyegette szeretett csapatomat. 2003-ban pedig eljött az, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie: a szégyenteljes kiesés. "Másodosztály lovagjai, hej, hej!" Természetesen végigszurkoltam a feljutásért vívott harcot, hogy aztán egy évekig szenvedő, gyakran a kiesés ellen küzdő Honvédot lássak viszont az NB1-ben. A Hemingway-éra szívet melengető részeredményekkel és néhány karizmatikus játékossal szolgált, ugyanakkor voltak bosszantó hullámvölgyek és érthetetlen igazolások is. 24 év csalódásokkal teli reménykedés után az idén lett kerek a történet a bajnoki cím elnyerésével.

Ez a bajnoki cím igazságot szolgáltatott több tekintetben is. Puskás Ferenc ellopott és Felcsútra költöztetett legendájáról már írtam korábban és az aranyérem kapcsán az Index újságírója, Joó Gábor is határozott véleményt fogalmazott meg. Az előzetesen lesajnált, a riválisok költségvetésének ötödéből (vagy inkább tizedéből) gazdálkodó Honvéd győzelme óriási fricska az állami pénzekkel kitömött, a furcsa szabályokkal és gyakran a játékvezetők véleményes ítéleteivel segített fideszközeli kluboknak. Nem volt véletlen a tavaszi szezon során gyakran feltűnő "Egy kerület a világ ellen" feliratú drapéria sem a kispesti tábor előtt. És nem utolsósorban: a mindenkori futballdivatoktól (Real Madrid, Barcelona, Bayern, stb.) magukat függetlenítő, csapatuk mellett jóban-rosszban (de főleg rosszban) kitartó vörös-fekete fanatikusok megérdemelték már ezt a sikert, még akkor is, ha borítékolható, hogy a "magyar Leicester" nehezen tud ilyen feltételek mellett tartósan a csúcson maradni. Mindesetre egy újabb legendával lettünk gazdagabbak, melyre már hétéves fiam is emlékezni fog és remélhetőleg követni fog a Honvéd-szurkolók sorában - bár egyelőre a Manchester United szimpatikusabb neki...

Gróf - Baráth (Lovrić), Kamber, Bobál - Ikenne-King, Nagy G. (Hidi), Gazdag (Vasiljević), Zsótér, Holender - Lanzafame (Koszta), Eppel. Vezetőedző: Marco Rossi

Puskás Ferenc legendájának a helye Kispesten van, ott - és talán még Madridban - őrzik az emlékét legméltóbban. A szegény külvárosi csapat a csúcsra ért, és a szurkolók szívében ott is marad. Ez a bajnokok igazsága.

Mi az Együttben a sportfinanszírozás rendszerének egészségesebbé tételét, a sportlétesítmények átgondoltabb fejlesztését és a kiváltságok felszámolását tekintjük elsődleges célnak a magyar sportban. Valljuk, hogy az államnak nem beavatkoznia kell a sport irányításába, hanem a megfelelő környezetet kell megteremtenie annak érdekében, hogy az élsport és a tömegsport egyaránt sikeresen, szakmai és ne politikai alapon működjön.

- - - - - - -

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk!
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/
Vagy ha támogatnád a munkánkat:
http://egyuttpart.hu/tamogass/

Idén még csak 24 éves az Európai Unió, hazánk is csak 13 éve teljes jogú tagja, de állampártunk első osztályúan szereti szítani „Brüsszel” ellen a közvéleményt. Olyannyira, hogy abból még a vidék sem maradhat ki. Miközben nemcsak gazdaságilag, hanem a kormányzati kampánynak köszönhetően egyre inkább fejben is távolodunk Európa nemesebbik felétől. 

Ennek az európai témájú posztnak sajnos több aktualitása is van:

• május 1-jén ünnepeltünk uniós tagságunknak 13. évfordulóját
• május 9-én volt az Európai Unió ünnepe
• május 22-én az Országgyűlés elnöke, Kövér László vendégeskedett Keszthelyen az állampárt soros nemzetuszító konzultációja ürügyén
• nem mellesleg pedig hamarosan sok-sok milliárd uniós forrás zúdulhat a nyakunkba, egészen pontosan a Balaton mindkét partjára, amiből jó eséllyel Keszthely sem fog kimaradni

Szerencsére már nem olyan időket élünk, hogy csak azért, mert egy közösség része vagyunk, olyan dolgokat tegyünk, tetessenek velünk, amiket nem szeretünk, ami a szabadságunkat korlátozná. Nem kell propagandista költők verseiből felolvasóesteket tartanunk, nem kell a köztereinken olyan szobrokat állítanunk, amiket csak a galambok tisztelnek meg és nem kell masíroznunk a májusi napsütésben sem, mert az Európai Unió nem az a kávéház (ahol csak szamovárban készülnek az italok). 

Ez most nem a történelemóra helye, ezért megkímélnék mindenkit a történelmi visszaemlékezésektől, felsorolásoktól és meghagynám azt a Wikipediának. Muszáj azonban feleleveníteni azt a tényt, hogy Magyarország mindig is Európa része volt, még ha sokszor és sokan ezt máshogy is szerették volna hazánk több mint 1000 éves történetében.

A vértelen rendszerátváltás után okkal és joggal reménykedett itthon mindenki, hogy pár év, legfeljebb egy évtized, és elérhetjük a burgenlandi átlagot életszínvonalban és életminőségben is.

Kétségtelen, hogy egyfajta felzárkózás megindult, amit a 2004-es uniós csatlakozásunk még inkább felpörgetett, azonban az utóbbi években, azaz a zelmúltnyócban és a zeltmúlthétben is, a sok uniós támogatás és beruházás ellenére sem lett meg az a várva várt áttörés. Burgenland még jobban elhagyott bennünket, csak a szerencsésebb és vállalkozó szelleműbb honfitársaink tudtak felkapaszkodni a legkeletibb osztrák tartomány hajójára. A még merészebbek pedig már hosszú évek óta Nyugat-Európában építik magukat, egzisztenciájukat és biztos jövőjüket. Amit itthon is építhettek volna. De most ebbe se menjünk bele.

Sajnos ez a poszt sem jöhetett volna létre Ruzsics Ferenc polgármester május elsejei kijelentései nélkül. Igaz, azóta írásos közleményt adott ki, hogy az agya rosszul bontja a szavakat, és mire viszonthallja, addigra már máshogy érti a kimondott szavait. Mindenesetre nem ez volt az első félresikerült beszéde. Két évvel ezelőtt szintén a májusi évadnyitón azt találta mondani, hogy "az EU-val együtt kell tudnunk élni". Elvtársával, Manninger Jenővel szinte versenyt szoktak űzni abból, ki tudja az állampárt utasítása szerint jobban ócsárolni az Európai Uniót valamilyen városi rendezvényen. (És ebbe a versenybe szállt bele Kövér László is a maga sajátos, ultraradikális és ultranyers stílusával.)

Persze ennél jobban csak egyet tudnak mindketten: a zuniós forrásokkal, pályázatokkal és az elnyert pénzekkel kérkedni. Nincs olyan óvodai ünnepség, disznótor vagy körforgalom-átadás (persze nem ott, ahol kellene), ahol ne hangozna el, hogy mennyit  nyúltak le kaptunk a zuniótól. Segítek: Keszthely megújult honlapján a 2008 és 2015 között feltüntetett elnyert EU-s pályázatok szerint több mint 2200 millió(!) forintot kapott Keszthely a polgármestere és országgyűlési képviselője által oly nagyon szidott és utált uniótól.

Sajnálatos, hogy egy olyan patinás kisvárosnak, amely Európa sokak által vágyott felének adóforintjaiból épül és szépül, egy olyan polgármestere van már a harmadik ciklus óta, aki az uniós csatlakozás előtt még miépesként a nemmel való szavazásra buzdította a város lakosságát (akkor még mezei önkormányzati képviselőként), majd a főtér-rehabilitáció előtt évekig szabotálta a törvényileg előírt uniós lobogó kihelyezését a városházán. (Aztán hirtelen persze kikerült, ennek okáról szintén a sajátos máj- és agyműködésű Ruzsics Ferencet kell megkérdezni.) Az elmúlt években pedig nem átall a különböző fórumain ott belerúgni abba a közösségbe, ahova a markát tartja és ahonnan egy kis fényt kapna, ha engedné.

Miközben a Balatonnak egy 300 milliárdos fejlesztési tőkeinjekció van kilátásban (a kormányfőközeli barátok, rokonok, strómanok annak rendje és módja szerint le is rabolták a magyar tengert), a keszthelyi Festetics-kastély is milliárdos pályázatokból virágzik és lesz még virágosabb, addig a város választott tisztségviselői Keszthely lakosságát is szégyenítik beteges EU-ellenességükkel.

A demokrácia lényege a szólás és a vélemények szabadsága, így akár az Európai Uniót is kétségtelenül érheti kritika. De populista és demagóg üzenetekkel önkormányzati lapokban, utcai hirdetőtáblákon, tévékben és rádiókban kampányolni nem éppen európai magatartásra utal. Arról nem az EU tehet, ha polgármester úrék szédülnek az uniós közpénzből lerakott térköveken. Ha terhes a politikusi lét, ha már nehéz polgármesternek lenni Európa szívében, az Európai Unióban, akkor le lehet mondani, és el lehet menni. A világútlevél jó Ázsiába is.

Pályázati simlisségekre és a könnyen jött pénzből való urizálásra utalt május elsején balatoni évadnyitó beszédében Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere. Hogy kikre gondolt pontosan, nem részletezte. Ezúton is felszólítom a Ruzsics Ferencet, hogy ha pontos információja van a pályázati csalásokról, mihamarabb álljon elő a nevekkel. Az ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentést tettem.

„Másoknak a becsapásával, félrevezetésével, újabban a pályázati rendszerben fellelhető kiskapuknak a kihasználásával próbálnak haszonra tenni szert, nagyjából munka nélkül, és utána ezt a hasznot felelőtlenül élvezik mások kárára.” 

Ezek a szavak hangzottak el Ruzsics Ferenc polgármester szájából a május elsejei balatoni évadnyitón. Hogy kikre gondolt a polgármester, nem mondta el. Ahogyan azt sem fejtette ki, hogy ezek a pályázati ügyeskedések Keszthely városát megkárosították-e, és hogy a városban vagy a környékén élvezik-e a valakik ezt az összeszedett hasznot.

A fentiekért ezúton felszólítom Ruzsics Ferenc polgármester urat, hogy ha valóban ilyen információk birtokában van, akkor

mondja el, hogy kik, milyen pályázatoknál, milyen kiskapukat játszottak ki a balatoni régióban.

Továbbá

tegye közzé, hogy mióta tud ezekről a csalásokról, Keszthely város önkormányzata mennyire érintett ezekben a pályázati ügyeskedésekben,

valamint az önkormányzat részéről kik asszisztáltak a csalók ténykedéséhez.

A város és a balatoni polgárok érdekében adjon számot ezekről az információkról, és

ha bármennyire is érintett ezekben a mutyikban, azonnali hatállyal mondjon le.

Az Együtt mint a korrupcióellenes küzdelemben élenjáró párt a jövőben is folytatja oknyomozó tevékenységét, ennek jegyében feljelentést is tettem ismeretlen tettes ellen a polgármester úr által elmondottak alapján.

Jóformán méterenként adták át és avatták fel a 71-es főút Keszthelyt elkerülő szakaszát, de az évek alatt egyetlen tervezőnek és kormánypárti politikusnak sem jutott eszébe, hogy a veszélyes útszakaszra inkább körforgalom épüljön. A héten emiatt szerveznek civilek forgalomlassító demonstrációt.

Ha valamiről tudni lehetett, hogy veszélyes kereszteződés lesz, az a Cserszegtomaj és Keszthely közötti út (Rezi út) és a 71-es elkerülő út csomópontja. Nem kell sem summa cum laude minősítéssel végzett közlekedésmérnöknek, sem helyben négyszer megválasztott országgyűlési képviselőnek sem lenni ahhoz, hogy látni lehessen: ha a két település közt lebonyolódó jelentős forgalmat egy egyszerű stoptáblás kereszteződés nagy mértékben akadályozza, tehát a torlódások és balesetek elkerülése érdekében körforgalomra van szükség. És ha már a tervezés ilyen bonyolult feladatnak bizonyult, akkor illett volna mielőbb, már az első figyelmeztető aláírásgyűjtés és az első 10-12 durva baleset után elgondolkozni a körforgalmasításon.

