Egy független forradalmár gondolatai

Molnár Tibor blogja

Molnár Tibor blogja

Több tiszteletet a pedagógusoknak!

2017. június 04. - molnartibor.egyutt

Az idén a pedagógusnap egybeesik a Nemzeti Összetartozás Napjával, sőt Pünkösd vasárnapjával is. Talán a sors (vagy Soros?) akarta így... Nemzet- és emlékezetpolitikával kapcsolatos gondolataimat ma már kifejtettem, de adósa vagyok még pedagógus kollégáimnak ezzel az írással.

tobb_tiszteleteta_pedagogusoknak.png

Bár tanári képesítést adó egyetemi szakot végeztem, egészen a kötelező tanítási gyakorlatig eszembe sem jutott, hogy ilyesmire adjam a fejemet. Életemet rockzenészként, esetleg a tudományos és üzleti szféra határmezsgyéjén tevékenykedő, irodalommal is kacérkodó vállalkozó-értelmiségiként képzeltem el és az első diplomám megszerzése utáni évtizedet nagyjából ezzel is töltöttem. Közben l'art pour l'art alapon és minden eshetőségre felkészülve elvégeztem levelezőn még egy tanári szakot, hogy aztán ennek köszönhetően egy régi egyetemi barátom ajánlásával 36 évesen mindennemű szakmai tapasztalat nélkül állást vállaljak egy éppen akut tanárhiánnyal küszködő szakközépiskolában és a kényelmes irodai munkát felcseréljem a kihívásokkal teli közalkalmazotti léttel. Hét élményekben gazdag és intenzitását tekintve évtizedekkel felérő tanévet töltöttem a közoktatásban, mielőtt megkezdtem doktori tanulmányaimat a híres-neves Georgikonon, így talán joggal szólhatok a pedagógus társadalom tagjaként.

- Mi az a három dolog, ami miatt érdemes pedagógusnak lenni?

- Június, július, augusztus...

A kommersz vicceknek természetesen van némi igazságtartalma, de csak annyira igazak, amennyire a kommersz "szeszes italok" hasonlítanak az imitálni kívánt nemesebb párlatokra. A pedagógusok szabadsága jellemzően július elején kezdődik és augusztus utolsó hetében már munkára jelentkeznek, tanév közben pedig csak kivételes esetekben vehetnek ki szabadnapot, egyébként rákényszerülnek a kollégákkal való óracserére. Szemünkre vetik még a napi nyolc óránál rövidebb munkaidőt, mely a gyakorlatban jóval több és óriási szellemi-idegi-érzelmi megterhelésnek teszi ki a szakma művelőjét, egy bizonyos, a pályán eltöltött idő után pedig szinte törvényszerűen kiégést okoz. Ahogy egy tapasztaltabb kollégám megfogalmazta: a tanár heti 20 óra fölött már csak túlél. A társadalom problémái, általános boldogtalansága és az ebből eredő családi problémák "termékei" azok a fiatalok, akiket az amúgy is túlterhelt pedagógusoknak kell a szocializáció éppen aktuális szakaszában segítenie és az előírt, de nem mindig korszerű ismeretanyaggal ellátni. Az európai összevetésben kirívóan alacsony fizetésekre és az oktatási rendszer alulfinanszírozottságára nem térnék ki részletesebben, a témának sajnos komoly irodalma van. Mindezen nehézségek mellett még ott van az oktatás 2010-től kezdődő, reformdühtől hajtott, de nem kellően átgondolt átszervezése, központosítása, az évente változó jogszabályi környezet és tantervek, iskolatípusok, intézménynevek...

Ki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít.

(Kölcsey Ferenc)

Nagymamám mindig azt kérte tőlem: - Fiam, ígérd meg, hogy egyszer tanítani fogsz, mert a tanító a legelső ember!  A pedagógusok munkája azonban nemcsak anyagilag, hanem a társadalom részéről sem élvezi azt a megbecsülést, amit a korábbi évtizedekben. Megfáradt, elkeseredett, beletörődött, leigázott és sajnos az ismert körülmények miatt gyakran kontraszelektált pedagógusoknak kellene megbirkózniuk azzal a problémahalmazzal, amit a társadalom rájuk zúdít. Tökéletes teljesítményt várnak el tőlük és azt, hogy tüntessék el, de legalább ne hagyják tovább nőni az otthonról hozott hátrányokat és csiszoljanak gyémántot a kiemelkedő tehetségekből. Nem egyszerű feladat...

