Egy független forradalmár gondolatai

Molnár Tibor blogja

Molnár Tibor blogja

8 ötlet, amitől jobb lehet a hazai közösségi közlekedés

2016. december 11. - molnartibor.egyutt

Mától jövő nyár elejéig újabb vasúti szakaszon válik elérhetetlenné a Balaton. (Részletek itt.) A vonatok helyett buszok járnak majd - akinek nem jó, megoldhatja máshogy, például telekocsival. De tényleg, mi lenne a jó megoldás? Nyolc közlekedést javító javaslat, melyekkel velünk együtt a környezetünk is nyerhet.

mt-blog-kerdes2.png

Hivatalos és családi ügyeim miatt heti rendszerességgel utazom Keszthelyről Budapestre. A két város között alig 200 kilométer a távolság, ami nem számottevő, mégis sokszor úgy tűnik, mintha sokkal messzebb lennének egymástól. Leginkább egyedül és gépkocsival utazom, de szívesen váltanék közösségi közlekedésre, ha jelentős változások lennének úgy a közúton, mint a vasúton.

Írásomhoz szegedi kollégám, Monoki Attila közlekedésmérnök nyújtott értékes szakmai segítséget, melyet ezúton is köszönök!

Mit tehetnénk azért, hogy kihasználjuk a két város között az autóbusz és a vasút, mint a leginkább környezetkímélő közlekedési és szállítási eszköz előnyeit az autóval szemben?

  1. Svájci mintára újra lehetne indítani a Ro-La vonatokat, amik az országon áthaladó kamionokat szállítanák. Ezek a járművek így nem növelnék az amúgy is sűrű közúti forgalmat, viszont csökkenne a balesetveszély és a környezetterhelés is.
  2. Mérsékelni lehetne az autóbusz és a vasúti menetjegyek ÁFA-tartalmát, a felesleges felárakat optimalizálni kell, vagy teljesen eltörölni. Ez a megoldás is közösségi közlekedésbe húzhatná az autósok nagy részét. Így kisebb forgalom és kevesebb baleset lenne a megkíméltebb autóutakon, amellett, hogy a környezetet sem kapna nagy terhelést.
  3. Valódi kínálati menetrendet kell biztosítani Székesfehérvártól délebbre is. Ehhez a nyári menetrendi kiegészítés csak annyi új vonatot adna hozzá a meglévőn felül, amit a vonal még elbír, így nem borítaná fel az év nagyobb részében érvényben lévőt. Ehhez kapcsolódóan valódi gyors-, illetve IC-vonatok is szükségesek a „mindenbokornálmegállós” sebeseken kívül.
  4. Felül kell vizsgálni és teljesen át kell alakítani az autóbusz- és vonatjegyekhez kapcsolódó jelenlegi BKSZ-BKK kedvezményrendszert! Ezt ugyanis csak a Budapest Bérlettel rendelkezők vehetik igénybe. Ráadásul kiegészítést ehhez a bérlethez is csak a fővárostól kb. 80-100 km-es távolságban válthatunk. Keszthelyről például nem, hiába rendelkezünk ilyen bérlettel.
  5. A fővárosban napijegyként lehetne használni a már megváltott autóbusz- és vasúti jegyeket a BKK járatain. Ez egyebek mellett az autóforgalom csökkenését vonná magával és növelné a közösségi közlekedés arányát is az utazások során.
  6. Az előző pont teljesüléséhez elengedhetetlen lenne még több ingyenes, őrzött és sok férőhellyel rendelkező P+R parkoló. Minden olyan jelentősebb vasútállomás mellett kellene P+R parkolókat létesíteni, amelyeket érintve előnyösebb „békávézni”, mint autóval araszolni és parkolóhelyeket vadászni a belvárosban.
  7. Korszerűbb járművekkel a vasúti menetidő jelentősen csökkenthető lenne (a nagyobb utazási komfortról nem is beszélve), valamint a mindennapi forgalmat a jelenleginél jóval kevésbé akadályozó, sokkal átgondoltabb pályafelújításokkal kellene megoldani.
  8. A korábban bezárt, szünetelő forgalmú, a transzverzális kapcsolatokat erősítő vasútvonalakat újra kellene nyitni; a most még üzemelő, de nem optimalizált menetrenddel rendelkező vonalakat pedig elsősorban a hivatásforgalom igényeihez igazítva bevonni az ütemes menetrendi rendszerbe.

Ezen megállapítások, javaslatok egy része már szerepel a Váradi András Alapítvány által kiadott közlekedéspolitikai javaslatok között.

Bár a fenti javaslataimat egyéni utazási problémáim inspirálták, hiszem, hogy a közösségi közlekedés szerepének erősítése fontos lépés mind környezetünk, mind életvitelünk, mind pedig a fenntartható fejlődés, azaz mindannyiunk jövőjének érdekében.

mt-blog-kozl-infog-fin.png

(az infografika fotóinak forrása: MTI - szerzők: Máthé Zoltán (bal) és Varga György (jobb))

A bejegyzés trackback címe:

https://molnartibor.blog.hu/api/trackback/id/tr3111782841

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 8 ötlet, amitől nem csak a közlekedés, de egész Magyarország összeomlik (az Együtt elnökségi tagjának tollából) 2016.12.12. 12:04:59

A cikk: http://molnartibor.blog.hu/2016/12/11/8_otlet_balaton_budapest_kozossegi_kozlekedes Szinopszis: Molnár Tibor, az Együtt elnökségi tagja közlekedési szakértőset játszik, és ír nyolc józan, paraszti ésszel jól hangzó ötletet és szakemberekkel va...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TheSaurus 2016.12.12. 09:21:26

Ezek szerint Székesfehérváron még ingyenes a parkolás a pályaudvar környékén? Ha sokan használják a megoldásodat, akkor az "illetékesek" valószínűleg "rendezni" fogják a helyzetet. Ne legyen igazam.

