Ezen a napon még az átlagosnál is többet beszélünk a magyar nemzetről: van, aki kötelességszerűen; van, aki ettől politikai hasznot remélve; van, aki Trianon igazságtalanságát emlegetve; és van, aki az elmúlt évszázad magyar történelmének talán legnagyobb ellentmondásának feloldásán fáradozva szólal meg június 4. kapcsán.

Jómagam igyekszem az utóbbiak közé tartozni mind történelemtanárként, mind politikusként. A trianoni békediktátummal kapcsolatos tényeket, annak igazságtalanságát, az odáig vezető utat, majd a belőle következő és hazánk későbbi sorsát alapvetően meghatározó történelmi kényszerpályát éveken át tanítottam középiskolásoknak, igyekezve eloszlatni a témához kapcsolódó tévhiteket és legendákat. Számos kirándulást szerveztem a határon túli magyarlakta területekre, hogy a történelmi emlékek mellett a jelenkori helyzetet is ismerjék meg tanítványaim. Politikai otthonomat pedig többek között azért találtam meg az Együttben, mert a rendszerváltás utáni politikai szekértáborokéhoz képest jóval árnyaltabb nemzetpolitikai szemléletet képviselt. Alapképzettségem és a határon túli magyarsághoz, valamint a hazai nemzetiségekhez való családi-érzelmi kötődésem a kezdetektől kijelölték számomra azt a szakpolitikai területet, melyen azóta is tevékenykedem.

Nehéz olyan, egyébként nem egyszerű és egyáltalán nem könnyen befogadható igazságot hirdetni, melynek én sem vagyok teljesen a birtokában. Az írott történelmi tények mellett a jelen ismerete segíthet valamelyest helyükre tenni a dolgokat bennünk, hiszen egy nemzet létezése nem választható el attól, hogy mit gondol saját magáról.

Mi a nemzet? A talán legtöbbet idézett nemzetfogalom Ernest Renantól, a 19. századi francia vallástörténésztől származik:

A nemzet közös emlék a múltból és közös terv a jövőre.

Ha ennek alapján a magyar nemzetet akarjuk meghatározni, komoly munka vár ránk. Közös emlékeink ugyanis meglehetősen vegyesek és ellentmondásosak. Különösen igaz ez a most élő generációk történelmi emlékeire, melyek nagy részét az általuk személyesen ismert felmenőik (száj)hagyományozták rájuk. Ha visszafelé haladunk az elmúlt évszázad történetében, számos olyan törésvonalat találunk az egyéni, családi sorsok között (vagy akár egy családon belül is!), melyek alapvetően befolyásolják a múlthoz és a jelenkori politikai irányzatokhoz való viszonyulást.

Ebből a szempontból a Fidesz által 2010-ben kreált Nemzeti Összetartozás Napja nem a legszerencsésebb, még ha a veszteségekre való emlékezést némileg meghaladva a magyar nemzet határokon átívelő összetartozását állítja is a középpontba - természetesen finom áthallásokkal operálva, hogy a nemzeti radikálisok is magukénak érezhessék az általuk addig is kőkeményen számon tartott emléknapot. Nem szerencsés, mert az először minden rossz okozójának tartott és a Horthy-rendszert legitimáló, majd a pártállami rendszerben sokáig tabuként kezelt, kibeszéletlen, ám kétségkívül valós Trianon-traumát próbálja meg felhasználni úgy, hogy közben nemigen kínál a szponzorált osztálykirándulásoknál (melyekből én is szerveztem jó párat) és a múltidézésnél (jó pár iskolai emlékműsort is szerkesztettem-rendeztem) többet. Pedig a sérelmek felemlegetésén és a határon túli magyarság egzotikumként való kezelésén túl bőségesen lenne lehetőség a modern nemzet építésére. Közös történetünk a múltról és közös tervünk a jövőre nem feltétlenül a barackfa gyümölcse lesz.... Ahhoz ugyanis a propagandaszólamok és romantikus tévhitek helyett valóban élő kapcsolatokat kell ápolnunk a határon túli nemzetrészekkel, alkossák bár azokat erdélyi értelmiségiek, felvidéki vállalkozók, délvidéki mezőgazdasági termelők vagy londoni gazdasági menekültek. Utóbbiakról mintha kevesebbet harsogna a Tájékoztató Iroda, főleg a lábbal szavazással felérő tömeges kivándorlás és a "Gyere haza, fiatal!" program csúfos kudarca miatt. Pedig az, hogy évente egy kisvárosnyival többen halnak meg hazánkban, mint amennyien születnek és hogy minden hatodik magyar gyerek külföldön születik, felér egy újabb Trianonnal.

