A feltámadás reménye

Húsvéti cikk

2017. április 17. - molnartibor.egyutt

Az idei nagyhéten felcsillant a feltámadás reménye Magyarország számára. Tízezrek vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a rezsim ártó szándékú törvényei ellen, valamint kifejezzék a jelenlegi kormányzattal szembeni elégedetlenségüket. A tavaszi szél és a politikai öntudatukra ébredt fiatalok vidám, a humortalan hatalmat kinevető tömege elhozhatja a változást hét szűk esztendő után.

Mindegy, hogy mit hiszünk vagy mit nem hiszünk arról, hogy mi történik a halál után és hogy konkrétan mi történt a Názáreti Jézussal. Mindegy, hogy tojással, sonkával, nyúllal, báránnyal, a családdal, egyedül, a természetben, templomban, az utcán, a tévé előtt, munkával vagy éppen tüntetéssel ünnepeljük a húsvétot. A tavasz visszavonhatatlanul itt van. Nem véletlen, hogy a kereszténység ma ismert formáit megalapozó zsidó vallás és pogány hagyományok egyaránt az újjászületéshez és termékenységhez kötik saját tavaszünnepeiket. Már mindenütt zöldellnek a levelek, nyílnak a virágok és a tél utolsó fagyos fenyegetése is csak átmeneti. És ha a természet újra életre kel, miért ne támadhatna fel Magyarország?

Lehet, hogy hazánk jelenleg "csak" haldoklik, halálközeli vagy tetszhalott állapotban van, de semmiképpen sem mutatja egy egészséges, életképes és élhető ország képét. Azt még az országot az adófizetők pénzén hirdetésekkel elárasztó propagandisták sem hiszik el, hogy Magyarország jobban teljesít. Pedig teljesíthetne jobban, ha a magyar ütőérre mohón ráharapó magyar vámpírok nem szívnák el életerejét, elvéve ezzel maradék életkedvét is.

Az idei húsvéti nagyhéten felcsillant a feltámadás reménye Magyarország számára. Tízezrek vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a rezsim ártó szándékú törvényei ellen, valamint kifejezzék a jelenlegi kormányzattal szembeni elégedetlenségüket. A tavaszi szél és a politikai öntudatukra ébredt fiatalok vidám, a humortalan hatalmat kinevető tömege elhozhatja a változást hét szűk esztendő után.

Szerény irományom nem mérhető a haza bölcse, Deák Ferenc 1865-ös húsvéti cikkéhez, kizárólag az ünnepi alkalom és a kiegyezés szükségessége okán bátorkodtam neki ezt az alcímet adni. Lényeges különbség azonban, hogy nekünk ma nem az elnyomó hatalommal van dolgunk. Nem az orbáni rablóállammal kell kiegyeznünk, hanem egymással: a személyükben és programjukban hiteles ellenzéki politikusoknak, pártoknak, mozgalmaknak és őket aktívan támogatva a megújulást akaró polgároknak kell megtalálniuk a választási szereplés leghatékonyabb módját, mellyel egyrészt megdönthető az Orbán-rezsim, másrészt felépíthető egy, a 2010 előtti hibáktól és 2010 utáni bűnöktől mentes, európai Magyarország.

A politikai öntudatára csak az elmúlt napokban ráébredt, eddig passzív és zömében fiatalokból álló választói tömegnek pedig ajánlom figyelmébe a cselekvő ellenzék olykor magányosnak tűnő harcosait, akik az országrontó hatalom elsöprő média- és anyagi túlerejével, valamint a Fidesz asztaláról leeső morzsákban és maradék pozíciói megőrzésében reménykedő, megújulást csak szavakban akaró óellenzékkel szemben már évek óta küzdenek "két pogány közt egy hazáért." Ők is ott voltak a Szabadság téri tömegben, ott vannak a fideszes lopások és hatalmaskodások leleplezésénél, ott vannak, ha el kell takarítani a mérgeket, ha meg kell védeni egy vidéki egyetemet, ha ételt kell osztani vagy ha tűzifát kell vinni mostohább sorsú honfitársainknak. Nem utolsósorban pedig ott is jelen vannak, ahová az újonnan szerveződő, jellemzően Budapest-centrikus mozgalmak nem vagy csak alacsony hatékonysággal jutnak el.

Végezetül: ne kövessük el azt a hibát, hogy a sokszor és joggal ostorozott féltudású elit helyébe egy olyan, máshogyan féltudású elit lép, amely messzire és magasra tekinve nem látja az ország kevésbé szerencsés felének nyomorát és reménytelenségét. Együtt kell kitalálnunk, hogy milyen országban szeretnénk élni és ehhez mindenki tegye hozzá a maga szakértelmét, tapasztalatát, tisztességét, bátorságát. Nyújtsanak kezet egymásnak és döntsenek okosan a különböző helyről jövők, más utakon járók, de egyfelé tartók! Szelíden, erőszak nélkül, de erőt mutatva kell megvívnunk ezt a küzdelmet, hogy aztán jó kedvvel, bőséggel élhessünk közös hazánkban.

Együtt sikerülni fog.