EEE60 2016.12.12. 09:35:05

Jobb fajta személygépkocsi kényelmét nem lehet összehasonlítani a tömegközlekedéssel. Plane ha többen utaznak, sok csomaggal vagy kisgyermekkel ugye háztól házig.

Altaïr 2016.12.12. 09:37:47

@TheSaurus: Igen, mind a kábé ötven parkolóhely ingyenes, ami elég is egy megyeszékhely vasútállomásának.

saetta26 2016.12.12. 09:38:22

Nekem kicsit elnagyoltnak tűnt. Amit kifejezetten hiányolok / aggályosnak látok:

- Nemigen szokás az ilyen elemzésekben az autóforgalom várt csökkenéséből származó adókiesés témájával kalkulálni. Szerintem pedig pont ez a döntéshozók egyik elsődleges problámája, azon kívül, hogy a politika a "működőt" nem szereti bolygatni és helyettesíteni.

- Budapest ingázó és távolsági közlekedésének a közösségi közlekedésre való átállításához a 4-es metro tette be a kaput. Gyakorlatilag így megszűnt a - az így már sok párhuzamosságot jelentő, de az tényleges ingázásból származó autós problémát sokkal hatékonyabban kezelő - Buda - Pest vasúti alagút megépítésének esélye. Ugyanis például a Győrtől - (Tatabányától) Szolnokig vagy éppen Váctól Fehérvárig (Pusztaszabolcsig) közlekedő szerelvények a városon (Budapesten) belül is több átszállási lehetőséget kínálhattak volna úgy, hogy a végcéljukhoz sokkal közelebb viszik az utazást eleve vasúttal kezdő utasokat.

- A cikkben említett P+R parkolók kialakítása sem egyszerű, egy-egy város esetében P+R céltól függetlenül is nehéz a parkolás, hát még amúgy. Kicsit illuzórikusnak látom például, hogy Székesfehérváron az állomás mellett a keszthelyi stb. ingázóknak is jusson hely. Megjegyzem dugóban be- / kijutni Fehérvárról...
Másik problámám ezzel, hogy ha valaki már autóban ül, sokkal kevésbé száll át, mintha eleve a kiinduló településről utazhatna mással.

- A régi RoLa vonatok kapacitása a tényleges kamionforgalomhoz képest elenyésző. Nagyobb RoLa kapacitást kiépíteni jó lenne, de egyrészt rendkívüli beruházás, másrészt még mindig icipici lenne a forgalmon belül, harmadrészt áteresztési - kapacitás kérdéseket vetne fel. Ugyanakkor ne felejtsük, hogy az infrastruktúra fenntartása ellenérdekeltté tesz(i a gazdaságpolitikusokat), hiszen az autópályákat elsősorban a teherautók használati díjaiból lehet fenntartani. Talán előbb kellett volna a vasútat fejleszteni... De csodát ne várjunk, a világon másutt is az utakon szállítják az áru döntő részét.

SAetta

igazi hős 2016.12.12. 09:40:05

@TheSaurus: Ha őrzött, akkor a fizetős P+R-t is szeretik az emberek, persze az ár is számít. A Kökinél a 350-es napi (07-22) árnál megtelik a parkoló, ennyit szerintem másutt is hajlandók lennének fizetni.

TheSaurus 2016.12.12. 09:41:36

@Altaïr: Nekem a pécsi és a szombathelyi "főpályaudvar" környékén vannak lehangoló tapasztalataim, akkor Szfvár (még) üdítő kivétel.

Arcade Macho 2016.12.12. 09:56:12

Budapesten a napi szinten kozlekedoket meg kell szopatni
ennyike...

lyken 2016.12.12. 09:57:29

Ez sajnos így van, amit az autósok elkezdenek P+R-re használni azt hamar fizetőssé teszik. Az autós dolgozó által termelt adót akarják az önkormányzatok, de az autós egyébkét pusztuljon meg. :(
A blog sok jó ötletet rakott össze, de az utazás gerince mindenképpen egy működő MÁV lenne. Pillanatnyilag a MÁV a Budapest környéki elővárosi vonalakat se tudja vagy akarja kiszolgálni. Azt nem tudom, hogy ennek mi az oka. Eszközhiány, inkompetencia, vagy csak nem akarják hogy letegyék az autót az emberek, mert milliárdos jövedéki adó bevétel esne ki a büdzséből? A MÁV régen egy áhított munkahely lett, manapság az alacsonyabb rétegekbe az alulfizetettség miatt nem megy el az ember, a felsőbb rétegekbe meg azért nem, mert közismerten állami melegedő és nagyon valószínű, hogy egy szakmailag inkompetens felettest fogna ki a dolgozó.
A bekamerázott P+R parkolóról azt is el tudnám képzelni, hogy kerüljön pénzbe(mondjuk két vonaljegy árába), de az automata adjon ki két aznap felhasználható 60 percig érvényes napijegyet. Így tulajdonképpen megmaradna az ingyenesség, a kocsi is le lenne rakva a város szélén és a munkahelyre is értelmes keretek közt jutnánk be.