Eközben délkeleti szomszédunk Nagy-Románia 1918-as létrejöttének centenáriumát készül ünnepelni egy éven keresztül, amely értelemszerűen érzékenyen érinti az erdélyi magyarságot. A hazai és külhoni magyar politikai elit felelőssége óriási abban, hogy okosan, méltósággal, ugyanakkor határozottan kezelje ezt a minden bizonnyal megosztó eseménysorozatot.

Napjaink magyar nemzettudatának egyaránt része a múlttal való tudományos igényű szembenézés és a jövő esélyeinek hasonló színvonalon való latolgatása, a rosszkedvű beletörődés, valamint a minden sérelmet és kudarcot összefoglaló Nagy-Magyarország matrica a hitelből vett 10+ éves használt autón. A nemzeti összetartozás napján a múltba és a határokon túlra tekintünk, miközben itt és most több millió honfitársunk nélkülöz, nem jut megfelelő oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz, exportálva a jövőbe a jelen problémáit. Saját kisebbségeinkről sem feledkezhetünk meg, és most ne csak etnikai alapon gondolkodjunk: van adósságunk az életmódbeli, elsősorban szexuális kisebbségekkel szemben is.

Szeretnék egy, legalább a lényeges kérdésekben és a főbb irányok meghatározásában összetartó, sokszínű, jó kedvvel és bőséggel megáldott magyar nemzet tagja lenni, ehhez azonban még sok munkára van szükség. Ismét csak Renan gondolataihoz kanyarodom vissza, aki szerint "a nemzet: lélek, szellemi alapelv.” "A nemzet múltbeli emlékek gazdag örökségének közös birtoklása, a közös tettek emléke a múltból és közös akarat a jelenben, hogy a jövőben is nagy cselekedeteket hajtsunk végre."

„A nemzet tehát egyetlen roppant szolidaritás…”, "a múlt és a jelen foglalata, szándékunk közös kifejezése, hogy folytatni kívánjuk a közös életet."

„Egy nemzet léte (elnézést a metaforáért) mindennapos népszavazás, mint ahogy az egész élet az élet folytonos igenlése.”

Minden bizonnyal Renan gondolatmenetét ismerve és továbbgondolva foglalta össze mindezt zseniálisan József Attila:

A nemzet: közös ihlet.

Ehhez a közös ihlethez az Együtt közössége józan, a múltból származó adottságokat, a jelen valóságát és a jövő lehetőségeit egyaránt figyelembe vevő nemzetpolitikával kíván hozzájárulni. A Kárpát-medencei magyarság szervezeteit partnerként, nem pedig fideszes módra vazallusként kezeljük, velük folyamatos és egyre bővülő kapcsolatokat ápolunk.  Az Együtt támogatja a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezést, amely az őshonos kisebbségek védelmére és a nyelvi-kulturális sokszínűség megőrzésére irányul. Nem feledkezünk meg a nyugati magyarságról sem, akiknek értékes tapasztalataira és munkakultúrájára számítunk az Orbán-rezsim bukása utáni újjáépítésben.

Az Együtt - részben általam fogalmazott - üzenete a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából itt olvasható: http://egyuttpart.hu/az-egyutt-uzenete-nemzeti-osszetartozas-napja-alkalmabol/

- - - - - - -

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk! http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat! http://egyuttpart.hu/tamogass/