De mifelénk büszke emberből faragták a képviselőket, az egyszerű pórnépet csak akkor veszik észre, amikor választások közelednek, vagy amikor már zavaróan hangosan követelnek, bocsánat, kérnek valamit. Ilyenkor szépen fel is tűnik a sleppjével Manninger Jenő képviselő és mindig jól bejelenti, hogy levelet írt a minisztériumba, elnyom egy halk „kell ide körforgalom” mantrát, majd azt tanácsolja, hogy mindenki menjen lassabban.

Manninger maszatolását meghálálták a helyiek: januári szavazásunkon a körforgalom nélküli kereszteződést Keszthely második legnagyobb városfejlesztési blamájának választották meg. Úgy tűnik azonban, hogy a NER-társak fordítva ülnek a lovon: amikor még volt pénz az útépítésre, nem kellett körforgalom, most meg nincs rá pénz, pedig már a képviselőtől kezdve a Közútig mindenki szeretné. Egyébként a Magyar Közútkezelő legutóbbi tájékoztatása szerint a kereszteződés átadása óta 26 baleset volt a csomópontban, plusz még egy az elmúlt napokban. De egy baleset is sok, főleg akkor, ha az tervezői és politikusi mulasztás miatt következik be.

Nagyon rossz politika az, ami csak vér vagy emberéletek árán kínálja fel a változtatás lehetőségét. Az ilyen lenéző, emberellenes politikának meg vannak számlálva a napjai.

- - - - - - -

Az Együtt keszthelyi szervezete csatlakozik az Elekes István cserszegtomaji független önkormányzati képviselő által szervezett forgalomlassító demonstrációhoz, melyre 2017. április 28-án, pénteken 15 és 17 óra között kerül sor a kereszteződésben. Várjuk azokat a polgárokat, akik a közlekedés biztonsága érdekében minél előbb körforgalmat szeretnének itt látni!

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk! http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat: http://egyuttpart.hu/tamogass/

Az idei nagyhéten felcsillant a feltámadás reménye Magyarország számára. Tízezrek vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a rezsim ártó szándékú törvényei ellen, valamint kifejezzék a jelenlegi kormányzattal szembeni elégedetlenségüket. A tavaszi szél és a politikai öntudatukra ébredt fiatalok vidám, a humortalan hatalmat kinevető tömege elhozhatja a változást hét szűk esztendő után.

Mindegy, hogy mit hiszünk vagy mit nem hiszünk arról, hogy mi történik a halál után és hogy konkrétan mi történt a Názáreti Jézussal. Mindegy, hogy tojással, sonkával, nyúllal, báránnyal, a családdal, egyedül, a természetben, templomban, az utcán, a tévé előtt, munkával vagy éppen tüntetéssel ünnepeljük a húsvétot. A tavasz visszavonhatatlanul itt van. Nem véletlen, hogy a kereszténység ma ismert formáit megalapozó zsidó vallás és pogány hagyományok egyaránt az újjászületéshez és termékenységhez kötik saját tavaszünnepeiket. Már mindenütt zöldellnek a levelek, nyílnak a virágok és a tél utolsó fagyos fenyegetése is csak átmeneti. És ha a természet újra életre kel, miért ne támadhatna fel Magyarország?

Lehet, hogy hazánk jelenleg "csak" haldoklik, halálközeli vagy tetszhalott állapotban van, de semmiképpen sem mutatja egy egészséges, életképes és élhető ország képét. Azt még az országot az adófizetők pénzén hirdetésekkel elárasztó propagandisták sem hiszik el, hogy Magyarország jobban teljesít. Pedig teljesíthetne jobban, ha a magyar ütőérre mohón ráharapó magyar vámpírok nem szívnák el életerejét, elvéve ezzel maradék életkedvét is.

Az idei húsvéti nagyhéten felcsillant a feltámadás reménye Magyarország számára. Tízezrek vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a rezsim ártó szándékú törvényei ellen, valamint kifejezzék a jelenlegi kormányzattal szembeni elégedetlenségüket. A tavaszi szél és a politikai öntudatukra ébredt fiatalok vidám, a humortalan hatalmat kinevető tömege elhozhatja a változást hét szűk esztendő után.

Szerény irományom nem mérhető a haza bölcse, Deák Ferenc 1865-ös húsvéti cikkéhez, kizárólag az ünnepi alkalom és a kiegyezés szükségessége okán bátorkodtam neki ezt az alcímet adni. Lényeges különbség azonban, hogy nekünk ma nem az elnyomó hatalommal van dolgunk. Nem az orbáni rablóállammal kell kiegyeznünk, hanem egymással: a személyükben és programjukban hiteles ellenzéki politikusoknak, pártoknak, mozgalmaknak és őket aktívan támogatva a megújulást akaró polgároknak kell megtalálniuk a választási szereplés leghatékonyabb módját, mellyel egyrészt megdönthető az Orbán-rezsim, másrészt felépíthető egy, a 2010 előtti hibáktól és 2010 utáni bűnöktől mentes, európai Magyarország.

A politikai öntudatára csak az elmúlt napokban ráébredt, eddig passzív és zömében fiatalokból álló választói tömegnek pedig ajánlom figyelmébe a cselekvő ellenzék olykor magányosnak tűnő harcosait, akik az országrontó hatalom elsöprő média- és anyagi túlerejével, valamint a Fidesz asztaláról leeső morzsákban és maradék pozíciói megőrzésében reménykedő, megújulást csak szavakban akaró óellenzékkel szemben már évek óta küzdenek "két pogány közt egy hazáért." Ők is ott voltak a Szabadság téri tömegben, ott vannak a fideszes lopások és hatalmaskodások leleplezésénél, ott vannak, ha el kell takarítani a mérgeket, ha meg kell védeni egy vidéki egyetemet, ha ételt kell osztani vagy ha tűzifát kell vinni mostohább sorsú honfitársainknak. Nem utolsósorban pedig ott is jelen vannak, ahová az újonnan szerveződő, jellemzően Budapest-centrikus mozgalmak nem vagy csak alacsony hatékonysággal jutnak el.

Végezetül: ne kövessük el azt a hibát, hogy a sokszor és joggal ostorozott féltudású elit helyébe egy olyan, máshogyan féltudású elit lép, amely messzire és magasra tekinve nem látja az ország kevésbé szerencsés felének nyomorát és reménytelenségét. Együtt kell kitalálnunk, hogy milyen országban szeretnénk élni és ehhez mindenki tegye hozzá a maga szakértelmét, tapasztalatát, tisztességét, bátorságát. Nyújtsanak kezet egymásnak és döntsenek okosan a különböző helyről jövők, más utakon járók, de egyfelé tartók! Szelíden, erőszak nélkül, de erőt mutatva kell megvívnunk ezt a küzdelmet, hogy aztán jó kedvvel, bőséggel élhessünk közös hazánkban.

Együtt sikerülni fog.

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk! http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat! http://egyuttpart.hu/tamogass/

Az ókori Róma büszke volt arra, hogy a Földközi-tengert Mare Nostrummá (a mi tengerünk) változtatta folyamatos hódításaival. Kicsiben ez történik a "magyar tengerrel", a Balatonnal is, hiszen a fideszes hűbéri lánc különböző rendű-rangú, de a hatalom által helyzetbe hozott tagjai gazdasági érdekeltségeikkel gyakorlatilag bekerítik a tavat.

Nekik a Balaton a Riviéra, A Balaton az új fideszes préda, Fideszes ingatlanmutyi a zánkai és fonyódi üdülőközpontok magánkézbe adása, A Balaton kalózai, Mészáros Lőrinc épp megvette a fél Balatont - csak néhány címet idéztem az egyre zsugorodó szabad magyar sajtó közelmúltbeli híradásaiból. Korábbi írásaimban én is szóvá tettem Keszthely királyi várossá válását és a fonyódi futballpálya stróman-gyanús keszthelyi szálát. Még Ferenczi Krisztinának sem kell lenni ahhoz, hogy a kicsit is nyitott szemmel járó átlagember a bőségesen fellelhető információk alapján arra a következtetésre jusson: itt bizony valóban a Balaton elrablása folyik. Írásom címét Moldova Györgytől kölcsönöztem, akinek a 21 évvel ezelőtt megjelent riportkönyvében leírt visszaélések apró rendszerváltás-kori csínyeknek tűnnek a mostani intézményesített eredeti tőkefelhalmozáshoz képest.

A NERisztokrácia indiszkrét bája belengi a Fidesz által elfoglalt Balatont és annak közvetlen környékét. Tiborcz-féle LED-lámpák próbálják meg pislákolva megvilágítani az uniós pénzből lerakott térköveket, a nemzet gázszerelője és az első vő érdekeltségébe került szállodák újulnak meg, az újgazdagok pedig vitorláskikötőkben, gasztronómiai különlegességeket kínáló fancy, trendi és szexi éttermekben, borászatokban, vadásztársaságokban töltődnek fel két sikeres pályázat között. Andy Vajna rádiója, Mészáros Lőrinc megyei lapjai és a központi elvárásokat hűen (túl)teljesítő önkormányzati tulajdonú média pedig elmondja, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó és legyen mindenki mindennel megelégedve. (Egy egykor "Heti Jenő" néven is emlegetett, az önkormányzati pikszisből azóta kiesett, de a hatalom oldalvizén vitorlázni próbáló magánkézben lévő lap olykor megfogalmaz enyhe rendszerkritikát néhány általa favorizált megmondóember szájából, de a helyi közélet más rezdüléseire gyakorlatilag érzéketlen.)

A nép, az istenadta nép pedig választhat: cselédnek szegődik az új urakhoz vagy kitántorog Nyugatra és ugyanezt egy-két országgal arrébb teszi, valamivel több pénzért, amit aztán elkölthet valamelyik kiskirályi érdekeltségbe tartozó balatoni vendéglátó egységben, ha szíve és az itt hagyott család néha visszahúzza. "Hol lehet altiszt, azt kutatja" sok helyi vállalkozó és értelmiségi, idomulva az örökösnek, de legalábbis hosszú távúnak hitt berendezkedéshez. "Legalább lesz fejlődés" - ki nem hallotta még ezt a mondatot? Sokan pedig cinikusan vagy tehetetlenül, de hallgatnak, "nem politizálnak" és egyfajta rosszul értelmezett civil álszeméremtől vezérelve finnyásan fordulnak el a valódi, cselekvő ellenzék ellenszélben és a hivatalos média által agyonhallgatva küzdő harcosaitól. Az érdektelenségbe fullasztott választásokon pedig rendre a Fidesz területi képviselői, helyi pártkatonái és gombnyomogató droidjai jutnak vezető pozíciókhoz.

Az Orbán-rezsim bukása utáni igazságtétel és demokratizálás során visszadjuk a Balatont azoknak, akik valóban szeretik és tesznek is érte: az itt élőknek, az értéket teremtő helyi vállalkozásoknak és a nyaralóknak. De csakis a szolga-mentalitást levetkőzve, sorsunkat saját kezünkbe véve lehetünk a Balaton méltó gazdái. Mert nem csak polgármester kell, hanem mesterpolgárok is, akik nem pályázatokon nyerték vagyonukat, tisztességgel végzik dolgukat és képesek felelős döntéseket hozni a helyi közösség érdekében.

- - - - - - -

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk! http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat! http://egyuttpart.hu/tamogass/

Egy februárban alapított keszthelyi sportegyesület akar szállodát építeni a fonyódi focipálya helyére. Az az egyesület, amelyik tavaly még vadásztársaság volt. Az az egyesület, amelynek elnöke jelentős szerepet vállalt abban, hogy a 2014-ben elpasszolt keszthelyi vitorláskikötő Orbán veje cégéhez kerüljön. Bár nem ők, de hasonló erők dolgoztak két patinás tóparti szállodánál is. Úgy tűnik, Keszthely jól teljesít, ha Fidesz-közeli kezekbe kell juttatni értékes helyi ingatlanokat.

A hétvégén robbant egy újabb balatoni ingatlanmutyi-bomba, amelyről kiderült, Keszthelyig érnek a szálak. Az Index és a Népszava is írt arról az erősen véleményes ingatlanvételről, amelyre egy februárban alapított, erősen stróman kamu szagú keszthelyi egyesület készül Fonyódon. A Pelso Polgári SE ugyanis megvenné a fonyódi focipályát, amit a hírek szerint egyből továbbpasszolna egy eddig ismeretlen, ám sajtóinformációk szerint Orbán Viktor veje köréhez tartozó cégnek.

Ez az egyesület tavaly még egy vadásztársaság volt, de elnöke akkor is és most is az a keszthelyi Kovács Ferenc, aki komoly szerepet vállalt abban a cégben, ami Tiborcz Istvánhoz, az első számú vejhez lökte Keszthely vitorláskikötőjét még a 2014-es év végén. Az összefonódásokat itt és itt lehet jól megnézni. A tényeken mindez mit sem változtat: Keszthelyen az utóbbi években gyorsan alapított cégek és egyesületek vesznek ingatlanokat feltételezhetően mások nevében és/vagy megbízásában, hogy azokat egy magasabb körökből származó cég megszerezhesse, beruházhasson, uniós támogatást hívhasson le és ezzel a kormányzó klán vagyonát gyarapíthassa. (És nyugodtan ideírhatjuk a keszthelyi közvilágítás megújítását is, amit szintén az első számú vő cége végzett túlárazva és nemcsak Keszthelyen.)

Noha Keszthely fideszes vezetése és leghűségesebb szavazópolgárai rendre szeretik kiemelni egy-egy elpasszolt elkótyavetyélt kormányfő-közeli kezekre játszott ingatlannál, hogy „de legalább lesz gazdája és fejlődik majd a város”, a valóság ennél cseppet árnyaltabb. Előbbi állítás kétségtelenül igaz (miszerint legalább lesz gazdája), mivel egy önkormányzat általában nem a legjobb gazda, és a legtöbb városházán sem tudásból, sem kreativitásból, sem tehetségből nincs sok a padláson. Ha van is, azt félnek használni. Az önkormányzat dolga az lenne, hogy a helyi piaci szereplés helyett jó helyi piaci feltételeket teremtsen. De a legfontosabb, hogy átlátható és korrupciómentes környezetet. Ezért tehetnének a leginkább. Hogy fejlődni fog-e a város, azt most még nem lehet megmondani. Nem tudni, megépülnek-e egyáltalán azok a szállodák, mikor és milyen minőségben készülnek el. Ha el is készülnek, jönnek-e majd vendégek, stbstb. Valamint egy kormányzati bukta után az irányított hazai közbeszerzések megszűnésének hatásával is számolni kell és lehet is hosszú távon.

De amiről sokat tehetnének a városban – úgy a Városházán, mint a keszthelyi Fideszben -, ha sem kamu szervezetek, sem kamu magyarázatokkal átitatott önkormányzati rendeletek és adás-vételek mögé bújva nem hagynák elherdálni a város vagyonát és jövőjét. Mert szomorú nézni, hogy a Ruzsics Ferenc vezette fideszes városvezetés, valamint a Manninger Jenő fémjelezte helyi fideszes szervezet vagy tudatosan asszisztál ezekhez az ügyekhez, vagy tudatosan segédkezik, vagy pedig minderről tudomása sincs (Utóbbi lenne a legvalószínűtlenebb. Ha viszont mégis ez lenne az igazság, akkor minden fideszes önkormányzati képviselőnek, Ruzsics Ferenc polgármesternek és Manninger Jenő országgyűlési képviselőnek azonnal le kell mondania!). Bármelyik eset is áll fenn, egyik sem méltó egy magát polgárinak és európainak valló párthoz, Keszthely múltjához és több száz éves polgári értékeihez. És nem méltó a város jövőjéhez sem.

Még valami. A keszthelyi hírek szerint hasonló sors várhat a Balaton-parti Haladás-pályára is. A tulaj állítólag már megvan, jelenleg az új focipálya helyét keresik a városban. Ígérem, hogy a mostani fonyódi és a korábbi keszthelyi történések után ez az ügylet még nagyobb figyelmet fog kapni, a városban és az országos sajtóban is.

- - - - - - -

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk! http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat: http://egyuttpart.hu/tamogass/