Arcade Macho 2016.12.12. 09:57:44

@igazi hős: AHA a nagy P+R baromsag...
Pragaban ~ 5e hely van

konrada 2016.12.12. 09:59:11

Aki egyszer Keszthelyen autóba ül, az nem fog becsámborogni Fehérvárra, mert mire leparkol, jegyet vesz, felszáll, már majdnem Budapesten van az M7-esen...
Inkább a Budapesti P+R-t kell megoldani, ha esetleg nem mer-nem akar ott közlekedni, de most még elég jó a Kelenföldi erre...

Ro-la: volt, gyakorlatilag kihalt. Nem csak nálunk, de a németeknél, osztrákoknál is: a magyart azok visszaesése nyomta le...

...azért annyit még: Fehérvár is azért olyan gyors vonattal, mert a felújítás megtörtént, így ha a Déli-part kész lesz, gyorsabb lesz ott is a sín. (Viszont: mivel egy vágányos marad, a kitérőkben meg kell állni ezután is, és hát nyáron még a kisebb balatoni állomásokra is többen utaznak Budapestről, így nagy pazarlás volna külön vonatokat indítani Keszthelyre...

porthosz 2016.12.12. 10:10:08

@konrada:

+1. Aki egyszer autóba ült az nem nagyon fog onnan kiszállni. Bp-en a P+R lenne megoldás, de ehhez se P+R se tömegközlekedés. Ki az a hülye aki letenné az autóját hogy aztán a kigyulladt metrót pótló elfüstölt buszt pótló buszon utazzon heringként...

we dont want arabs here..So what 2016.12.12. 10:14:42

A sárga boxoban azonnal kezdjenek büntetni 100 ezer forintra. A sok faszalap Budapest belvárosában azonnal fölhagyna a dugó okozással.

Maglev vonat minden autópálya közepén, elfér, gazdaságos, kibaszott gyors, nincs fizikai kereszteződés, az ország lapos és nem túl nagy, pont ezért kellene maglev nagyhatalomnak lennünk.

Parkolás, ki kell alakitani a rezidenciális és vendég rendszert, továbbá dugó díj kell. Hungária krt belül

Es van meg egy rakas dolog csak nincs kedvem leirni sem.

Faszkalapok.

Kicknick 2016.12.12. 10:28:23

Öcsém nagy vagy...hogyaszondja 8 ötlet....muhahahaaaa....oszt ebből mennyit lehet lopni felsőbb szinten? Semennyit? Na akkor álmodozzál csak...

konrada 2016.12.12. 10:32:36

@porthosz:
...azért nekem vannak olyan vidéki ismerőseim, akik például azért járnak vonattal, vagy P+R-eznek, mert összecsinálják magukat a nagyvárosi forgalomban... (meg nem is ismerik, így amikor egy sávkiszorulással félórás kerülőt kell menniük, teljes a kétségbeesés...)

Fehér Andor 2016.12.12. 10:42:43

5 évig vonatoztam Keszthely és Nyíregyháza között az egyetem miatt. Elég volt egy életre. Azóta csakis autózom. Rá lehet benne gyújtani, van ülőhelyem, ha pisilni kell, félreállok és közben nem idegeskedem azon, hogy ki nyúlja le a csomagomat. Nem kell hallgatnom, hogy "előre láthatólag 10/50/100 percet késik a meleg/hideg/köd/falevelek miatt. Nem telepszenek mellém vadidegenek. Bömböltethetem a rádiót, ha úgy tetszik.

Nincs az a MÁV, ami ezt biztosítani tudná.

Arcade Macho 2016.12.12. 10:56:27

@we dont want arabs here..So what: "A sárga boxoban azonnal kezdjenek büntetni 100 ezer forintra. A sok faszalap Budapest belvárosában azonnal fölhagyna a dugó okozással."

ez olyan balkani...
hogy egyszer veletlenul odateved es akkor jooool b.sszuk meg
eppen hogy MINDIG 5e -rel kellene midnenkit megbuntetni ennel az esetnel: "upszi feletlenul bent ragadtam a keresztezodesben"

busz meg villamos ele ha bepofatlankodik, es a tomegkozlekedesi eszkoznek ha vissza kell venni a lenduletbol az legyen 2e

ja hogy ezekbe bele kellene allnia a tisztelt rend oreinek es nem csak a traffit nyomogatni?
ha kell en tarsadalmi munkaban elvallalok ilyeneket, sot meg meg is szovegeznem rendesen a levelet, hogy: "figyelj mar kocsog, lehet hogy jo poennak tunt meg beferni a busz ele de azon a buszon utazott 50 masik ember akik kozul a fele pofan akart volna verni, na most vagy 25 pofon ele allsz es akkor en leszallitom neked a pofonokat vagy befizeted ezt a 2e -t"

Roltii 2016.12.12. 11:12:45

Ha Balcsiról már Székesfehérvárig eljöttél autóval, a nehezén túl vagy, minek ülnél át MÁVra? Drága is, lassú is és nem is túl megbízható. Dugó pedig onnan már max az M1-M7 bevezetőn van.
Autóval be a 4-es metróig, aztán onnan BKV, ha már keverni kell, persze nagyon attól függ, hogy Bp-n hova kell menni. Belvároshoz autó, de a külvárosokhoz ahol nincs metró a közelben, simán kocsival mennék körbe vagy át a városon, mert gyorsabb.
@Arcade Macho:
köszi, kapjuk folyamatosan az áldást anélkül is, hogy kérnéd:) Amíg napi 1 dolgot akarsz elintézni kiváló a BKV is, de amint mondjuk 3-4 dolgot csinálnál, ráadásul nem érintve a belvárost (perem kerületekben mozogva), úgy autó nélkül a teljes napod rámegy a közlekedésre, autóval meg nem.

2016.12.12. 11:14:56

A tömegközlekedés rendkívül drága, mondjuk már ki!
Úgy 15 éve kb. két fővel kellett autózni ahhoz, hogy a BKV jegy árakkal egyforma költségek terheljenek. Ma kb. fele annyiból autózok egymagam, mint ha tömegközlekednék. Most csak az üzemanyagárat számolom. Ezek alapján a tömegközlekedés kb. 4x-es arányban drágult az autózás üzemanyag árához viszonyítottan! Negatívumként a dugóban töltött időt szokták felhozni, de szegény embernek kevés pénze és marha sok ideje van. Én inkább ücsörgök két órát egyedül egy klimatizált kellemes kis verdában, mint szívjak egy retkes járaton, ami vagy jön, vagy nem. Ráadásul az autó rugalmas. Ha muszáj este nyolckor ügyeletre menni vidékről Bp.-re, akkor meg tudom oldani. Szintén eljutok vele tetszőleges helyszínekre, akár itthon, akár külföldre. Egy Szlovákiai vonatjegy 4e/fő kb. És akkor még néhány ezer feljutni a fővárosba, hogy vonatra szálljak. Egy saját autóval, csomagokkal, kényelmesen megjárom oda-vissza annyiból, egyedül!
Majd, ha a tömegközlekedés negyedébe fog kerülni, akkor térjünk erre a témára vissza!

Roltii 2016.12.12. 11:22:19

8 ponthoz pedig:
1. Ro-La vonalak: amíg Bp központú a vasút, addig kb baromság.
2. értem, legyen olcsóbb, nyilván segítene, de ez mindenre igaz:)
3. igen, ez az ami tényleg fontos, értelmes menetrend kialakítása, mert ami most van, az elég borzasztó.
4. BKSZ-BKK kedvezményrendszer: ezt nem is értem. Keszthelyi helyi bérlettel nyernél a km-ek miatt mennyit nyernél, 50-100 forintot? Bp-ről azért tovább tart kijutni, ezért van benne tudtommal kedvezmény, ha van bérleted...
5. Persze, kisebb áfa mint a 2. pontban, sőt még legyen ingyenes is a helyi járat. De miért csak a BKK? Miért nem mindegyik az országban? (amúgy meg mégis miért? A következő az lesz, hogy ha buszozol moziba, akkor a mozijegy is legyen ingyen?)
6. P+R kell, de nem csak a mennyiség fontos, hanem a minőség is (főleg az elhelyezkedés).
7. Korszerűbb jármű? Miből? A pályafelújítások tervezése jogos, az nyilván fontos, de normális országban, ez alap, hogy gondolkodnak is...
8. igen, sajnos nagyon hiányoznak az értelmes transzverzális lehetőségek. Ezért sem értem hogy lehetne a Ro-Lat megoldani a jelenlegi állapotban.

Egyallampolgar 2016.12.12. 11:26:02

Nem kéne itt feltalálni a spanyol viaszt, csak a meglévő rendszereket értelmesen használni. Hogy lehet a vasút 15 perccel lassabb mint a busz? Miért állítják meg a vonatot olyan gyakran? A MÁV miért kér felárat azért ha nem állítja meg a vonatot (gyorsvonat)? Miért nem az az extra ha megállítjuk, hiszen állomást kell fenntartani, 200 tonna szerelvényt lassítani, gyorsítani.
Hogy lehet itthon a vasút ennyire időjárás érzékeny? 1 mm jégtől már összeszaladnak a metrók, fúj a szél és leáll a vasút. Szánalmas.
A P+R-t sincs sehol. Múltkor volt cikk, hogy megbüntették a P+R -ben a szabálytalanul parkolókat. Pedig a helykapacitás gyalázatosan alacsony.

gyongyi70 2016.12.12. 11:29:09

Nem tudom, milyen ötlettel lehet ki-kit rávenni erre, de én pl. egy dél-pesti kerületben lakom, a Déli-pu-tól csekély másfél óra, 3 átszállás hazajutni BKV-val, kocsival M0-on 20 perc. Felejtsétek el.

Izo 2016.12.12. 11:31:18

@abcd1234: Amíg az autózásban a verseny lenyomta az árakat, addig a tömegközlekedésben a verseny hiánya miatti kényelmesség és a korrupció magasan tartja. Ezt kéne megoldani.

gyongyi70 2016.12.12. 11:31:51

@gyongyi70: ui: majd esetleg, ha M3 metrót rendbe teszik és dél felé is meghosszabbítják, mert arrafelé is laknak ám emberek....

Egyallampolgar 2016.12.12. 11:32:41

@abcd1234:
Te csak egy troll vagy? Esetleg viccelsz?
"A tömegközlekedés rendkívül drága, mondjuk már ki!
Úgy 15 éve kb. két fővel kellett autózni ahhoz, hogy a BKV jegy árakkal egyforma költségek terheljenek. Ma kb. fele annyiból autózok egymagam, mint ha tömegközlekednék. Most csak az üzemanyagárat számolom."
Az utolsó mondatot csodás. Az autód mennyibe kerül neked? Ha ajándékba kaptad és egy legendásan tartós darab akkor is havi 25000 forint nem? Adók, biztosítás, kopó-fogyó alkatrészek, szűrők, folyadékok, parkolási, ráhajtási engedélyek...
A környezeti terhelés is komoly. 1,5 tonnás jármű a 80 kg testednek. Foglalod az utat, zaj, légszennyezés. Persze az autód nem füstöl olyan látványosan mint a régi BKV busz, de bárcsak úgy füstölne?hiszen az a korom látszik. Egy modern dízel mikroszemcséi nem látszanak és SOHA nem ürülnek ki az ember testéből.

gyongyi70 2016.12.12. 11:40:02

@Egyallampolgar: az autója amúgy is megvan, de itt most arról van szó, hogy letegye-e P+R-ban vagy menjen végig.
Esetünkben pl. 4 tagú család 350 ft-os BKV jeggyel számolva 4200 Ft lenne, ha a Déliből haza-BKV-znánk. Annyiért 150 kmt lehet autózni... A vonatjegy árakat nem ismerem, évek óta nem ültem vonaton.

2016.12.12. 11:47:11

@Egyallampolgar: Üzemanyag árakkal számolva, ahogy írtam is! Az autó adva van, nem számolom az árát, fenntartását! Nélküle nem tudnék orvoshoz járni, horgászni, vagy családlátogatóba járni. A tömegközlekedés nem alternatíva már eleve térben sem. Ha sokkal olcsóbb lenne, akkor áldoznék az időből, kényelemből, még akár szabadságot is vennék ki, hogy az amúgy egy órás elintézni valómat tömegközlekedve 4 óra alatt véghez vigyem. De így...

erol 2016.12.12. 11:48:01

@gyongyi70: Nekem meg az éves bérletem "amúgy is megvan", tehát én ingyen utazok (nem kell se BKV jegy, se benzin).

Benbe · http://www.benbe.hu 2016.12.12. 12:06:43

A válaszomat külön bejegyzésben fejtettem ki a témával foglalkozó szakblogomon: falujaromotorvonat.blog.hu/2016/12/09/kozvetlen_intercity_karpataljara

Benbe · http://www.benbe.hu 2016.12.12. 12:07:43

@Izo: A közösségi közlekedésben az utas a tényleges költségek 18%-át fizeti, ha teljes árú jeggyel utazik. Ennél sokkal mélyebbre már nem lehet nyomni.

Benbe · http://www.benbe.hu 2016.12.12. 12:08:51

@Arcade Macho: Egy nagyvárosban ideális esetben 0 P+R hely van. Az ilyen parkolóknak legfeljebb az agglomerációs vasútállomásoknál van létjogosultsága.

gyongyi70 2016.12.12. 12:20:07

@Benbe: Ez elég érdekes, tekintve, hogy olvastam olyan cikkeket, ahol a BKV jegy árát összevetették más, európai nagyvárosok díjaival és hát nem a budapesti volt a legolcsóbb... pedig a sofőröknek nem nyugati bért fizetnek, az amortizációs díj és fejlesztési ktg se magas :-)

gyongyi70 2016.12.12. 12:21:28

@erol: gratulálok, de nem mindenkinek van

DFK 2016.12.12. 12:24:13

Amíg egy komolyabb útvonal Budapesten belül BKV-val 2 óra, kocsival félóra, addig esélytelen a dolog. Egy Csepel- XI. kerület közzepe BKV-val másfél óra, kocsival 25 perc: kipróbáltuk, kösz, de marad a kocsi. Mert BKV-val nagy kerülővel és sok átszállással jutsz el.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.12.12. 12:34:34

@gyongyi70: nyilvan nem a varos szelen lako, varosbol tavozo csaladot kell vonatra terelni, hanem a nincs penzem bkv jegyre, ezert szivesebben uldogelek budapesti dugoban (wtf?) tipust.

2016.12.12. 12:43:09

@Benbe:
"A közösségi közlekedésben az utas a tényleges költségek 18%-át fizeti, ha teljes árú jeggyel utazik. Ennél sokkal mélyebbre már nem lehet nyomni." Mi van?
Egy busz cirka 50 embert szállít. Ezek a 400 ft-os jeggyel számolva 20ezer ft-ot fizetnek egy útra. És nem végállomástól végállomásig mennek, hanem 3-4 megállót. Ha nagyon-nagyon optimista vagyok akkor 10km-t. Koponyánként 2 ezer Ft a bevétel kilóméterenként! Tudom, hogy sok az alkatrész, a sofőrt is fizetni kell, de azért ez nagyon jó pénz! 2.000.- ft/km bevétel! Egy saját gépkocsi vételárral, amortizációval, alkatrészekkel és üzemanyaggal számolt km költsége kb. 50-100 ft (http://mno.hu/penzesjog/auto-kiszamoltuk-mennyibe-kerul-a-fenntartasa-1251863)! És itt visszakanyarodva a jegyárra ismét... Egy BKV jegy árából full költséggel számolva ebből 5-8 km-t utazik egy autós egy BKV jegy árából! Vagyis olcsóbban jut el vele bárhova, mint tömegközlekedéssel!

szvsz 2016.12.12. 12:43:13

"elengedhetetlen lenne még több ingyenes, őrzött és sok férőhellyel rendelkező P+R parkoló."
Ennek pont a fordítottja zajlik. Az eddigi kevés ingyenes P+R is megszűnt, fizetős lett.
4 év után autó-P+R-BKV helyett már végig autózunk. Gyorsabb, olcsóbb, tisztább, normálisabb.

szvsz 2016.12.12. 12:46:50

@DFK: "Egy Csepel- XI. kerület közzepe BKV-val másfél óra, kocsival 25 perc"
Próbálj ki egy Csepel-békásmegyeri Auchan-t :) Mondjuk 7végn, amikor csak 1/4 óránként van HÉV. Életszerű példa egyébként, még ha ritka is.

2016.12.12. 12:50:16

Amig nincs megbizhato, tiszta, pontos tomegkozlekedes, addig nincs mirol beszelni.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.12.12. 13:18:07

@abcd1234: felteve, hogy elkolt az autozasra havi 60-110 ezret, mert ugye a cikk ezzel szamol.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.12. 13:24:23

@Benbe: Hát ez egy kamubecslés. Éppen múltkor számoltam, hogy egy lightos időben kb 50 ember felszáll egy villamosra, az kb 20 ezer forint egy menetre... és ez egy lightos időpont és nem megy mindenki végig a vonalon, de mivan ha heringezés van? Akkor sokszor ennyi a bevétel. Persze a bérlet sokkal olcsóbb, de még úgy is biztosan többet hoz mint amennyibe az áram/üzemanyag, amortizáció, és a sofőr elvisz. Arról nem is beszélve, hogy a bkv rohadt sok adóforintot is kap.

De sajnos a tömegközlekedés lassú (budapesten belül is egy rakás járat olyan indokolatlan 0 kihasználtságú helyeken áll meg, hogy hihetetlen, ráadásul 100 méterenként ami egy nagyon laza séta lenne maximum.
Ezen kívül állandóan át kell szállogatni, mert idiótán van megcsinálva minden, olyan is ami nem is kerülne sok pénzbe. Pl gödöllői hév és a 2-es metró miért nincs még (meg eleve miért nem volt) összekötve? 100 méterre vannak egymástól a végállomásaik. Miért nem megy a hév óbuda nyugati részére? (vagy miért nem megy a máv a batthyányra amit már megtettek akkor mikor a nyugatit felújították).
Mi a faszért nem viszik mélyebbre a szentendrei hévet, és kötik össze a 2-es metró vonalával ha már így is találkoznak a vonalaik (csak szintkülönbség van). Miért nem építik ezt az alagutat tovább a duna alatt és kötik össze a csepeli és ráckevei hév vágányokkal?
Miért nem jár még mindig a bp körvasúton helyi járat? Vagy úri luxus lenne egy óbuda, zugló, kispest, rákospalota, nyugati, keleti között igény szerinti gyors vasúti közlekedés?

És a többi dugócsökkentő dologról nem is beszélve, pl egy tollvonás lenne itt is bevezetni azt, amit nyugatabbra már szinte mindenhol, hogy B kategóriás jogsival lehessen 125 cm3-as robogókat vezetni, és ösztönözni az autósokat, hogy legalább a jó időben robogózzanak, így csökkentve a parkolási, és forgalmi dugókat.

De persze ilyenek nem lesznek, mert a cél csak a lehúzás, a nép szipolyozása, úgy hogy csak annyit fejlesztenek, hogy még sokáig lehessen lenyúlni.

kacsa. 2016.12.12. 13:26:06

A P+R parkolóhelyek bővítését én is támogatom. A fizetős és ingyenes mellett még olyat tudnék elképzelni, hogy BKV bérlettel ingyenes. Ezzel talán a helyi lakos -- ingázó ellentétet is fel lehetne oldani, mert az hosszútávon káros, hogy a választópolgár sír, hogy az ingázók elveszik a helyét, ezért fizetőssé teszik (kivéve a lakóknak), így az ingázó vagy keres más helyet, vagy megy végig autóval.

MÁV: Azon kívül, hogy egyes vezetők az utast valami szükséges rossznak tartják, tudtommal a kocsihiány is nehezíti, hogy fejlesszék a szolgáltatást. Itt legalábbis több írás született a témában: hovamegyavonat.blog.hu/tags/nincs_kocsi

@gyongyi70: Nem tudom, hogy Dél-Pest melyik részéről van szó, de egyes részeire én úgy mennék, ha a Délibe érkezne a vonatom, hogy Kelenföldön átszállnék egy Kőbánya-Kispestre menőre (tudom, egy "élmény" az állomás) és onnan tovább busszal vagy másik vonattal. Igaz, a vonat fél óránként jár, de olcsóbb a jegy, mint a BKV-ra (a másik vonatjeggyel együtt véve még az is lehet, hogy nem is kerül több pénzbe) és negyed óra alatt ott van.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.12.12. 13:48:00

@fidesz maszop dk egykutya: bizony, majd nezd meg hany ember hasznal jegyet. nagy reszenek berlete van vagy az se, foleg amikor tomeg van. szerintem ugy 100-bol 1. amikor en szeretnem hasznalni, eleve nem is ertik az ott allok, hogy hova igyekszem eljutni, fel se merul hogy a jegykezelohoz, amikor vegre megvan, akkor meg sokan ijedten korulneznek, hogy hol az ellenseg. es persze akkor is jar a villamos, amikor 10 ember megy vele.
amugy 350 a vonaljegy, de ketlem hogy sokan vennek egyenkent, gyujtoben 300 es nem romlik meg vagy ilyesmi.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.12. 14:40:27

@droid_: azért néznek, mert aki gyakran használja a bkv-t annak bérlete van, aki meg nem jár amúgy is naponta bkv-val, az olcsóbb megoldást használ (autó, motor, bicikli).

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.12.12. 14:56:05

@fidesz maszop dk egykutya: igy van, vagy ami meg olcsobb, ha nincs semmifele jegye, mert eleve nem kell neki vagy kockaztat (amikor gyakran jartam villamossal, havonta max egyszer lattam ellenort, akkor altalaban elkaptak 1 embert, 3-4 meg leszallt es mar azt nezte, mikor jon a kovetkezo - vagyis kb 5 berlet ara vs egyszer 16000).
tehat az 50 utas x 400ft = 20k olyannyira felso becsles, hogy hasznalhatatlan. hogy mi olcsobb az meg elegge esetleges, ha nem csak megyek valahova es jovok, hanem ott is toltok par orat, akkor ott allni is penzbe kerulhet.

cselaxi 2016.12.12. 15:05:39

@TheSaurus: Most(anában) kezdték el Székesfehérvár TELJES fizető-zónásítását. Ne reménykedj(ünk)!

cselaxi 2016.12.12. 15:06:28

@Altaïr: ...csak hely nincsen soha.

cselaxi 2016.12.12. 15:08:33

@Arcade Macho: ...fafa. Csak amikor a vízfejhez kell minden szarért utazni, akkor én vagyok a vidéki, akit meg kell szopatni. Azt, hogy nagyfalusiak hogyan vezetnek, az hagyjuk!

Fehér Andor 2016.12.12. 15:30:10

@abcd1234: Igazuk van azoknak, akik azt írják, hogy a tömeg(divatos nevén "közösségi")közlekedés drága.

Vegyük a Keszthely-Budapest, Déli pu viszonylatot. Az Elvira szerint a jegy ára 3410-4660 HUF, tehát számoljuk egy átlagot: 4035 forint, két főnek 8070 HUF.

Autóval a Google Maps útvonaltervezője szerint 186 km a távolság, 7 literes fogyasztással és 356 forintos benzinnel számolva az útiköltség 4635 HUF, erre jön még a matrica ára (2975 HUF), tehát összesen 7610 HUF.

Tehát ha csak ketten is ülnek a kocsiban, már olcsóbb, mint a vonat.

DFK 2016.12.12. 16:36:37

@Fehér Andor: És a kocsidban tuti van ülőhely, míg a vonaton lehet, végig állod a teljes utat. Vonat kilőve.

Gerardus A. Lodewijk 2016.12.12. 18:36:13

Ahhoz, hogy Mo-n a vasút komolyan vehető tömegközlekedési eszköz legyen, először is a teljes vonalhálózatot fel kell újítani, mégpedig a fővonalakat végig kétvágányosra és 160-as, a mellékvonalakat a lehetőségektől függően min. 80-as tényleges utazósebességre (ami lehetővé tenné a menetrend 120-as, ill. 60-as átlagsebességre való tervezését). Valamint elegendő számú és kényelmes személykocsit kell beszerezni. (Kényelmes alatt azt értem, hogy pl. Őriszentpétertől Zajtáig és vissza is kényelmesen ülök, nem csak az első 15 percben.) Ha ez megvan, akkor jöhet a tényleges kínálati menetrend: minden állomásról minden irányba minden órában (de szükség esetén akár gyakrabban is) induljon vonat. Továbbá hasznos lenne tartósan rögzíteni, milyen vonat hol álljon meg (IC csak A és B állomáson, gyors csak A, B, C, D állomáson). Mindez nem kevés pénzbe kerülne viszont ezek nélkül bármi más intézkedés merő kozmetika.

A P+R-ről ma már tudni lehet, hogy jó esetben is csak félmegoldás, mert a plusz parkolókapacitás éppenhogy az autó használatára bátorít, és hosszabb távon nem igazán enyhíti a belvárosi zsúfoltságot. Ha ugyanis pl. 10000 autó leparkolhat a város szélén (és ennyi autónak őrült nagy parkolóház kell pl. egy metróvégállomás mellett, ahol nyilván más célra is lehetne használni az értékes telkeket), az vagy azt jelenti, hogy X mínusz 10000 autó megy be a városba, ahol éppen ennyivel csökken a forgalom sűrűsége, ezért azok az ottani autóhasználók is szívesebben indulnak el autóval, akik addig tömegközlekedtek, vagy azt, hogy mivel ugye 10000 parkolóhely adott, egyből X plusz 10000 autó indul el a város felé, és így továbbra is X autó hajt be a városba.

Arcade Macho 2016.12.12. 22:29:51

@cselaxi: eredetileg ezt irtam...
"Budapesten a napi szinten kozlekedoket meg kell szopatni"

erre te: "Csak amikor a vízfejhez kell minden szarért utazni, akkor én vagyok a vidéki, akit meg kell szopatni."

igen azokat akik videkiek es napi szinten kepesek hasznalni Budapest utjait azokat EXTRAN meg kell szopatni!!!

Arcade Macho 2016.12.12. 22:32:47

@Roltii: "ráadásul nem érintve a belvárost (perem kerületekben mozogva)"

a peremkeruleti utakat hasznalokat is meg kell szopatni, csak oket kevesbe...
de amugy osszessegeben ugyanannyi napi szopatas kellene hogy legyen 3-5 peremkeruleti utra mint a belvarosi napi 2szeri jaratra

Arcade Macho 2016.12.12. 22:36:41

@Benbe: "Egy nagyvárosban ideális esetben 0 P+R hely van. Az ilyen parkolóknak legfeljebb az agglomerációs vasútállomásoknál van létjogosultsága."

a P+R koztudomasulag az kell legyen ami pont 1-2 villamosmegallora van az uti celtol, hiszen akkor meg BKVra se kell kolteni, meg amugy is akkor vegig a valagat melegitheti az autos, a vegen meg szinte kevesebbet menne gyalog mintha rendesen lerakna az autojat
lasd: ujpesti rakpart
ja hogy a kulvarosiakat addig a kedves szopatnivalo agglomerke mar jol beszopatta?
hat de ez milyen mar hogy az agglomerke az beszopat mast, hiszen az sose lehetseges o az aki mindekinek jot akar...

Egyallampolgar 2016.12.13. 13:54:55

@abcd1234
@gyongyi70:

"@Egyallampolgar: az autója amúgy is megvan, de itt most arról van szó, hogy letegye-e P+R-ban vagy menjen végig.
Esetünkben pl. 4 tagú család 350 ft-os BKV jeggyel számolva 4200 Ft lenne, ha a Déliből haza-BKV-znánk. Annyiért 150 kmt lehet autózni... A vonatjegy árakat nem ismerem, évek óta nem ültem vonaton."

Biztosan van olyan helyzet, ahol az autó gazdaságosabb. Én csak azért kaptam fel a vizet, mert abcd azt írta, "a tömegközledés drága, mondjuk ki." Szerintem összességében kimondottan olcsó. A 350 Ft egy vonaljegyért mondjuk húzós, de ennek 27 szereséért egy hónapig korlátlanul lehet utazgatni éjjel-nappal, egész Budapesten. Indulatosan fogalmaztam BOCSÁNAT!
Azt gondlom aki nem városban lakik az nehezen ússza meg az autótartást. De én úgy látom, az autótartás kimondottan drága. A környezet gyakorolt hatása pedig olyan költség ami szintén mérvadó.

Egyallampolgar 2016.12.13. 13:59:11

@Fehér Andor:
"Autóval a Google Maps útvonaltervezője szerint 186 km a távolság, 7 literes fogyasztással és 356 forintos benzinnel számolva az útiköltség 4635 HUF, erre jön még a matrica ára (2975 HUF), tehát összesen 7610 HUF."

Bocs de elég demagóg a számítás. A vonaton, alhatsz, dolgozhatsz, olvashatsz. Az autó az honnan van? Mennyibe kerül? Fenntartása? Gumik, alkatrészek, folyadékok, szűrők, gömbcsuklók, szilentek, adagoló, vízpumpa, vezérműszíj, feszítők, féltengelyek, fékbetétek és tárcsák? Ezek csak az alapok. Adók, biztosítás? Ja igen, nem mondtam, hogy vettél egyet, hogy buktál rajta, hogy az átírás önmagában 50k Ft.

gyongyi70 2016.12.13. 14:32:17

@Egyallampolgar: aki városban lakik az sem ússza meg az autótartást. Pár évig, csóró ifjú párként próbáltuk autó nélkül. Remek dolog a heti bevásárlást hazacipelni, nem beszélve valamilyen kis lapraszerelt bútort hazavinni a válladon az Ikeából.... De megoldható, ha az ember fiatal és erős, de legkésőbb ha gyereked lesz szükség lesz autóra, hogy ki tudj vele mozdulni, el tudd vinni éjjel az orvosi ügyeletre, ha kell, és bizony, ha 3-4 tagú a család akkor a legtöbb utazás olcsóbbá válik autóval.
Vannak olyan elit városok elit országokban, ahol az elit megengedheti magának, hogy nem tart autót. Trendi, környezetvédő vonatozni és villamosozni Zurichben, de egyrészt rohadtul pontos, másrészt tiszta, gyakran jár, gyors, stb. Harmadrészt ott az átlag városlakó megengedheti magának, hogy ha mégis úgy adódik, taxiba ül, hazaszállíttatja a cuccot, repülővel menjen nyaralni stb. stb.
Ahhoz, hogy a tömegközlekedés valódi alternatíva legyen, nagyon sok dolgot kellene megoldani. Mert jelenleg nem az az előbb kifejtett okokból.

Fehér Andor 2016.12.13. 14:33:07

@Egyallampolgar: "A vonaton, alhatsz, dolgozhatsz, olvashatsz. "

"Késhetsz, meglophatnak, nem tudsz rágyújtani, meleged lesz vagy fázhatsz, és jobb, ha nem kell WC-re menned."

Roltii 2016.12.13. 14:50:03

@Egyallampolgar: hosszú választ akartam, de nem. Ha nincs autód, lemaradsz egy csomó mindenről, mert tömegközlekedéssel sokszor több időbe kerül minden. Olcsó vagy drága, tök mindegy, egyikkel sokkal több mindenre van lehetőséged, a másik meg beszűkíti a lehetőségeket. Nekem ez számít.

gyongyi70 2016.12.13. 16:08:01

@Fehér Andor: na igen, a wc... a fenti cikkben az infografikán szerepel, hogy milyen jó is volán busszal menni, mert olvashatsz, dolgozhatsz, pihenhetsz.... a készítője biztos nem utazott olyan járattal, ahol már nincs ülőhely, ezért állva lehet utazni pl. Bp-Miskolc vonalon. WC nuku, nekem meg mindig kétszer annyira kell pisilni, ha tudom, hogy nincs hol. Autóval az ember ott áll meg, ahol akar, akkor, amikor akar, háztól házig visz, tudja az ember, mibe ül bele, olyanra állítja a hőmérsékletet, ahogy szereti. Megfizethetetlen. Minden másra meg ott a Mastercard... :-)

cselaxi 2016.12.15. 08:50:09

@Arcade Macho: Mély megnyugvással tölt el az a tudat, hogy nem a hozzád hasonlóktól függenek ilyen ügyek.
süti beállítások módosítása