"A pedagógus nem lehet elkeseredett, megtorpant ember, mert a pedagógusnak egyetlen karizmája van: a jövőbe vetett hit optimizmusa”.

(Karácsony Sándor)

Minden tisztelet megilleti tehát azokat, akik - és magamat most nem számítom közéjük, mert éppen fizetés nélküli szabadságomat töltöm - az egyre romló feltételek között is lelkiismeretesen, sőt lelkükből, szívükből egy jókora darabot adva végzik pedagógusi munkájukat. Tanárként néha kicsit én is belehaltam a figyelemért és fegyelemért folytatott olykor kilátástalannak tűnő küzdelembe, de mindig voltak olyan erdemények, pozitívumok, emberi gesztusok, amik visszaadták a hivatásomba vetett hitemet. Igazán azonban szülőként tudom csak átérezni, hogy mi mindent köszönhetünk a gyermekeinket nevelő, tanító pedagógusok áldozatos munkájának, melyet egyre romló feltételek között végeznek. A hosszú hétvége után első dolgom lesz fiam tanítónénijeinek egy-egy nagy virágcsokorral megköszönni a munkakörükön jóval túlmutató törődésüket. Tudom, hogy nem várják el ezt, de annak idején tanítónő édesanyám virágait húgommal együtt hárman alig bírtuk hazacipelni, és szeretném, ha ez a szép gesztus továbbélne, mert a tankerület által küldött, aláírás ellenében átveendő egyenvirágok nagyon lehangolóak tudnak lenni.

„Ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezd, hogy a munkásokkal fát gyűjtetsz és szó nélkül kiosztod közöttük a szerszámokat, és rámutatsz a tervrajzra. Ehelyett először keltsd fel bennük az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt.

(Antoine de Saint-Exupéry)

Oktatási rendszerünk a finanszírozási problémák megoldása (értsd: minden mozdítható pénzt az oktatásba!) mellett gyökeres átalakításra szorul. Az oktatandó ismeretanyag, a tanítási és tanulási technikák, a hagyományostól eltérő tanulásszervezés terén számos jó gyakorlat van Európa-szerte, melyeket sosem késő átvenni. Ehhez azonban társadalmi és az ezt tükröző politikai akarat is kell, természetesen megfelelő szakmai egyeztetés után. Tömegtüntetéseink nem hoztak érdemi eredményt, a szokásos civil álszemérem pedig meggátolta, hogy a legkidolgozottabb oktatási programmal rendelkező és a Tanítanék követeléseivel szinte 100%-ig megegyező dolgokat mondó Együtt politikai eszközökkel támogassa a pedagógusok mozgalmát. De a küzdelem egy normálisabb, sikeresebb, boldogabb és szerethetőbb Magyarországért tovább folyik és előbb-utóbb a rezsim bukásához vezet. A központosított, a hatalom részéről nyomásgyakorlásra lehetőséget adó és sokakat fortélyos félelemmel igazgatva öncenzúrára, erőltetett apolitikusságra kényszerítő központosított rendszert azonnal fel kell számolni, visszaadva az iskolák fenntartását a helyi közösségeknek, természetesen a szükséges állami források hozzárendelésével.

Politikusként az ország rendbetételére, a jövő felé vezető út kevésbé göröngyössé tételére szerződtem, így ha sikerült megvalósítanunk a várva-várt oktatási reformot, örömmel térek vissza a tanításhoz középiskolás vagy esetleg magasabb fokon. A pedagógus pályán addig is kitartó kollégáimnak pedig ezúton üzenem: lesz még világszínvonalú magyar oktatás!

Az Együtt oktatással kapcsolatos javaslatai itt találhatóak: http://egyuttpart.hu/egyutt-oktatasi-javaslatok/

- - - - - - -

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk! http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat: http://egyuttpart.hu/tamogass/

A bejegyzés trackback címe:

https://molnartibor.blog.hu/api/trackback/id/tr8612563755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása